Miután az egyik fővárosi kórház betegével közölték, hogy gyógyíthatatlan beteg, fejbe lőtte magát szerda este. A kórházi munkatársak szerint egyszercsak hatalmas dörrenésre lettek figyelmesek, benyitottak a kórterembe és ott találták a földön fekvő férfit, kezében egy pisztollyal.

Semmi nem utalt arra, hogy a beteg véget akar vetni az életének. A tetoválásokról beszélgettünk, mert neki is volt, elmondta, hogy volt katonatiszt, és jó hangulatban köszöntünk el egymástól

– mondta a Blikknek az egyik alkalmazott.

Az újságnak sikerült megszólaltatni a Szent Imre Kórház megbízott orvos igazgatóját is, aki csak annyit mondott: "szerda éjjel rendkívüli haláleset történt intézményünkben. A kórház felelőssége nem merült fel".

A kórházban kizárólag a pszichiátriai osztályra felvett betegek holmijait vizsgálják át, így elvileg bárki be tud vinni fegyvert az épületbe.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
A hölgynek rosszindulatú tüdődaganata volt.
Amit viszont ezzel kapcsolatban el akartam mondani:
egy katonatisztnek elvileg rendben kellene lennie pszichésen,
ám ez bizony ilyen esetben lám, nem működik.
Ezért gyűlölöm, amikor egyesek megvetik azt, aki valamilyen családi/egyéni tragédia miatt az alkoholhoz nyúlnak. Emberből vagyunk valamennyien. Van, akinek magasabb a tűrőképessége, mások meg könnyen összeroppannak. Szóval több empátia kellene!
Címeztem ezt orbánnak, krizának, lázárnak meg a többinek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
36
Nagyon összetett dolog egy öngyilkosság. Nem közölném szenzációként az ilyen eseteket. Szomorú ez a szenzáció hajszolás. Nyugodjon békében.
Január
Hatalmas lelkierő kell egy egészséggel kapcsolatos negatív hír elviseléséhez. Sajnos gyenge volt benne a lélek, mert nem csak atom és molekula egy ember.
Legyen számára könnyű a sír! Lelke leljen megnyugvásra!
m.macskosz
Egy kórteremben voltam egy hölggyel, akinek fél lába volt, nem kérdeztem rá, miért.
Az orvos közölte, hogy sem a kemoterápia, sem a sugárkezelés, sem a műtét nem jöhet számításba nála, ezért fáradjon haza az otthonába. Mindezt --bunkó módon --három beteg jelenlétében hozták a tudomására. Egy könnycseppet sem ejtett. Akkor még a 300 forintos eü. valami még érvényben volt: kapaszkodjatok meg! Még a férjének el kellett mennie, kifizetnie az addigi napidíjat!!!:(
m.macskosz
A hölgynek rosszindulatú tüdődaganata volt.
Amit viszont ezzel kapcsolatban el akartam mondani:
egy katonatisztnek elvileg rendben kellene lennie pszichésen,
ám ez bizony ilyen esetben lám, nem működik.
Ezért gyűlölöm, amikor egyesek megvetik azt, aki valamilyen családi/egyéni tragédia miatt az alkoholhoz nyúlnak. Emberből vagyunk valamennyien. Van, akinek magasabb a tűrőképessége, mások meg könnyen összeroppannak. Szóval több empátia kellene!
Címeztem ezt orbánnak, krizának, lázárnak meg a többinek!
aremy
@Január: a hatalmas lelkierő az öngyilkossághoz kell.mert nézzük azokat a halálos betegeket milyen kínokon mennek át egyszóval szenvednek de
még mindig kapaszkodna azért az életé.
Anna Mária
Nagyon megdöbbentő - pedig sajnos már régen hozzá lehetett szokni -, hogy a bulvársajtó az öngyilkosságokat szenzációként tálalja.
Nem szabadna, ennek gátat kellene vetni.
Ugyanis nagyon sok a labilis, kiutat különböző okokból nem látó ember, akiket egy-egy ilyen hír megerősíthet a már meglévő öngyilkossági szándékában és a végső lépés megtétele felé lökhet.
Nagyon felelőtlen dolog ez.
Ilyen hír mellé - szerintem törvényben szabályozva - minimum oda kellene írni, hogy a nehéz helyzetben lévő, kiutat nem találó emberek hol találhatnak segítséget. Vannak már olyan sajtótermékek, amelyek ezt maguktól is megteszik.
Azokban az országokban - és ezt statisztikák bizonyítják -, ahol nem lehet, vagy csak nagyon korlátozott formában hírt adni öngyilkosságról, az intézkedés bevezetése óta jelentősek csökkent az ilyen halálesetek száma.
Sajnos Magyarországon nagyon kevés manapság a készség az önkontrollra.
Anna Mária
Nyugodjon békében az illető: rettenetes dolgokon mehetett keresztül szegény. A hozzátartozóinak most nagyon nehéz lehet.
m.macskosz
@Anna Mária: Nos, én pont ezért nem olvasok bizonyos sajtótermékeket. Ám azt kár lenne eltitkolni, hogy emberek ma töltött revolverrel bemehetnek egy kórházba...
Ebből akár még nagyobb tragédia is bekövetkezhetett volna, nem gondolod?
Mondjuk a rossz hír közlőjét lövi le elsőként, aztán, aki jelen van, majd önmagát...
Anna Mária
@m.macskosz: Igen, ez egy másik szempont. De szerintem nem a bulvársajtó feladata felhívni a figyelmet arra, hogy emberek akár töltött fegyverrel bemehetnek gyakorlatilag bárhova, nemcsak kórházakba - azoknak a helyeknek a kivételével, ahol vanak fémkereső kapuk. Járkálhatnak akár az utcán is. Egy bulvárhír - ami sajnos nagyon sokakhoz eljut egyetlen szellemi táplálékként - nem növeli sem az általános biztonságunkat, ami természetesen soha nem lehet száz zázalékos, bármilyen óvintézkedéseket is tegyünk, sem a biztonságérzetünket.
"Szerencsére" sokkal többen élnek olyanok közöttünk, akik csak önmaguk ellen fordulnak, ha kilátástalanul nehéz helyzetben érzik magukat, mint azok, akik másokra emelnek kezet vagy fegyvert.
Borzasztó, szegény ember miféle gondolatokkal mehetett már be a kórházba, hogy bevitte magával a fegyverét. Jaj, szörnyű.
Anna Mária
@m.macskosz: 13:39-re - Tulajdonképpen az lenne a jó, ha mindannyian rendben lennénk pszichésen, de hát ez korántsincs így, főleg manapság, amikor a helyzet nagyon nehéz az országban.
Teljesen igazad van: nem szabad senki fölött ítélkezni, mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, ahonnan nem találunk többé kiutat. Leírni akkor sem szabad senkit sem, ha alkoholista. Sokat nem tud az ember tenni értük, de emberszámba kell őket venni. Nem saját jószántukból, szabad elhatározásukból kerültek oda, ahol vannak.
Nehéz esetekben azt szoktam gondolni, hogy ez az ember is volt valamikor kisbaba, akinek legalább az anyukája biztos örült neki és szeretgette. Így könnyebb segítenem.
m.macskosz
@Horizont: Ebben az esetben az a tragikomikus, hogy a Nyugdíjfolyósító Intézetben átvilágítják a fél kiló csirke far-hátat a szatyrodban, meg kell mutatnod a lakáskulcsodat, meg a fél kiló aprópénzedet...
Nem mondom, jogos is. Emlékszem, egy rokkant nyugdíjas szíven szúrta önmagát a kormány fasza intézkedése miatt.. :(
m.macskosz
@Anna Mária: Az tényleg szörnyű, hogy ma már nem lehet nyitott kapu, ablak, ajtó mellett nyugodtan aludni, sőt fényes nappal sincs senki biztonságban. Órákig lehetne elemezgetni, miért, minek, kinek köszönhetően, de semmi értelme. Ilyen világot élünk, ezt tettük önmagunkkal. :(
KERKA
Fura dolog az öngyilkosság. Van aki hosszan készül rá, mondogatja is, de van aki egy hírtelen ötlettel végrehajtja.
A statisztikák szerint általában a hajnali órákban de karácsonykor is sokan megteszik. Ennek oka, a magára maradottság/egyedüllét, amikor nincs mellette senki, nem várhat segítséget senkitől.
Sajnos, Magyarországon még luxus az, hogy a kórházi betegekkel pszichológus elbeszélgessen.
Emlékszem az amerikai kórházi sorozatra, abban volt ilyen. Az orvos hívhatott rendőrt, pszichológust, gyermek védelmist, családgondozót.
Van úgy, hogy egy erős ember összeomlik, nem bírja tovább, nem talál kiutat. De ebből nem csinálnék bulvárhírt. Sajnálom a családját.
Anna Mária
@m.macskosz: Igen, és mint a fenti példádban írtad, a túlterhelt, rohanó orvos is elfeledkezik arról az alapvető tudnivalóról, hogy a nagyon rossz hírt legalább négy- vagy hatszemközt a hozzátartozó jelenlétében közölje a nagybeteggel. És szinte mindenki elfeledkezik már az emberséges hangról, agresszió uralkodik az élet minden területén. Aki ezzel nem tudj megküzdeni, nincs rá mindig kéznél a megfelelő technikája, azt eltapossák, megalázzák, lecsapják, mint a taxiórát és kifosztják. Legyen hatalmad, sok pénzed, légy kigyúrt, fiatal, százhúsz kilós és férfi - ha mindez nem vagy, akkor a túlélési esélyeid növelésére legalább használd az eszedet! :)
m.macskosz
@Anna Mária: :D
"... ha mindez nem vagy, akkor a túlélési esélyeid növelésére legalább használd az eszedet!" :)
Anna Mária
@m.macskosz: :D ... és a maradék jókedvedet el ne veszítsd! :)
szimona
Itt mindenki úgy beszél mintha egy egészséges ember végzett volna magával. Itt arról van szó hogy nem akarta végig szenvedni a betegséget és gondolom a végén megfulladni...Jaj! És a családját sem akarta kitenni a borzalmaknak. Ez egy öneutanázia volt. Jó neki hogy volt erre lehetősége. Az édesapám májrákban halt meg, és azt mondta a férjemnek hogy adj egy pisztolyt, mert félt és rettegett a szenvedéstől. Pisztoly nem volt, szenvedés az annál több, mindenki részére. Az eutanáziát már rég be kellett volna vezetni. Addig is a fegyvert minél előbb be kell szerezni, mert talán az a legkíméletesebb a lehetőségek közül. Persze otthon is megtehette volna, lehet hogy nem volt még annyira sürgős, de valószínűleg nem bírta elviselni a tudatot sem. Szerintem nem veszélyeztetett senkit sem. Ezzel nem értek egyet. Persze az ablakon is kiugorhatott volna, csak az rosszabb megoldás, esetleg nem sikerül elég jól és "megmentik". A színész Kézdy György az ablakon ugrott ki. Nem tudhatjuk mennyit szenvedett amíg meghalt, mert csak jóval később találták meg. Úgy hogy bevezethetnék már az eutanáziát, hogy aki nem akarja végig csinálni a szenvedést annak ne önkezűleg kelljen meghalnia. Az állatokkal humánusabbak vagyunk, nem hagyjuk szenvedni őket. Persze az egyszerűbb, ott nincs vagyon stb... Úgy hogy az a véleményem hogy valami megoldás kellene! Sajnos...
Anna Mária
@szimona: Igazad van, az euthanázia lehetőségének bevezetése réges-régen szükséges lenne. Borzasztóan megalázó, hogy éppen egy ilyen rettenetes bajban lévő ember, mint akiről a cikkben van szó, semmiféle segítséget nem kap és a problémájával teljesen egyedül marad. Pedig ilyenkor egyszerűen jár mindenféle olyan segítség, amit a beteg szeretne megkapni.
Január
@Anna Mária: Járna a segítség, de annak intézményesített formái a gyerekcipőben járnak.
Miért? Itt mindenre van pénz, csak ami a emberek életét könnyebbé tenné arra nincs..., mert másra kell. A sikkasztók által okozott károk közpénzből való megtérítésére, stadionépítésre stb.
Anna Mária
@Január: Mindenre értelmes dologra jutna pénz, ha nem folyna szabadrablás. Nem is a pénzhiány a legnagyobb baj, hanem az, hogy az uralkodók meg sem hallgatják, miféle problémái vannak az embereknek, fogalmuk sincs, milyen szolgáltatásokra lenne szükség. Az egyes területek szakértőivel már régen szóba sem állnak, azon keveseket, akik még felemelik a szavukat egy-egy ügyért, kinevetik, kigúnyolják, lebaloldalizzák, ellehetetlenítik.
Ezek mennek, mint egy elszabadult úthenger.
m.macskosz
@Anna Mária: @Január: @szimona: Nos, egyetértek az euthanáziával, de ebben az országban több, mint veszélyes bevezetni!
Itt fillérekért meg...az anyjukat egyesek. Édesanyám stroke-ot kapott, lebénult a fél oldalára, kommunikálni képtelen volt, de tudtam, ha beszélni tudott volna, szeretett volna meghalni.
"Szerencsénk" volt, infarktust kapott és elhunyt. Na, de ki meri vállalni a felelősséget, ha az érintett nem nyilváníthatja ki az akaratát?
Az orvos?
A hozzátartozó?
Anna Mária
@m.macskosz: Igazad van, ennek az országnak a társadalma nem érett arra sem, hogy nagyon komoly dolgokról, mint pl. az euthanáziáról egyáltalán értelmes vita kezdődhessen. Az ilyesmihez nyugalom kell és egyetértés abban, hogy a beteg, szenvedő ember érdeke mindent megelőz. Nem játszhatna be más, esetleg anyagi érdekek.
Most nincs az ország olyan helyzetben, hogy a visszaélést kizáró, igazságos, biztonságot nyújtó törvények szülessenek az élet bármely területén.
rakoczi
@m.macskosz: Attól, hogy nem akart szenvedni, vagy mások terhére lenni még lehettek rendben az idegei. Én sem fogom megvárni, amíg a hozzátartozóim idegileg kikészülnek, no pláne még meg is gyűlölnek azért, mert alólam kell kihordani a szart, miközben én a gyógyulás legcsekélyebb esélye nélkül feleslegesen vegetálok.
szimona
@rakoczi: És még közben a gyógyulás reményében elköltöm a család összes megtakarított pénzét, még ez is egy jó része lehet a borzalomnak. Azért nehéz megtenni a rosszabbnál rosszabb lehetőségek közül választva az ön-euthanáziát, mert mi van ha mégsem sikerül, csak félig és még rosszabb helyzetbe kerülök mint előtte. Ezért lenne jó egy biztos elaltatás lehetősége örökre az orvosok közreműködésével. És úgy gondolom, hogy ezt még egészséges korban kellene eldönteni, és erről nyilatkozatot kitölteni, mert a baj esetén már lehet hogy nem tud nyilatkozni. Úgy mint azt, hogy a szerveimet felhasználhatják ha alkalmas vagyok rá. Erről már lehet nyilatkozni.
szimona
@rakoczi: És szerintem az orvosoknak kötelességük megmondani a menthetetlenséget, hogy a beteg ennek tudatában döntsön a saját dolgairól. Nem a hozzátartozóknak kell megmondani, és a színjáték közben (amit a hozzátartozók játszanak a beteggel, aki nem tudja hogy menthetetlen) minden szinten tökre tenni a hozzátartozókat. Minden esetre sajnos ezt még a XXI. században sem sikerült itthon megoldani, de szerintem nincs is rá törekvés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.