A Jobbik elnöksége megvizsgálja a honvédség bevonásának feltételeit az államhatár védelme érdekében – jelentette be Volner János, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Jelezte: számolnak azzal, hogy az "egyre erőszakosabbá váló" illegális bevándorlókkal szemben kell megvédeni a határt, és attól tartanak, a rendőrség kevés a hatékony fellépéshez.

Példaként említette a görög-macedón határt, ahol a napokban a rendőrség ereje kevés volt, hogy feltartóztassa a bevándorlók tömegét.

Nem szeretnénk megélni, hogy Magyarország is hasonló helyzetbe kerüljön – fogalmazott.

A jobbikos politikus kifejtette, hogy az alaptörvény kétharmados felhatalmazás esetén lehetővé teszi a honvédség Magyarország területén történő bevetését szükséghelyzetben, és ez nem jelent rendkívüli állapotot. Célként jelölte meg az ország területi épségének megmaradását.

Volner Jánost kérdezték Pesti Imre fideszes képviselő azon felvetéséről is, miszerint törvényi eszközzel lehetne kötelezni a bevándorlókat szűrővizsgálatra és bizonyos védőoltásokra. Azt felelte: zárt menekülttáborok esetén korlátozott lenne az érintettek mozgása és csökkenne a járványveszély.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kakaósbögre
Nos,el vagytok varázsolva.A magyar honvédség bevethető illetve kötelessége beavatkozni az ország területi épségét,a lakosságot fenyegető,külső,fegyveres agresszió esetén.Nos,sem az ország területi népségét,sem a lakosságot nem fenyegeti semmi,fegyveres agresszió-eddig- nem történt,ebből következően a honvédség-jogilag- csupán logisztikai,felderítő,illetve építő segítséget nyújthat a belügyi erőknek.Ezt a saját kibaszott alaptörvényetek mondja ki,fideszesek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
moiszikf
@nemkati: 15 évig hordtam a mundért, de BÁRKIT én sem lennék képes lelőni, sőt! Felőlem aztán tönkremennének a fegyvergyártó cégek.
Ez az egyetlen hely a világban (értsd: Mo) ahol soha nem leszek menekült, ezért kell megvédeni. A Honvédséggel nem megölni kell a szerencsétleneket, főleg nem tömegével, hanem távol tartani. Pont elég, ha nem itt lépnek be az EU-ba. A szép szó hatástalan, a figyelmeztetés szintúgy, akkor jön az "ijesztés"! (Ami még mindig nem erőszak.)
moiszikf
@kakaósbögre: Semmilyen törvényt nem kell megváltoztatni. Vázolom.
Adva lesz a határon egy kerítés. Kb. 200 m-rel beljebb húzni kell egy másikat. A két kerítés végeit összekötjük, így keletkezik közöttük egy zárt területrész. Ezt MH kezelésbe adjuk, elnevezzük akármilyen katonai létesítménynek és katonai őrzést telepítünk. Ha voltál katona, a többit már Te is tudod.
kakaósbögre
@moiszikf: nos.ez így ebben a formában erősen az "adok a szarnak egy pofont" kategória.ugyanis a magyar honvédség tagjainak nincs intézkedési jogkörük,ebből következően az elfogott behatolókat azonnal,haladéktalanul át kellene adniuk a polgári hatóságoknak.tehát a helyzet ugyanaz marad csupán a költségek emelkednek a csillagokig.és még mindig itt a kiképzésbeli hiányosságok illetve a felszerelés elégtelenségének a kérdése.ergo,a honvédség nem bevethető.
moiszikf
@kakaósbögre: Csak nem érted. Az általam leírt esetben, egy KATONAI OBJEKTUMBA történő behatolással lehetne csak Mo.-ra belépni. Ott pedig CSAK a katonáknak van intézkedési joguk sőt, kötelességük. Bizonyos esetben fegyverrel is. (Ez szimpla őrzésvédelem és nem a hadsereg bevetése.) Elég lenne az első behatoló esetében, egy kósza figyelmeztető lövés, vaklőszerrel, a többiek úgy iszkolnának vissza, mint a szél. Ha ezután is jönni akarnak, jöjjenek Románián, vagy Horvátországon keresztül, ott nem lőnek.
kakaósbögre
@moiszikf: nos,mutass egy katonát aki-akár vaklöszerrel is-rá fog lőni gyerekre,nőre,fegyvertelen emberre.nem mellékesen,az afgán menekültek-akik az elmúlt száz évben háborúban szocializálódtak-pont leszarják hogy egy felállított őr rájuk lő.a katonai objektum minősítés pedig-jogilag-ebben az esetben nem állja meg a helyét,ugyanis ha specifikusan a menekültek ellen akarnánk bevetni a honvédséget jelen pillanatban az egész országot felvonulási területté kellene nyilvánítani-mivel az ország teljes területén megtalálhatóak- ehhez pedig nem elég az hogy egypár félbolond ezt szeretné.bármennyire is szeretnéd ez ennyire nem egyszerű.
moiszikf
@kakaósbögre: "nos,mutass egy katonát aki-akár vaklöszerrel is-rá fog lőni gyerekre,nőre,fegyvertelen emberre" - Nem kívánságműsor.
"az afgán menekültek-akik az elmúlt száz évben háborúban szocializálódtak-pont leszarják hogy egy felállított őr rájuk lő." - Pont nem szarja le, hiszen azért jött el otthonról, mert ott lőnek. Ha meg nem érdekli, akkor jó helyen van otthon is.
Nem kell az egész országot "felvonulási területté" nyílvánítani. Nem azt kell megakadályozni, hogy belépjenek az országba, hanem azt, hogy ne ott, ahol eddig. Ha itt lépnek be az EU-ba, ide is fogják őket visszatoloncolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.