Nem látnád, nem hinnéd el. Korábban már lehetett tudni, hogy Makovecz Imre stílusában épül kazánház a felcsúti Puskás Akadémián, a stadion mellett. Mégis, amikor kedden Felcsútra utaztunk, hogy megtekinthessük Mészáros Lőrinc polgármester vagyonnyilatkozatát, letaglózó élmény volt látni a már majdnem kész építményt. A tervek szerint ennek a kazánháznak a segítségével fogják majd fűteni a Puskás Akadémia két új edzőpályájának a talaját. Az egész rendszer kivitelezése potom 3,1 milliárd forintba kerül sajtóhírek szerint, amihez az Akadémia 2,55 milliárd forintos tao-támogatást kért és kapott is. A felcsúti csapat eddig amúgy több mint 11 milliárd forintnyi tao-támogatást kapott.

Forrás: kepek.444.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Az atomerőművet is ott építsék meg. Ha robban akkor ott robbanjon, aztán lehet temetni a fideSS genetikai hulladékot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
@eszegfu: SIKER-NYERESÉG-hálapénz az özvegynek,meleg kézcsókkal marokra fogva!!!
bundi
@magyarbakancs: @bakegya: @eszegfu: @papa.49: mork.nyugat.hu/Scopes/nyugat2015/var//improxy/NyugatWXGAPicture/26/49/264902_az_epulo_stadion_es_a_kornyezo_terulet_a_felcsuti.jpg
csak egy félénk kérdés...ki is alapította azt az alapítványt aminek a telkén épül ez az egész?
tudom tudom a felcsúti alapítványé...meg a focisulié...
www.oktatas.hu/hivatali_ugyek/kir_intezmenykereso/!Intezmenykereso/Intezmeny/Index/200794
letölthető alapító okiratok a lap alján a + után...
és mi is van az okiratban, ki is az alapító? és hol is lakik?
mork.nyugat.hu/Scopes/nyugat2015/var//improxy/NyugatWXGAPicture/26/49/264903_viktor_alairasa.jpg
a fenntartó és az alapító az alapítvány...lakhelye budapest cinege utca 5...
mintha ez a cím ismerős lenne valahonnan...
www.origo.hu/itthon/20150701-orban-viktor-tek-cinege-utca-lezaras-tuntetes.html
tehát akkor közpénzből jól meg lett tolva valaki...igaz csak kb 30 év múlva lessz csak az övé...de az unokáknak is kell egy kis mogyoró...
eszegfu
@bundi: Ezt igy "egészében" még nem gondoltam át... Mindenképpen érdekes kérdés! Az alapitó csak annyit kaphat meg, amennyit beletett. Ha rendelkezik a vagyonról (családtagjai, vagy aki valamit is adott, ők nem lehetnek "kedvezményezettek!), akkor az a személy kapja meg. Ha nem rendelkezik, akkor a Cégbiróság a kuratóriummal egyetértésben hasonló célu alapitványnak adja át a vagyont. Nekem ötletem sincs, hogy juthatna ebben az esetben valaki is egy "kis mogyoróhoz"... ettől még megvalósulhat! Furcsa az a tulajdoni helyzet is, hogy nyilván a földterület és a felépitmény is más-más tulajdonában van... egyikkel sem lehet mit kezdeni a másik nélkül. És ez csak 1 dolog, ami közpénz és egyszerüen csak találgatni tudjunk a jogi és gazdasági helyzetüket... kevés dokumentum nyilvános.
papa.49
@eszegfu: A ,,bundi,, által feltett térképet nézve nem vétlen a kazánház mérete onnan akarják fűteni az egész hazugovics birodalmat, nézd csak meg szinte a mértani középpontban van...
eszegfu
@papa.49: Ugyan megnéztem, de nekem nem tünt fel...na majd most!
bakegya
@bundi:magánterületen ki ruházhatna be ekkora állampénzből a vágyálmai szerint-EZaz évszázad korrupciója!-MI AZ ,HOGY PL A MOL ÁLLAMI VÁLLALAT TOLJA A MILLIÁRDOKAT EGY ILYEN MAGÁNTULAJDONBA???
Artán még kérdezem,az EU felzárkózási pénzei valami különleges oknál fogva Felcsutkára-tiborctanyára-hogyan találtak oda ekkora milliárdos horderővel-az EŰ-OKTATÁS DOLGOZÓI MIND AZ UTCÁN-a védvonal második hadrendbe állítását abulgár ,román,macedón határon?-ez meg már egyenesen merkel betámadása-menjen a jó b...p...az ORBÁN MÁR ELÉG MEGALÁZÓ ÉS EGY EKKORA ORSZÁGNAK K...DRÁGA IS NEM CSAKKK FOCI FRONTON.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.