A Borsod megyei Birkózószövetség alelnöke a Karfiolfül című birkózómagazinnak nyilatkozott testvérével való viszonyáról. A végzettsége szerint mérnök-közgazdász ifj. Orbán Győző a lapnak elárulta, mivel testvére két és fél évvel idősebb nála, úgy gondolja, nem illik ellene győznie Nem volt sok esélyem vele szemben. Ő mindig focizott, jól futott, de nem csatáztunk egymással. Amikor elérkezett az idő, birkózásunk után kezet fogtunk, és megegyeztünk egy örökös döntetlenben. Életem első versenyére eljött, azóta ritkábban láttam a teremben– hangsúlyozta a birkózásban 2008-ban veterán Európa-bajnoki címet szerző Győző. Hozzáfűzte, a kormányfőnek kiváló sportintelligenciája van, tudja az olimpiai bajnokok neveit, eredményeit, nem úgy, mint ő. A labdarúgás a mindene, ma is jó a kondija, nem állnék ki vele futásban, labdakezelésben leiskolázna. Viktor minden vágya, hogy segítse az egyetemes magyar sportot, biztosítsa az infrastruktúrát, a lehetőségeket, hogy minél egészségesebbek legyenek...
Ifj. Orbán Győző: Nem volt sok esélyem Viktorral szemben
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a 4 módszerrel kerülheti el a kalapácsujj műtétet
- Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha
- Itt az új Nagy Ő? A Házasság első látásra legmegosztóbb párjának hölgytagja bevállalná
- Izrael elkezdte lőni Rafah-t, ahova pont azért menekültek eddig a palesztinok, mert relatíve érintetlen volt
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás