Németország segíteni kíván abban, hogy Magyarországon is hozzanak létre menedékkérőket regisztráló uniós központokat, úgynevezett hot spotokat, ahol a menedékkérők "emberhez méltó" körülmények között kapnak elhelyezést és kivárhatják menedékjogi kérelmük elbírálását – mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter vasárnap a ZDF országos közszolgálati televíziónak.

A kancelláriaminiszter a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről, a szombatra virradóra hozott döntésről elmondta: szükséghelyzet volt és lépni kellett, mert "a magyar kormány elveszítette az ellenőrzést" a helyzet felett "egy olyan pillanatban, amikor ezrek indultak útnak vonatsíneken, autópályákon".

Angela Merkel kancellár azonban Orbán Viktor miniszterelnök számára "nagyon világossá tette, hogy be kell tartani az európai szabályokat", így a "dublini rendeletet is, amely kimondja, hogy az eljárásokat ott kell lefolytatni, ahol a menekültek megérkeztek" az Európai Unió területére, "ebben az esetben Magyarországon".

"Magyarország erre ígéretet is tett, és ezt a következő napokban és hetekben lépésről lépésre végre akarjuk hajtani" – mondta Peter Altmaier.

Arra a kérdésre, hogy szükség esetén lehet-e megint kivételes megoldást alkalmazni, a miniszter azt mondta, hogy nem érdemes találgatni, hanem meg kell hozni a menekültválság rendezéséhez szükséges döntéseket.

A német kormánynak a Magyarországról elindult menedékkérők esetében egy "nehéz döntést" kellett meghoznia, és az megfelelt a "humanitárius felelősségének", amit a Németországban élő emberek nagy többsége is egészen biztosan így ítél meg. Most pedig más országoknak is ki kell venniük a részüket a menekültválság rendezésében, és gondoskodni kell a terhek megosztásáról – mondta a német kancelláriaminiszter.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet Magyarországot és a térség többi államát a gyors, közös megoldás érdekében rábírni álláspontja megváltoztatására, Peter Altmeier azt mondta, hogy "az érvényes jog a mi oldalunkon van", és Németország javasolja, hogy Magyarországon, Görögországban és a többi érintett államban hozzanak létre hot spotokat.

Németország támogatja és segíti a regisztrációs központok létrehozását, és ehhez az uniós költségvetésben is vannak források. "El akarjuk érni, hogy ezek az intézmények gyorsan létrejöjjenek", és Thomas de Maiziere belügyminiszter ezt az álláspontot képviseli majd "nyomatékosan" a tagországok belügyminiszteri tanácsának rendkívüli ülésén – tette hozzá a német kancelláriaminiszter.

Arra a kérdésre, hogy a tagországok állam-, illetve kormányfőinek is kell-e rendkívüli tanácskozást tartaniuk, elmondta, hogy a kancellár az utóbbi napokban "állandóan megbeszéléseket folytat európai kollégákkal", és ha a belügyminiszterek értekezlete után marad olyan kérdés, amelyet a legfelső szinten kell rendezni, akkor az állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács is ülést tart majd.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szeparepa-
Németország (Ausztria és Svájc), most kollektív lelkiismeretileg úgy érzi, valamit jóvá tehet, a XX-század középi bűnein, stigmáját talán lemoshatja ezzel... elméletileg ez igaz is, ha jó sok nem árja rasszt, befogadnak és megmentik őket, talán hosszú távon történelmi léptékben valóban megigazulnak, és eltörlik korábbi náci bűneiket... és akár még Európa örök jótevői is lehetnek eme germán népek... csakhogy, ez a cél, ez az eszme ELHOMÁLYOSÍTJA AZ ÉRTELMÜKET, A REÁLIS LÁTÁSMÓDJUKAT!!! Mondhatni, ezek az országok most nem beszámíthatóak, egyszerűen teljesen irracionális, elmebeteg ámokfutó módon reagálnak a krízisre... S ezzel nem csak saját vesztüket fogják okozni, HANEM EGÉSZ EURÓPA VESZTÉT!!! Talán még most nem késő feleszmélni, észbe kapni, és abbahagyni ezt a hisztérikus ámokfutást, amit humanizmusnak képzelnek... Mert ha nem fejezik ezt be azonnal, nagyon közel az a pont, az a határ, amikor teljesen kontrollálhatatlanná válik az egész, elszabadul a káosz és a pokol... én szóltam...
sünike
@Szeparepa-: Kérlek hagyd el a süllyedő hajót és távozz Európából. Amit te itt összezagyválsz, az kb. kurucos szintű összeesküvés-elmélet. Tudtad, hogy 3 hétig azért nem esett eső, mert az amcsik lelövöldözték a felhőket? No comment...
Szeparepa-
@sünike: Annyira ostoba vagy, hogy én szégyellem magam helyetted... agy nélkül miért kell pofázni..? Saját érdekedben tanácsolom, hogy ne kommentelj soha..! Tehát az ostoba irományod végére biggyesztett "no comment"-et fogadd meg, saját magadra vonatkozóan, egy életre...!!! Mert a hülyeség nem gyógyítható...
sünike
@Szeparepa-: Kevesebb kommerszet tolj éjjel, reggel kevesebb lesz a meglepetés. Utolsó mondatodat ragadnám meg, látjuk rajtad, de azért köszönjük, hogy figyelmeztettél rá bennünket. :)
Szeparepa-
@sünike: Nem nem... kispofám... nem tolok kevesebbet, az ilyen kommersz agyhalott trollokból mint te vagy... csak amennyi jólesik... vacsira letolok 100-at az ilyen szerencsétlen kommersz csicska-trollokból, amilyen te vagy.. reggelire meg ezret... mert annyira kommersz vagy, hogy nem 12 egy tucat belőled, hanem 100 ér, jó ha egyet... hiszen egy bolond százat csinál... akárhogy erőlködsz, csak egyre szánalmasabb leszel és egyre jobban égeted magad... minél jobban vergődsz és erőlködsz, annál jobban röhögök rajtad...
nena
Még a végén a nácikok jönnek ki ebből is jól, amikor ez a nyanya kevert be mindenkinek !
Jozefina
Merkelnek egyedül több esze van, mint a visegrádi 4-eknek együttvéve!!!
A németek nemcsak dumálnak és siránkoznak, hanem a helyzetnek megfelelően bölcsen határoznak és cselekednek.
Fradigege
Ha lóvé lesz mögtte, akkor garantált a lenyúlás.
sünike
@Szeparepa-: Mondtam már neked szeparepa, hogy hülye ne legyél, gyógyszerre ne igyál! :)
Stílusod lenyűgöz, fellegekbe magasztal! :)
Szeparepa-
@sünike: Akkor ugorj vissza ide kreténke: akárhogy erőlködsz, csak egyre szánalmasabb leszel és egyre jobban égeted magad... minél jobban vergődsz és erőlködsz, annál jobban röhögök rajtad... XD XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.