Pintér Sándor szerint a migránsok tervezett európai szétosztásának tétje a nemzeti szuverenitás, az identitástudat megtartása.

"Magyarországra csak azt engedjük be, akit mi akarunk" – hangoztatta a belügyminiszter kedden Esztergomban, a Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában.

"Azzal vádolnak bennünket, hogy nem vagyunk szolidárisak. Mi példát mutattunk az értékítéletünk szerinti szolidaritásból. Szlovéniába, Macedóniába, Szerbiába rendőröket küldtünk, szolidárisak vagyunk azokkal, akik meg akarják védeni határaikat" – jelentette ki Pintér Sándor, hozzátéve, hogy Magyarország Európa védelmében a közösség valamennyi jogszabályát betartotta.

Pintér: A nemzeti szuverenitás a tét

"Van-e összhang az EU irányítói és a hétköznapi emberek között?" – tette fel a kérdést a miniszter. Jelezte: itthon kikérték az emberek véleményét a migránsokkal kapcsolatban, és a magyar lakosság meghatározó többsége támogatja a kormány álláspontját.

Kövér László házelnök – aki a szervezők közlése szerint betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen – előadásának szövegét Kiss-Rigó László megyés püspök, a Rudnay Sándor Alapítvány kuratóriumának elnöke, az emléknap szervezője olvasta fel.

"Az európai jövő kulcsa a demográfiában és az identitásban rejlik, vagyis abban, hogy a keresztény erkölcseink szerint tiszteletben tartjuk-e a születés és a család szentségét. Abban, hogy képesek vagyunk-e megőrizni közösségeink azonosságtudatát, és fenntartani európai és nemzeti értéktudatunkat, valamint érdekérvényesítő képességünket" – írta beszédében az Országgyűlés elnöke.

Pintér: A nemzeti szuverenitás a tét

Kövér László úgy vélte, Európa válsága esélyt teremt a változásra, arra, hogy "véget vessünk az Európa civilizációját veszélyeztető támadásokat övező, szégyenlős vagy félő hallgatásnak, és megfogalmazzuk Európa új, de az évezredes alapokon álló vízióját".

A politikus szerint a megoldás kulcsát az értékeik, hagyományaik alapján még mindig erkölcsi többséget képező európai emberek és az általuk alkotott szerves közösségek, a családok, a keresztény egyházak és az együttműködésre képes nemzeti államok adják.

A rendezvény előtt ökumenikus szertartás volt Esztergomban, a Szent Tamás-hegyi kápolnában. A Becket Szent Tamás-emléknapot a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület, valamint a Rudnay Sándor Alapítvány szervezte.

Esztergom és Canterbury a 12. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Egykori főpapjaik, Becket Tamás és Bánfi Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaikból származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát.

Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros – aki 1976-tól haláláig, 1986-ig volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke – Becket Tamás 1538-ban Esztergomba került ereklyéinek egy részét Canterbury érsekségének adományozta, mivel Angliában VIII. Henrik rendeletére a szent összes emléktárgyát megsemmisítették.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
te szerencsétlen!
Hogy lehet olyat mondani hogy ide csak az jöhet akit mi akarunk?
Mit szólnál ha téged se engednének be egy országba , mert nem akarnak? esetleg ott is pofára mennek?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@szmeagol: Ha rámész az adatlapodra, ott a személyes beállításodra akkor ott a blogod linkjét felteheted.
Mézike
@szmeagol: inda.blog.hu/
Az indán mindent megtalálsz. Blogod lehet, csetelhetsz, filmet nézhetsz...
Nagyon jó blogok vannak itt.:-)
szmeagol
@Mézike: Igen, volt!
A NolBlog-on, de az 31.én megszűnik - így töröltem mindent!
(azaz lementettem)
szmeagol
@Mézike: Köszi, nem az "igazi"!
Egyébként van ott is! :-)
szmeagol
@Mézike: Már három napja feltettem, de semmi eredménye! :-(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.