Érvényesíteni kell az unió szabályait, így a dublini egyezményt is – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombat este az M1 aktuális csatorna műsorában.

Hozzátette, ennek értelmében, ha valamelyik tagállam úgy dönt, hogy kitoloncolja azt a menekültet, akinek elutasították a kérelmét, akkor őt az első unióba lépés helyszínére, a legtöbb esetben Görögországba kellene toloncolnia.

A La Libre Belgique című napilap internetes kiadása Dominique Ernould-t, az Idegenrendészeti Hivatal szóvivőjét idézve azt írta pénteken, hogy Belgium idén eddig 30 migránst toloncolt vissza Magyarországra, és közülük 29-et a Dublini Egyezményben rögzített szabályok alapján utasított ki.

Ezzel kapcsolatban Bakondi György azt mondta, jogilag azért bonyolult a helyzet, mert a dublini egyezményt Németország felfüggesztette.

Hangsúlyozta, Magyarországon jól működő menekültügyi rendszer van, ezt bizonyítja, hogy 400 ezer migráns haladt át a rendszeren és az kibírta a nyomást.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,bukott HÖR, majd katasztrófális katasztrófavédő, pizsamagatyás észkombájn, azt se tudja mit beszél elé tették a legújabb brossurát és felolvasta, ha hibátlanul sikerült neki már az is sikerélmény!!! Igaz minket cseppet se vigasztal, amit mondott, de az értelmét ne is keressük a Lendvay utcából érkezett írásoknak, mert olyan ezekben NINCS!!!
Hofipisti
Ez az ember - mint mindig, ismét - hülyeségeket beszél, igaz, ez ma a FIDESZ-duma.
Rövid emlékezetükből már kiestek a kék buszok, a Zákánytól Hegyeshalomba rohanó vonatok, amelyekre több, mint százezer embert raktak fel az unió szabályai szerinti regisztrálás nélkül. A fő mondanivaló: mindenki hibás, csak pártunk és kormányunk a makulátlan, a rendelkezéseket lelkiismeretesen végrehajtó. Csak azt a Bicskén megállított vonatot feledhetném! Azzal a húzással egy szintre kerültek pl. a Maléteréket Tökölre tárgyalni hívó szovjet hadvezetéssel. Hajrá magyarok!
papa.49
A ,,bukott HÖR, majd katasztrófális katasztrófavédő, pizsamagatyás észkombájn, azt se tudja mit beszél elé tették a legújabb brossurát és felolvasta, ha hibátlanul sikerült neki már az is sikerélmény!!! Igaz minket cseppet se vigasztal, amit mondott, de az értelmét ne is keressük a Lendvay utcából érkezett írásoknak, mert olyan ezekben NINCS!!!
Szókrakész
"Érvényesíteni kell az unió szabályait, így a dublini egyezményt is – mondta Bakondi György"

Tehát eddig a fidesz nem tette?
Szókrakész
Akkor eddig miért nem dobtátok vissza azonnal a Görögországból jövőket?
Miért mehettek tovább nyugatra?
Miért nem lőttétek szét a határon randalírozókat?
Megtámadtak minket, joga lett volna az országnak, sőt a NATO-nak(5. cikkely) lépni ez ügyben.
Az egész EU úgy bűzlik, ahogy van.
Orbán kapta ezt a "EU Védő" szerepet, a többi meg a ...
De mind egy tenyérből fal.
1magyar
Vissza őket Görögországba és onnan meg ahonnan jöttek.
Toby
Oktondi nem beszél orbánccal -a gecivel ?

Csak azért, mert orbánc - a geci ! - arról gügyögött, hogy újra kell gondolni a dublini szerződést, most meg érvényesíteni kell az uniós szabályokat, melyek rlsze a dunblini szerződés is :?
Ezek az idióták ennyire ötletelésből qrményoznak !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.