Nagy Márton, az jegybank alelnöke nemrég még azzal indokolta, hogy hamarosan véget érhet az MNB önfinanszírozási programja, hogy szerinte az elérte a célját, hiszen csökkentette az ország sebezhetőségét és mérsékelte a hosszú távú lejártatú állampapírok hozamát. A program keretében az MNB gyakorlatilag arra kényszerítette a bankokat, hogy állampapírokat vásároljanak. Csakhogy a Világgazdaság szerint más is állhat a program visszavonása mögött, mivel az Európai Központi Bank az éves jelentésében az EU alapszerződésével ellentétesnek ítélte azt. Ezen kívül az EKB szinte az összes Matolcsyhoz köthető, unortodox lépésbe belekötött, és még a tiltott monetáris finanszírozás kérdését is felvetették. Korábban a Standard & Poor’s (S&P) is úgy értékelte, hogy az MNB működése kockázatot jelent, mivel akár az inflációs célt is megboríthatja, hogy a jegybank a kamatcsereügyletekkel kamatkockázatot vállal át a bankoktól. A hitelminősítő szerint a jegybank azért nem emel kamatot, hogy...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.