Az Országgyűlés Hivatalának költségvetése 21,8 milliárd forint lesz jövőre a 2017-es költségvetési törvényjavaslat szerint.

Az Országgyűlés Hivatala ebből több mint 3,3 milliárd forintot fordíthat beruházásokra, illetve felújításokra – olvasható a parlament honlapjára felkerült előterjesztésben. A hivatal 21,8 milliárdos keretből gazdálkodhat, ezen belül az Országgyűlési Őrség büdzséje 2,6 milliárdról csaknem 3,3 milliárd forintra nő.

A Köztársasági Elnökség költségvetése – benne az állami kitüntetésekre és az államfői protokollkiadásokra szánt előirányzattal – ez évhez hasonlóan 2,3 milliárd forint lesz, ebből a Köztársasági Elnöki Hivatal büdzséje 1,4 milliárd forint.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
@Cicamama55: Érdekes módon Gyurcsánynak nem kell védelem, nem jár testőrökkel.
Érdekes módon Gyurcsányt senki nem akarja bántani...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
@justhpeter: Matolcsy is állig felfegyverkezett, igényli a TEK védelmét. Ha tiszta kezekkel tennék a dolgukat, akkor erre a fokozott védelemre nem lenne szükségük, legalábbis szerintem.
Levendula
@Cicamama55: Érdekes módon Gyurcsánynak nem kell védelem, nem jár testőrökkel.
Érdekes módon Gyurcsányt senki nem akarja bántani...
eszegfu
@Levendula: Igen, akit "szeretünk", azt bizony meg kell védeni! :))
eugen4402
Ez az összeg csak a belső védelmet szolgálja, vagy a külső veszélyek elhárításának a költségeit is tartalmazza? Mert ha az 5 db MD-902 helikopter beszerzése és fenntartása is benne van, akkor nem sok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.