Pintér Sándorék 170 000 ukrán menekülttel számoltak, akiket szerintük mindössze három megyében és Budapesten el lehetett volna helyezni. Most viszont 40 000 menekült után kitennék a megtelt táblát. 2014. január 29-én Orbán Viktor operatív törzs (OT) létrehozására szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert. Az OT feladata az akkor kibontakozóban levő ukrán válságra való felkészülés volt. Ekkor még előtte voltunk Janukovics bukásának, a Krím elszakításának és a kelet-ukrajnai háborúnak. Az OT január 30-i ülésén már azzal az eshetőséggel számoltak, hogy Ukrajna kettészakad, Magyarországra pedig menekültáradat indul. Az ülésen elhangzott, hogy Magyarország szükség esetén 170 000 menekült befogadását is meg tudja oldani. Akkor úgy számoltak, hogy ezt a 170 000 embert a három keleti megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg -, illetve Budapesten helyeznék el. Magyarán, az akkori számítások szerint 170 000 menekültet az ország kisebbik része is...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: bundi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Freewolf
Azért az nem mindegy, hogy Ukrajnából a saját magyarjainkat fogadjuk, vagy az oroszlánvadászokat Zimbabwéből! Van különbség!
papa.49
@bundi: Azok potenciális szavazók is lehettek volna, a mostaniak meg nem...
Hellcat
Na örülök akkor, hogy ez is cáfolatra került...Na kedves fidesznyikek...ennyire vagytok hülyének nézve...amíg a fidesz rettegésben tart titeket a menekültek miatt addig terelődik a figyelem a naponta kiderülő mutyikról.
bundi
@Freewolf: mi?
akik az araboktól jönnek, azokkal mi van? csak a bőrük színe?...nem hülyébbek, semmiben sem különböznek...ja és most kapott az eddigi 5-8 milliárd mellé még plusz 2,5 milliárdot az uniótól erre a kormány...az ukrán magyarokat ingyen is bevállalták...volna...csakhogy azok sem álltak meg az országban, hanem mentek tovább...
Freewolf
@bundi: Az Ukrajnából érkezők jó része magyar, akik a Trianoni diktátum miatt lettek ukrán állampolgárok. Sem az arabok, sem a négerek nem magyarok! Ugyan engedje már meg az EU, hogy a saját magyarjainkat előnybe részesítsük. Amit pedig pénzt adnak, az semmi. Egy ideig fizetik a betódulók költségeit, de aztán nekünk kell a sisera hadat eltartani! Köszönöm, inkább a magyarjainkat fogadjuk!
nyanya001
Hogy fel volt háborodva a fidesznyik csoda, amikor Gyurcsány viccesen
megjegyezte egy focimeccs kapcsán, az arab focistákat leterroristázta !
verum
@Freewolf: - először is, mindegyik ember - ezért teljesen mindegy, a rászorulton kell segíteni.
Aztán meg aki szegény (ahogy mondod, oroszlánvadász, vagy még ocsmányabb jelzővel banánzabáló) az olyan szegény, hogy a faluja határát sem tudja elhagyni. A menekültek zöme szakember, vagy olyan, aki dolgozni akar és ezáltal boldogulni.
Aztán meg Ukrajnában sem mindenki magyar volt, aki menekült!
Hipózd csak az orosz barátságot - de kilóg a pataláb!
Dr. Felipe
2001 ben meg még 1 millió bevándorlót akart betelepíteni g vicctor kommunista spicli elvtárs mert akkor még azt gondolta hogy csak így lehet fent tartható gazdaságot építeni. Ma meg pont az ellenkezőjét gondolja. A szélkakasoknál már csak így van.
bundi
@Freewolf: ahan...kb 100 éve...tudod trianon 1920-ban volt...tehát négy generációval ezelőtt...az unió szempontjából mindegyik unión kívüli állampolgár...annyi különbséggel hogy a kárpátaljaiaktól légvonalban is kb 750 kilóméterre háborúznak (tudod ez a távolság annyi mintha a magyarok is megindulnának, mert a törökök lőnnék a görögöket...vagy az osztrákok a boszniai háború miatt menekülnének...)
míg az arabokat a saját házaikból bombázták ki, vagy kezdték el mészárolni az ottani kurdokat kersztényeket...a pénzről meg olvasd el a 2015 ös költségvetést...az egész menekült kérdésre az ország kb 500 milliót költ saját zsebből és 6 milliárdot uniós forrásból...ja és most kap még kb 2,2 milliárdot hozzá...ott tételesen is elolvashatod hogy mire mennyi megy el...ja...hogy ezt már mondtam...és te leszarod? kérem szépen...ez téged minősít...
bundi
@Freewolf: ja a siserehadról...ukrajnából paraszttól kezdve a csempészig mindenki jöhetett volna...míg az araboktól akik idáig eljutottak, azok az értelmiséghez tartoztak...orvosok, mérnökök...mert csak nekik volt annyi pénzük, hogy ki tudják fizetni a csempészeket...az átlag és a szegény réteg az a szomszéd országokban lévő menekülttáborokban húzza meg magát...ennyi...
Freewolf
@bundi: Picit ellegelt a paci veled! Nehogy már minden ide tévedő arab értelmiségi legyen! Ezt nem gondolod komolyan! Ami pedig a határon kívül rekedt magyarokat illeti a közös történelem okán többet érdemelnek, mint egy gyöngyhalász, vagy ópiumtermelő! Arról már ne is szóljunk, hogy nem a háború elől menekülők vannak többségben, hanem a koszovóiak! Milyen háború is van most ott?
bundi
@Freewolf: olvass...olvasss. nem árt meg...
"2015-ben a kormány tájékoztatása szerint ezidáig 60 000-en lépték át az ország határát illegálisan. Ebből 23 000-en Koszovóból érkeztek az év első hónapjában, az azóta érkezett illegális határátlépők viszont szinte kizárólag három, háború dúlta országból, Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkeztek, vagyis

egyértelműen menekültekről van szó,
akik nem önszántukból hagyták el otthonukat, hanem mert

kibombázták őket lakásukból;
vagy például teljes népcsoportjukat kiirtás fenyegette."
tudod az év elején, amikor a magyarok először rázták a lábukat az unió képviselői leültek szerbiával és koszovóval, hogy megoldják ezt...mert ha be akarnak lépni az unióba akkor ez nem megy...és azóta nem is jönnek onnan...egy fél éve...kb...olvass mielőtt itt vered magad...
Freewolf
@bundi: Akkor szépen építsék fel a házukat és álljanak be rendfenntartónak!
bundi
@Freewolf: ja...akkor kérem azt a pénzt amit azok fizettek be adóba akik az unióban dolgoznak...és mivel magyarország lemond a teljes uniós támogatásról, ezért cserébe ezt tesz a menekültjeivel amit akar...mert az hogy is néz ki, hogy a táborok fejlesztésére elkölt az uniós pénzből milliárdokat, aztán kijelenti hogy oda menekültek ne menjenek...ejnye bejnye...
Freewolf
@bundi: Már adjuk is át a táborokat az EU-nak, vihetik őket mind! :-)
bundi
@Freewolf: ja kérem...és a pénz hova lett? mert most is költitek rendesen...úgy tudom a debreceni a bicskei és a vámosszabadi táborra is százmilliókat költötök jelenleg is csak fejlesztésre...és a többi pénz ami szintén uniós forrásból megy fenntartásra és egyebekre arról ne is beszéljünk...
hvg.hu/itthon/20150522_Az_Orbanfele_bezaras_helyett_egyelore_bo
a többi meg...
www.parlament.hu/irom40/01794/01794.pdf
tudod 613,oldaltól...
Freewolf
@bundi: Az EU küldte a pénzt, mi fejlesztettünk. Ezért küldték! Aki menekült befogadjuk, a többit meg hazavitetjük és pont!
bundi
@Freewolf: és azt is az unió pénzéből javarészt...
"Visszatérési Alap
A 2015. évi kiadásokat 207,2 millió forintos EU-támogatás és 62,7 millió forintos
költségvetési támogatás finanszírozza.
Az Európai Unió a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
megerősítéséhez és a tagállamok közötti szolidaritás elvének alkalmazásához való
hozzájárulás érdekében 2008. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakra a
„Szolidaritás és migrációs áramlások igazgatása” keretprogramon belül létrehozta az
575/2007/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal az Európai Visszatérési Alapot
(továbbiakban: EVA).
"
hoppáka...
Freewolf
@bundi: Oké! Ebből tudjuk fogadni a külhoni magyarokat, akiket üldöznek. A többit meg vissza a feladónak! Egész jó ötlet!
bundi
@Freewolf: egyébként a témához részben kapcsolódva...észrevetted, hogy elfogyott a munkaerő az országban?
már az it, mérnöki szektorba is londonból csalogatják haza a fiatalokat...eddig talán 4-et...de a balatoni szezonindulás sem megy zökkenőmentesen...mert elfogytak a szakácsok felszolgálók, takarítók mosogatók...az autóiparba már sehonnan sem lehet embereket vadászni...
444.hu/2015/06/29/tenyleg-veszhelyzet-van-a-balatoni-vendeglatasban-tenyleg/
olvasgattad?
benne van egy ilyen tünemény is...
“Uram, gyártósor mellé kértek 30 embert, nem tudtam küldeni a felét sem. Elvitte az embereket a közmunka” – mondták neki."
és közben mindenkit el akartok zavarni aki odamegy, míg aki ott élt, az meg magától megy el...
na ez a ciki nem az ndk-s szandál...
bundi
@Freewolf: egyébként látom szövegértési problémáid vannak---a külhoniak, nem mennek oda...mennek németországba angliába...mindenhova...erdélyben is csak addig volt fontos a kettős állampolgárság, amíg meg nem kapták a lehetőséget, hogy román útlevéllel menjenek dolgozni...azóta?...muhahhahah
és az ukránoknál is ez a helyzet...ja és tévedtem az előbb...kárpátaljától nem 750 hanem 1050 kilométerre vannak a harcok...
bundi
@Freewolf: és..."Az EU küldte a pénzt, mi fejlesztettünk. Ezért küldték! "...na ezt kezdte egyre jobban vizsgálni az olaf is... a képeket nézve, amik most keringenek a debreceni táborról...mit is fejlesztettek, vagy fejlesztenek rajta 100 milliókért?
Freewolf
@bundi: 2004.-ben az MSZP kampányolt a 23 millió román munkavállalóval riogatva! Ezt nem bocsájtják meg a székelyek soha nekik!
bundi
@Freewolf: tudom...de akkor a fidesz még szívesen látott volna 1 millió munkavállalót mert a magyar gazdaságnak még legalább ennyi kellene...és most ?...most már nincs szükség rájuk?
Freewolf
@bundi: Van egy gazdasági recesszió! Ilyenkor csak a kimondottan jól képzettek kellenek! Azt becsülöm Viktorban, hogy nem engedi szét a költségvetést, mint Medgyesi! Igaz ennek ára van, mert a leszakadó réteg növekszik, de áldozatot kell hozni, mert ingyen nem kapunk semmit!
Freewolf
@bundi: Olyan pesszimista vagy! Egyébként miért nem találtok már ki valamit, mert a Fidesz fikázása nem hoz szavazókat! Tegyetek már le egy programot az asztalra! Erre a ballib eddig képtelen volt! Lehetne próbálkozni!
bundi
@Freewolf: a jelek szerint még mindig nem érted...nem a szavazókról beszélek...nem érdekelnek...kint lakom...egy ideig haza szerettem volna menni...házam, a tágabb értelemben vett családom ott van...de egyre távolabbinak tűnik ez...és nem gyurcsánybajnai miatt...tudod 2015-öt írunk...már 5 éve a fidesz királyság van...és mint mondtam nem a ballibhez tartozom egyszerűen egy volt magyar építész vagyok...az engedélyek száma a 2009-10-es évi 47 000 ről tavalyra 7500 ra csökkent nincs aki építkezne legálisan...most olvasgatom már munkásokat sem nagyon találni... ez kellene optimistává tegyen?...miért az ellenzék meg a ballib tegyen le gazdasági programot 2018-ig nálatok pattog a labda...és a te példád élő...a maradék civil szervezetet is kiutáljátok ha a kormányt kritizálja...akkor most miről is beszélünk?
Freewolf
@bundi: Hidd el sajnálom, hogy nem tudsz hazajönni! Van pár építész ismerősöm, de a recesszió óta megcsappant az építkezési kedv! Én, ha külföldön dolgoznék, haza jönnék, ha eleget kerestem és itthon ellenék. Csak itt vagyok itthon, betyárul nem érdekel ez ügyben a miniszterelnök neve!
bundi
@Freewolf: ezt így nem lehet...és ha elfogy a pénz? ha bejáratott irodád van, akkor az nem járható, hogy te most elmentél...majd hívjanak, ha megint az országban vagy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.