Csütörtök délután fél öttől fél hatig folytat vitát az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE) arról, hogy milyen következményekkel járhatna, ha valamely tagállam a halálbüntetés újrabevezetéséről döntene – közölte hétfőn az EP sajtószolgálata.

A kérdés annak nyomán merült fel az EP-ben, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök április 21-i pécsi látogatásán a kaposvári dohánybolti gyilkossággal kapcsolatos kérdésre válaszolva a halálbüntetés "napirenden tartása" mellett foglalt állást. Az EP múlt heti strasbourgi plenáris ülésének megnyitásakor, hétfőn egy osztrák szociáldemokrata EP-képviselő felszólította Martin Schulz EP-elnököt, hogy lépjen fel az ügyben. Az EU-országokra nézve kötelező közös uniós joganyag – ezen belül is az alapjogi charta – kifejezetten tiltja a halálbüntetést.

Schulz a felszólítás nyomán közölte, hogy telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktorral. Erre a beszélgetésre csütörtökön került sor. A magyar kormányfő arról tájékoztatta az EP-elnököt, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, de a kérdésről "vita van" Magyarországon – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány be fogja tartani az Európai Unió jogát – tette hozzá.

Armin Machmer, Schulz szóvivője aznap megerősítette az MTI-nek azt az értesülést, hogy a LIBE a következő héten foglalkozik az üggyel.

Orbán Viktor az Echo TV Mélymagyar című, pénteken sugárzott műsorában azt mondta: korainak tartja megválaszolni a kérdést, hogy be kell-e vezetni a halálbüntetést vagy sem, de fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla.

Machmer múlt csütörtökön a halálbüntetés ügye mellett Orbán Viktor egy másik kijelentését, az illegális migránsokkal kapcsolatban kifejtetteket is a LIBE által megvitatandó témaként említette. Az EP most hétfői közlése azonban – amely a LIBE-ülés csütörtök délutánra való kitűzéséről szólt – csak a halálbüntetés esetleges újrabevezetésének következményeit, a jogi helyzet áttekintését említette napirendi pontként.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@Anna Mária: Az odafigyelésre sercint egyet, nem fogja zavarni, az uniós pénzzel lehetne megfosatni rendesen, mert annak jelentős csökkentésével valóban nix ugribugri, nix oszogatás a cimbiknek és akkor a cimbik fogják a nyakát elmetélni !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Orbán azt hiszi, hogy ha mindenkit provokál, azzal eredményt tud elérni. Európa már régen nem számol vele. Mondjuk ennyit is ér.
Toby
Azért Brüsszel is meggondolhatná, hogy egy idióta ócska fosási blöffjére érdemes-e összerántani a megmondókat !
sziha
@Toby: jelen esetben erdemes. Viktorovicsnak latnia kell, hogy hogy beszelhet hulyeseget, de lehurrogjak, mint a kutyat. A masik, ha valoban kelet fele akar nyitni, kap egy egyenes valaszt az EU-tol, hogy csinald csak, kisbaratom, de akkor szia van (a penznek is)...
Toby
@sziha: Ne gondold, hogy a csökönyös törpepingvint sarokba szorítja Brüsszel ! Csak egy dologgal lehetne megleckéztetni, ha abszolút megvonná Brüsszel a támogatást, amit nem fog megtenni és ezt a főgenyó is nagyon jól tudja !
sziha
@Toby: hm. Majd meglatjuk. Pavatancol egyet-kettot, oszt jonapot. Mindenesetre kapott egy szep kis sakkot Brusszeltol, az tuti.
Anna Mária
@Toby: Nem mindegy ám, hogy az egyik tagállam vezetője őrült, arra oda kell figyelni.
papa.49
Mindenesetre a ülés teljes költségét kifizettetném a hazugoviccsal, hadd érezze a hülyesége következményeit!!!
Toby
@Anna Mária: Az odafigyelésre sercint egyet, nem fogja zavarni, az uniós pénzzel lehetne megfosatni rendesen, mert annak jelentős csökkentésével valóban nix ugribugri, nix oszogatás a cimbiknek és akkor a cimbik fogják a nyakát elmetélni !
kkalman
Brüsszelben úgy látszik ráuntak Orbán hülyeségére. Előbb, utóbb Orbánt odaállítják a koki, vagy a sallerfa alá, és jól megrázzák.
Anna Mária
@Toby: Ami késik, nem múlik. Foschni fog.
justhpeter
Már nem lehet látni, mikor minek a megvonásával riogatják,mert annyi a riogatás. Azért is pávatáncol, mert a riogatások után mindig vissza is kell lépnie egyet. Állandóan sakkozik, hogy mikor mivel tudják megfingatni a hülye dumája miatt. Ezért sem lehet kiszámítható gazdasági terveket szövögetni.
Anna Mária
@justhpeter: Az ország most már nem más, mint Orbán saját külön bejáratú játszótere. Ő ilyen csikicsukisat, meg jobbra-balra hazudósat szeret játszani, a többi meg nem érdekes.
bakegya
@justhpeter: ha sakkozni tudna,nem itt tartanánk.
Anna Mária
@bakegya: Sakkozni azért nem tanult meg, mert túlmozgásos, képtelen a seggén maradni.
verőce21
Belátta az Unió, Orbán felvetéseire oda kell figyelni, mert előbb-utóbb kénytelenek lesznek követni ebben is.
Tényfeltáró
@Anna Mária: A pirosra festett szivacskockák nagy mozgatójáról van szó.
Desischado
Remélem, kap egy nagy sallert. Graznak szólni kéne...
karma1
@verőce21: Atyaisten! Neked romlik az allapotod! Te frankon ugy latod, hogy BARKI is koveti a csuti belisariust? Most is csak azert ulnek ossze, mert a halalbuntetessel semmilyen formaban nem lehet sem kampanyolni, sem csak ugy siman riogatni, esetleg - a vermesebbjet - kecsegtetni! Embereletekrol van szo, EMBER! Veszed a lapot?
szandokan
@karma1: Na és Szita Bence, Szögi Lajos, stb. élete mennyit ért? A gyilkosokat soha nem is kellett volna védeni. Nem akarok Jobbikos kormányzást, de a halálbüntetéssel egyetértenék bizonyos esetekben.
szandokan
@Anna Mária: Azért arra kíváncsi volnék, akkor is a halálbüntetés ellen volnál e, ha a családodból mészárolnának le valakit. Mivel Orbán hozta fel, most éppen ezt kell támadni, most ez a divat. Persze tudom, ez is csak elterelés részéről, mert nagyon megvan ijedve attól a pár ezer tüntetőtől, akik nem vitték semmire...:-))
karma1
@szandokan: Azzal, hogy halalbunteteses bosszuert lihegunk, sem Szita Bence, sem Szogi nem hozhatok vissza az eletbe, vagyis semmit nem oldottunk volna meg. Mint ahogy tobbmillios karterites egy embereletert sem potolja a szeretett fel elvesztet,...
De egy csomo olyan ugy van, amirol evek, evtizedek multan derul ki, hogy rossz volt az itelet, es kiengedik az illetot, mert artatlanul ult mar 10 evet . Ha akkor siman felakasztjak, akkor egy hoher kioltott volna egy artatlan eletet, es semmire sem jutott volna az igazsagszolgaltatas, sot. Csinalt volna meg egy aldozatot. Nalunk most 3 ilyen ugy fut, az egyik ferfi 11 evet ult (mar kiengedtek, bocsanatot kertek tole, kapott egy hazat, munkalehetoseget es minden bortonben toltott evert 1 millio NZD-t, egy masik ferfi 20 evet ult, es kiderult, hogy jogtalanul iteltek el, mar o is szabadlabon van, hasonlo feltetelekkel, a 3.-nak meg folyik a targyalasa, de mar csak formailag, mert 7 evet ult szinten artatlanul.
Azert, hogy esetleg 1-2 embert felakasszanak, egy tizmillios orszag unios tagsagat akarja orban felaldozni: ezt Te helyesnek tartod?
szandokan
@karma1: Én a szemet szemért elvet vallom. Amennyiben 100 % - ig bizonyítható egy gyilkosság tettese, akkor mehet a villamosszékbe. Ha valaki valamelyik gyerekemet...ezt nem is folytatom, sem azt, mi történne vele.
szandokan
@verőce21: Orbánra már régen odafigyelnek...:-)
karma1
@szandokan: Sosincs 100 %, csak a mozikban...
karma1
@szandokan: Valoban, az elmekortani eseteket figyelemmel kell kiserni, kulonben kiszamithatatlan a viselkedesuk... (Mondjuk igy is, foleg, ha nem szedi be idoben a bogyoit)

Orulok, hogy megint visszatalaltal az elemedbe es kiheverted a tavalyi csalodasodat a nagy szerelmedben,... Bar en sosem ternek vissza egy elhagyott szerelmemhez sem, mert onnantol kezdve O mar azt csinalhatna velem, amit akar,... Aztan ha valamiert egyszer ismet elszakad a cerna, az osszes multbeli serelem egyszerre visszazuhan a nyakunkba, de akkor mar nem tehetunk senki mast sem felelosse erte, csak sajat magunkat, akik visszatertunk a "regi szeretohoz"...
szandokan
@karma1: Te miről beszélsz most? Honnan tudod te, ki az én szerelmem? Ha Orbánra gondoltál, akkor csak mosolygok rajtad...
karma1
@szandokan: Bizony, ra,...:o)) Mosolyogni meg csak mosolyogjal, az jot tesz mindenkinek...:o))
Anna Mária
@szandokan: Azt meg kellene értened, nemcsak neked, hanem a többi egyszerűen gondolkodónak is, hogy teljesen fölösleges mindig visszakérdezni, hogy ha "a te rokonodat". A jogrendszerünk éppen azért van úgy kitalálva, ahogy, hogy ne a sértettek, az érzelmileg bevonódottak döntsenek valakinek a büntetéséről.
Az ítélethozatalhoz hideg fej és szakértelem kell, amivel egy hozzátartozó nem rendelkezik.
Sajnos még az is butaság, amit kérdezel.
karma1
@Anna Mária: Jol is neznenk ki, ha csak a "szemet szemert, fogat fogert" stilusban onbiraskodnank... Mindjart elszabadulna a pokol, mar a legkisebb problemaert is agyonutnek egymast az emberek, aztan persze sose lenne vege...
Anna Mária
@karma1: Vannak olyan helyek a világon sajnos, ahol efféle "jogszolgáltatás" működik. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy akinek szimpatikus a "szemet szemért" elv, szépen telepedjen be egy társadalomba egy jó időre, ahol ez a rend. Nézegessen nyilvános megkövezéseket, akasztásokat. Aztán dumáljon.
karma1
@Anna Mária: Jujjuj, nem lehecc Te ilyen rosszindulatu janyka, hogy az ISIS-hoz kuldd a halalbuntetesert lihegoket!
Tudod, itt leultettek egy ferfit, mert allitolag 5 embert olt meg: apjat, anyjat es 3 testveret, 11 eve, O hivta ki a rendoroket, es amig ketsegbeesetten jart-kelt a lakasban egyik halottol a masikig, mignem veres lett a cipoje, pulovere, ezert aztan nosza, a rendorok orultek, hogy itt a tettes, megfogtuk, bevisszuk, hurra! Nem is vizsgaltak meg alaposan sem a helyszint, nem allapitottak meg senkinel sem pontosan a halala idejet, vagyis krealtak egy - Szandokannak is tetszo - 100 %-os bizonyossagot arrol, hogy O irtotta ki a csaladjat es kesz. Ezert Amerika nehany allamaban mar cicoztak volna, villamoshokedlit neki, mert megerdemli! Amde akadt EGYETLEN ember, egy ugyved, aki az eletebol az utolso 11 evet arra aldozta, hogy bebizonyitsa, nem a srac olte meg a csaladjat! Perujrafelvetel lett az ugybol, masfel evig tarto uj nyomozas, es kideritettek, hogy apuka irtotta ki a familiajat, majd sajatmagaval vegzett utoljara. Ennek a sracnak tehat nem volt eleg, hogy egyszerre vesztette el mindenkijet, de meg artatlanul izelgettek is. Na, ez a pali egyaltalan nem erdemelte meg, hogy felakasszak, pedig a rendorseg mar 11 eve KREALT ellene egy 100 %-os bizonysagot, amit a vedougyved 2 megdonthetetlen bizonyitekkal elsoport. En kizarolag ezert nem ertenek egyet Ma.o.-n a halalbuntetessel, plane, hogy mar szinte mindenki megveheto, es egy kis juttatasert barkirol kimondhatjak, hogy fobunos, gyilkos, akasztofara vele! Mar az is eleg, ahogy Varadi, Welsz meg a software-t elado ferfi meghalt, a tobbirol nem is beszelve...
Anna Mária
@karma1: Igen, ilyen tragédiák újra és újra előfordulnak, emberek egész élete megy rá a tévedésekre és a nyomozati szervek rossz munkájára.
Szegény Sándort, a meggyilkolt Balla Irma fiát is boldogan kivégeztették volna anyagyilkosként ezek a halálbüntetésért lihegő idióták.
Sok agymunkát nem követel annak a ténynek a megértése, hogy a halál nem visszafordítható, akit kivégeztek, azt már senki nem tudja feltámasztani.
Mégsem értik meg sokan.
Nagy Imre országában pedig különösen ízléstelen erről egyáltalán beszélni is.
karma1
@Anna Mária: Latod, meg magyar pelda is van arra, hogy mekkorat tudnak hibazni a bunuldozo szervek, de mar ez sem adja vissza az aldozat eletet, viszont csinaltak a fiabol meg egy aldozatot: a hibas itelkezessel.

Rendkivul sajnalom azt a szegeny kis fiatal lanyt, akit megolt az a f@szkalap, de nem a palit kell kivegezni, hanem orbannak igenis ki kell allnia, es elmondani, hogy eleve rossz volt a foliazas, nem fogadtuk meg a biztonsagi emberek szakvelemenyet, ezert tortenhetett meg ez az eset, de levontuk a tanulsagot, le a foliaval, csak a dohanyarut takarjak el - es ennyi volna. Nem kockaztatni tovabb emberek eletet, vagyonat, elemi biztonsagat, dehat ebben a torpe cickanyban sem becsulet, sem onkritika, de meg egy onallo gondolat sincs...Szegyen, hogy 10 millio ember sorsarol egy ilyen felelotlen kis mitugrasz donthet, mar regen egyszemelyben...:o(((
Anna Mária
@karma1: Nem látom be, miért kellene azt a rohadt cigit eltakarni. Nincs értelme. Nem fog kiállni, nem fog soha igazat mondani. Nem képes rá. Csak a manipulációkon jár az esze. Az ilyen nem politikus, hanem csak egy ócska manipulátor, nem is értem, mi tetszik benne még mindig sokaknak. A Vona hasonló alak.
karma1
@Anna Mária: Ha belekalkulalod, hogy az alszentfazek kdnp a tars-part, akkor megerted, hogy EZERT kell eltakarni a cigit - csupan alszenteskedesbol...Kb. olyan ez, mint a colibatus, tiltottak a hazasodast, szexet a papoknak, kifele mind ajtatos volt, de mindegyik megcsinalta a maga balkezi gyerekeit, ha masnak nem, akkor a hazvezetonojenek...
A gyerekek sokkal tobbet latnak otthon, az utcan, a moziban, filmeken, mint amit mi el tudnank kepzelni. Az alszenteskedes, elfojtas kizarolag arra jo, hogy egy sunyi jellemu , ketszinu alakot csinaljon az emberbol: akinek MUSZAJ kifele mutatni, milyen hithu, de belul szetveti a valos erzelem...
dr. prédikátor
Nem értem ezt a nagy visítozást a fütyesz-nyikek részéről!Vajon akkor is ez volna a hozzáálásuk ha egy hozzátartozóját ítélnék halálra és pár év múlva kiderülne hogy nem ő az elkövető!!!???Akkor vajon hogy visítozna???Mert volt már rá példa nálunk is hogy évek, sőt évtizedek múlva kiderült hogy nem az igazi tettes került a rács mögé!!!Pl. Táncos G.. a móri gyilkosok,De az fel sem merült a viktor szopkin agybogár rágta fejében hogy a halálbüntetés visszaállítása mivel járna az Unióban!!!Mert hogy kizárnának bennünket az biztos!!!És akkor vajon honnan jönne a sok lóvé???amivel most tömik a zsebüket???Akkor miből flancolnának???
karma1
@dr. prédikátor: Hagyd a fenebe, ugyse ertik... Ezt magyarazom en is... Mikozben az aldozatot senki sem tamasztja fel...
Anna Mária
@karma1: Ott van az ország előtt a fejlődés lehetősége, mégis az ilyen mindent középkori, álságos szintre visszafejlesztő tulkokat tesznek az emberek az ország élére.
Baromi nyomasztó az egész, erősen gondolkodunk rajta, hogy öreg korunkat nem Magyarországon fogjuk eltölteni, mint ahogy terveztük. Sok-sok évet dolgoztunk külföldön, a világ sok részén, naná, hogy az ember úgy gondolja, hogy a nyugdíjas éveit "otthon" éli majd. De ez már nem otthon. Ez egy nyomasztó, idegesítő, beteg és végtelenül ostoba világ.
Vizual
Megint megtámadtak bennünket. Franc. A dolog úgy kezdődött, hogy az...
magyarbakancs
Kérdezném van az EU-ban olyan politikus akiért Brüsszel összeül a halálbüntetés miatt?
Olyan kártékony Orbán politikája mint a Tatárjárás,Török vész a ,Szovjet megszállás egybe gyűrve.
Nem merül fel az emberekben.hogy mentális gondokkal küszködik Orbán úr?
Mért hoz fel olyan kérdéseket amit már maga a gránit szilárdságú alaptörvényünk,hitvallásunk is tilt?
Mért hoz-fel olyan kérdéseket amit az EU alap elvei is tiltanak?
Aki mindennel szembe megy az normális?
eugen4402
Talán mégis pislákol még az értelem fénye a kormánypártok köreiben. Ahogy a KDNP kezdettől elitélte ezt a felelőtlen beteget, most Gulyás G. is bejelentette, hogy a Fidesz - frakció többsége sem ért egyet a halálbüntetéssel. Szép lenne, ha a gránitszilárdságúba is bevésnék, hogy a XXI. szd.-ban nincs helye a magyar Parlamentben ócska, primitív
eszméknek.
világlátó
Orbán valóban szeszélyes, gyorsan enged az őt körülvevő tömeg felelőtlen és megengedhetetlen hangulatának. Még mindig nem tanúlt meg uralkodni népvezéri gyengeségein. Szinte gyerekes makacsságát láthattuk, amikor Merkel kancellár itt járt és " ...nem tudok mit kezdeni az illiberális állam felfogással ..." után csakazért is ragaszkodott rossz álláspontjához. Aztán mégis elhallgatott erről. Most a halálbüntetéssel kapcsolatos könnyelmű kijelentése mellett, azaz az arról folytatható vita mellett erőlködik. Az EU. parlament nem véletlenül kénytelen foglalkozni ezzel, azaz az erről folyó vita szükségességéről.Holnap majd ismét előáll egy abszurd ötlettel, ami megint rá irányítja a figyelmet.Ez a deviancia nem megengedhető egy pártelnök, miniszterelnöktől. Még pártelnöktől sem.
Talán ha a fidesz vezérkar végre összeülne és a helyes menetirányba állítaná vezérét, már időszerű lenne.
Annyi itt a sürgető feladat, talán azzal kellene foglalkozni és arról hírt adni. Elég már ebből a politikai bulvárból, az intrikákból, a személyi torzsalkodásból, Lázárból és Habonyból, de a többi felkapaszkodott senkiből.
De hogy ezt miért én írom, azt végképp nem értem. Semmi kompetenciám, semmi szervezetem, még csak nem is kérdeznek erről, ..erre mondják : köhög a bolha.
szandokan
@Anna Mária: @karma1: Jártatjátok a szátokat, adjátok itt elő a nagyokost. Egyszer érje valami a ti gyereketeket, és majd utána visszatérhetünk a témára.
Anna Mária
@szandokan: Megint egy ostobaság, tőled megszokhattuk már.
Nem tűnt eddig fel ugye, hogy a jogrendszerünk szakmai alapon hoz ítéleteket, a hozzátartozók érzelmei nem játszanak szerepet a döntéseknél.
Ez azért van így nagyon jól, hogy ne születhessenek igazságtalan ítéletek.
Szép világot is élnénk, ha érzelmi alapon köveznének embereket halálra az utcán.
Ezt a lekezelő stílust pedig hagyd, itt senki nem "jártatja a száját". A hímnemű voltod nem jogosít fel ilyesmire.
szandokan
@Anna Mária: Kezdem már sejteni, milyen néven voltál itt régebben, de először bizonyosságot szerzek róla:-)
Egyébként meg nem a férfi mivoltom jogosít fel arra, hogy úgy beszéljek, ahogy (megjegyzem te szoktál sértegetni a hozzászólásaid zömében, még ha másnak is írod), hanem mert demokrácia van, persze ezt csak én hiszem, itt ugyanis diktatúra van...:-) Az élet eddig engem igazolt, akármit is tettem, csináltam, mondtam, van mire büszkének lennem életem során, szóval nem szokásom engedélyt kérni senkitől, ha valamit mondani akarok, vagy csinálni. Beütött egy kis családi vírus, így ma jobbnak láttam itthon maradni, legalább tudok folyamatosan is válaszolgatni, nem úgy, mint máskor, amikor 5 perc és már mennem is kell.
Anna Mária
@szandokan: Megspórolom neked a kutakodás nyűgét: soha semmilyen más néven nem voltam sem itt, sem máshol, mindig a saját nevemen írok.
Megfigyelhető, hogy te nőkkel szemben előszeretettel használsz lekezelő stílust.
Magyarországon ez egyébként megszokott, a társadalom még nem jutott el arra a szintre, hogy a nőket egyenlő partnernek tekintse. Sajnos sok nőnek nincs is ilyesmire igénye egyelőre. De aki sokat élt külföldön, azt nagyon zavarják a magyar macsók.
Légy csak büszke, persze arra vigyázz, hogy csak olyasmire, amit tényleg a magad erejéből, szorgalmából értél el! ;)
szandokan
@Anna Mária: Én csak arra vagyok büszke. A nőket pedig nagyon nem nézem le, mindjárt ott van példának az óvónő nejem, nem csinálnám soha, az is biztos, néha még az 5 gyerek is sok:-)) Arról nem én tehetek, hogy a nők kezdenek ki mindig velem...
Anna Mária
@szandokan: Ilyesmit, hogy a nők kezdenek ki vele, csak olyan pasas mond, akinek problémái vannak a férfiassága terén. Nem hiszem, hogy bármi közöm lenne az ilyen jellegű gondjaidhoz.
szandokan
@Anna Mária: Végtére is igazad lehet, elvégre 5 gyerek is lehet úgy, hogy csak ötször sikerült...Tulajdonképpen nekem sincsen semmi közöm az agyi problémáidhoz, mégis meghallgatlak.
Anna Mária
@szandokan: Nekünk is van öt gyerekünk, de az apjuk abban is férfi, hogy nem próbál soha nőket lekezelni.
szandokan
@Anna Mária: Én sem kezelem le őket, ők kötnek belém, mint már mondtam. Lényegében szinte csak a nők estek nekem itt is, és csak néhány hímnemű. Gratulálok a gyerekekhez, de ugye nem Gyurcsánynéval társalgok? :-))
Pálinkafőző Rézüst
@Anna Mária: neki nincs...:)
Orrbánn farol? Annak csak a tömjén örülhet...:)))
szandokan
@Anna Mária: Egyébként vagy magadat lájkolod, vagy valaki lelkesen olvassa a beszélgetést...
szandokan
@Pálinkafőző Rézüst: Jaj, hát ki is lehetne más, mint a legfőbb aljaskodó!
Anna Mária
@szandokan: Foglalkozz a saját feleségeddel inkább, minthogy más nőket provokálsz. Rólam kopj le.
szandokan
@Anna Mária: Nos, ez már nem volt igazán nőhöz illő stílus...
EGO
Valami nagy disznóságra készülnek! Bedobták ezt a lerágott csontot, hogy elvonják a figyelmet arról!
Mézike
@Anna Mária: Milyen igazságos magyar jogrendszerről hablatyolsz te megint?
Pálinkafőző Rézüst
@szandokan: pontosan hozzád illő volt...Aki nőket anyázott itt...tetves...
világlátó
Nem akartam szólni erről, mert úgy látom mindannyian értitek. Talán Szabó úr gondolja másként, de ő még fiatal és a horrorfilmek neveltje. Ott nincs értéke az emberi életnek, egykedvűen öldösik egymást a stramm , kigyúrt terminátorok. Ha majd egyszer szembesül az életet kioltó részeg sofőr tettével, vagy egy emberi mivoltából kivetkőzött gonosztevő gyilkosságával pár ezer Ft.-ért, talán elgondolkodik az elvett élet után ott maradó család drámáján keresztül azon is, hogy a gyilkos halálbüntetése elegendő e a hátramaradottak számára. Azon lehetne vitatkozni, hogy a gyilkosságokért elítéltek miként töltsék le büntetési idejüket, azon belül miként a halálos gázolók, miként a rablógyilkosok, nem is szólva a bérgyilkosokról. Az emberi humánum alsó és felső határairól is lehetne vitatkozni, mert az emberek között nem tévelyeghetnek potenciális / lehetséges bűnelkövetők.
Akinek már nem marad más eszköze a létezése egy - két nappal meghosszabbításához mint a rablás, de ha muszáj a rablógyilkosság, azok is itt élnek közöttünk. A közöny, az elhatárolódás, a kirekesztés, a kisemmizett ember számára hamar előhozza a végső és végzetes megoldásokat.Figyelünk mi erre? Biztosak lehetünk abban, hogy biztonságban van a családunk, a gyermekeink? Az emberek élete a szűkebb, tágabb közösségekben - címmel kell nemzeti konzultációt tartani, - no nem a Deutsch irányításával, főleg nem Orbán Viktor elképzelései szerint, hanem komolyan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.