A menekültáradatban igencsak érintett Ásotthalom alpolgármesterét szólaltatta meg a Lánchíd Rádió. Fackelmann István arról beszélt: úgy tapasztalták, a migránshullám három évvel ezelőtt erősödött fel és idén februárban csúcsosodott ki: napi 1400-1500, főleg koszovói albán jön. Miután a település 4100 fős lakosságának a fele tanyavilágban él – amely területeken az érkezők elhaladnak – így nem könnyű a lakosoknak kezelniük a növekvő embertömeget – írta az mno.hu.

Azt egyébként Fackelmann is elismerte: a menekültek általában elég békés természetűek, igyekeznek mielőbb átjutni. Ugyanakkor sokszor ijesztő az ásotthalmiaknak, mikor éjszaka sokan bekopognak és vizet kérnek. Az is frusztrálja a helyieket, mikor csecsemővel jönnek és úgy kérnek segítséget, mivel az bűncselekmény, ha támogatják őket, ha pedig nem, akkor az emberiesség ellen vétenek. Igaz, mostanában megváltozott a tendencia, míg eddig jelentkeztek, most inkább lopakodva próbálnak átsurranni – tette hozzá Fackelmann.

Az is problémát jelent, hogy a migránsok sokszor szeméthegyeket hagynak maguk után és akár erdőtüzet is okozhatnak azzal, hogy mikor télen fáznak, tüzet gyújtanak az erdőben. Ám az alpolgármester szerint ennél nagyobb gond, hogy olyan területekről érkeznek sokszor, ahol járványok tombolnak, így betegségeket is magukkal hozhatnak.

Fackelmann úgy véli, ha meg is épül a kerítés, kutyás határőrök nélkül semmit nem fog érni, ugyanis a már most létező kétméteres vadvédelmi kerítést is folyton átvágják, letapossák.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.