Az oktatási és kulturális területek támogatása mellett a gazdaságfejlesztés felé mozdul el a jövőben a nemzetpolitika, segítendő a helyben boldogulást – emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIV. ülése után tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön a fővárosban.

Kifejtette: 2010 óta minden évben jelentős összeggel nőtt a nemzetpolitika pénzügyi kerete, idén 19 milliárdról 23 milliárdra emelkedett. Kitért a vajdasági gazdaságfejlesztési programra is, amelyre 50 milliárdos keretet biztosítanak. Ebből 30 milliárd a kedvezményes hitel, a többi vissza nem térítendő támogatás. A program az ottani magyarság megmaradását segíti, és célja, hogy az adott térség gazdasági fejlődése meginduljon. Nincsenek kizárva ugyanakkor a nem kizárólag magyar tulajdonú vállalkozások sem – fűzte hozzá.

Semjén: A gazdaságfejlesztés felé mozdul el a nemzetpolitika

Kitért arra is, hogy – a külhoni magyar szakképzés éve után – jövőre a külhoni fiatal magyar vállalkozókat segítik majd a tematikus év keretében.

Arról, hogy sportközvetítéseket nem tudják magyar nyelven nézni a külhoni magyar területeken élők, azt mondta: erről már folynak a tárgyalások. Semjén Zsolt beszámolt arról, hogy a magyar kormány nevében az unió szakbiztosához és a Jean-Claude Juncker által vezetett bizottsághoz fordult, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) pedig egy szakmai levelet küldött.

Véleménye szerint jó esély van arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a magyar álláspontnak megfelelően. Ugyanakkor megjegyezte: a kérdésre Brüsszelben versenyjogot korlátozó helyzetként tekintenek.

Emellett a jogtulajdonosok felé pénzügyi ajánlatot tettek, azaz Magyarország kész megvásárolni a sugárzási jogokat a Kárpát-medence magyarlakta területeire.

Megkeresték az érintett államok médiumait is, hogy kétoldalú megállapodásokat kössenek – jelezte. Magyarország nyitott arra, hogy az itt élő románság nézhesse románul az olimpiát, cserébe például az erdélyi, felvidéki magyarság pedig magyarul nézhesse a közvetítéseket. Ez ügyben is jól állnak, csak Romániával nem sikerült megállapodni, de még egyszer ajánlatot tettek – jelezte.

Kérdésre közölte: a tárgyalásokat alapvetően az MTVA folytatja majd le, a költségvetési fedezet rendelkezésre áll.

Semjén Zsolt arról a törvényről, amely a szlovák kisiskolák bezárását rendeli el, elmondta: ez az intézkedés a magyar településeket sújtja a leginkább. A magyarság megtartása szempontjából ezek az iskolák ugyanakkor rendkívül fontosak, ezért Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének kérésére a magyar kormány kész arra, hogy magyar költségvetési támogatást biztosítson ezen iskolák fenntartására.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a Máért zárónyilatkozatát egyhangúlag fogadták el.

Nagy örömükre szolgált, hogy a határon túli képviselők teljes számban megjelentek és az itthoni pártok is jelen voltak – tette hozzá.

Értékelése szerint az egész ülés konstruktív, szinte már baráti hangulatban zajlott, sikerült megvitatni a nemzetpolitikai történéseket és meg tudták mutatni, milyen terveik vannak jövőre.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Toby: Én is azt tudtam magától a Vezírtől, hogy 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás esztendeje, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve volt, 2015-ben pedig szárnyal az ország.

2018 pedig a tök@n rúgás éve...?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@magyarbakancs: OK, a politikusok a köz vagyonából élnek, a köz tartja el őket.
De lopni, megdézsmálni a közvagyont már bűn, azt nem lenne szabad engedni.
Ennek egyik feltétele a visszahívhatóság, de ezért lenne szükséges az átláthatóság, ami jelenleg nem teljesül.

Ez a bosszú, hazaárulózást a fityesz szította újra a magyarokban.
F_Viktor
@magyarbakancs: Szavazni el kell menni, a legrosszabb a közömbösség, több párt erre játszik.
magyarbakancs
@F_Viktor:Adja meg a jó isten, hogy egyszer megérjük, hogy egy politikust lemeszelnek csalásért, korrupcióért.
Én egyik pártban sem bízok.
Mert ezek a magyar politikusok mind ebben a korszakban szocializálódtak.
Azt látták mennél többet síbolsz annál biztosabb, hogy megúszod.
enslaved
@F_Viktor: Nézd már, te jobbikos vagy??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.