Makó-Igazságtalannak érzi a makói Molnár házaspár, hogy miután szerződés alapján megörökölt 4 millió forint értékben 4 hektár földet, nem kerülhet a tulajdonába. Az államé lesz. Az indok: Molnárék nem regisztrált földművesek - és kártalanításra sem számíthatnak. – A néni, akinek igaz, csak rövid ideig, de gondját viseltük, ránk hagyott 4 hektár földet, és most az állam rá akarja tenni a kezét – foglalta össze bosszúsan problémája lényegét a makói Molnár Ernőné. Mint elmondta, egyik szomszédjukkal, Vass Eszter Erzsébettel közjegyző előtt kötött szerződésben az áll: a gondoskodásért cserébe Molnárék lesznek házának és minden hagyatékának az örökösei. A néni tavaly ősszel 91 éves korában meghalt, és ekkor derült ki, hogy volt neki összesen 4 hektár földje is.

Forrás: delmagyar.hu
Feltöltő: lópicigáspár
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Kinek szakadt ki a100 hektára, hogy ezzel a kis 4 ha-ral kell befoltozni?
Toby
A hétszentségit ! Mert mészáros & mangalicza "regisztrált földműves" mi ? Hát a tiborcz-csávó ?
És azok, akik csak a Google Earthon ismerik a "termőföldjük" helyrajzi adatait ?
bencemacska
OV és csapata még jogásznak is kutyaütő. Magánforgalomra is vonatkozik, hogy kinek lehet földje, nemcsak az állami elherdálására? Ha ez igaz, akkor a zártkertek magánforgalma is csak "gyorstalpalós" gazdák felé lehetséges?
A gázszerelő a mintagazda?
Ennél büdösebb már nem lehet a magyar kormány!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.