Májusban kezdődik a Quaestor-botránnyal kapcsolatos első per, amit azért indított egy befektető, mert a 200 milliárdos kárértéknek csak egy töredékét kapták vissza a becsapott ügyfelek. A Quaestor-vezér Tarsoly Csaba pere viszont akár el is maradhat, a bíróság ugyanis azt állítja, hogy a vádirat alkalmatlan a tárgyalásra. A Hetek cikke. A tavaly márciusban kirobbant Quaestor-botrány károsultjai egyre türelmetlenebbek, és a számok tükrében joggal azok. Minden idők egyik legnagyobb magyar csalási ügyében összesen 208 milliárd forint kár érte a Quaestortól kötvényt vásárló 32 ezer ügyfelet, ám a brutális összegből mindeddig csupán 87 milliárd forintot térített meg a Befektető-védelmi Alap (BEVA). A 208 milliárd forint veszteség nagyobb része, mintegy 150 milliárd forint a legprimitívebb módon keletkezett: kiderült, hogy a cég fiktív, azaz hamis kötvényeket értékesített ilyen összegben. Ugyanakkor 58 milliárd forintnyi valós kötvény árát is magával rántotta a csődöt jelentett cég. A...
Quaestor-ügy: Ledorongolta az ügyészséget a törvényszék
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 9., 21:35
Ennyit jósol Deutsch Tamás a Fidesznek – Nagyon optimista jövőképet vázolt
Itthon
- 2024. May 10., 06:20
Csak fél napunk lesz örülni a napsütésnek – Utána futhatunk az eső elől
Itthon
- 2024. May 10., 06:55
Orbán Viktor: A győzelemhez partnerekre, befektetőkre és a világ legmodernebb technológiájára van szükségünk
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"Pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs"!!! (Ha korábban történt a hiba, az átvételkor jelezni kellett volna!!!)
Tényleg megérdemli fizetésének megduplázását??? Szerintem börtönéveinek számát illene megduplázni!!!
Ps. : Nem vagyok károsult, de a bicska kinyílik a zsebemben!
Most találtam egy cikket pont erről. Tehát Ibolya főügyész(imitátor) 160 milliárdos lefoglalt vagyonról számolt be. Aztán mielőtt mindenki megnyugodhatott volna, az MNB bejelentette, hogy a Quaestor vagyona messze nem fedezi a 150 milliárdos lopással okozott kárt. Kérdés, hogy a fővárosi főügyész, ez az Ibolya fedőnevű vajon mi alapján nyögte be a 160 milliárdos vagyont?
vs.hu/kozelet/osszes/nem-er-160-milliardot-a-quaestor-vagyona-indul-a-felszamolas-0417#!s9
Új hozzászólás