Kövér László szerint Magyarország 2010-ben történelmének egyik legmélyebb és legösszetettebb válságát élte, a kormányváltás tétje az volt, sikerül-e az országot a csőd széléről visszarántani.

Kövér: Magyarországot 2010-ben a csőd széléről kellett visszarántani

Az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének rendezvényén, szerdán Budapesten azt mondta: magas volt az államadósság és a munkanélküliség 2010-ben, a gazdasági növekedés visszaesett, de nemcsak gazdasági-pénzügyi, hanem társadalmi válság is volt. Nem volt közigazgatás, az állam a működőképessége határán volt, és morális, szellemi értelemben is mély válság volt – tette hozzá a házelnök.

Úgy fogalmazott,

a padlástól a pincéig mindent át kellett alakítani

azért, hogy Magyarország ismét felfelé ívelő pályára álljon. Az első négy évben 700 törvényt fogadott el az Országgyűlés, és ezek között egy sem akadt, amelyről időközben kiderült volna, hogy elhamarkodott. Ez még az oktatási rendszer átalakítására is igaz – jegyezte meg. A negyedik év végére pedig sikerült elérni, hogy Magyarország gazdasága érezhető növekedésnek indult, ennek ára azonban nem a drasztikus jövedelemcsökkentés volt, mint más országokban – emelte ki.

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troppauerhumer
@new sadik henry: Volt az a 2008-as gazdasági válság amit Gyurcsány az IMF hitellel kivédett,majd Bajnai egyensúlyba hozta a gazdaságot ,4%-ra hozta le a hiányt,amit aztán a két FideSS tesó köcsögöd Kósa és Szijjártó a forinttal bedöntött,majd Orbán könyörgött a 7 %-os hiányért Merkelnél és Barrosonál,hogy osztogatni tudjon,de mivel nem kapta meg az olcsóbb IMF-et ,a 3000 milliárd manyupot lenyúlta,az 5689 milliárd "nemmegszorításokkal"hazazavarta heheee...aztán a kétszer olyan drága dollárhitelkötvényekkel még jobban eladósította az országot...a 2010 évi 21 749 milliárd forintomilliárd forintról,2016 -ra az adóssága 25 910 milliárd hehehhe...Nem kell itt semmit bizonygatni. Meg kell csak nézni az Államadósság Kezelő Központ (eléggé fideszes egyesület) oldalát. Aztán ott frankón látni, hogy a kormányváltáskor 19 933 milliárd volt az adósság. Aztán, ha ideszámolom a lenyúlt mnyp vagyont, az ágazati különadókat, a bevezetett új (nem megszorítás kormánya) adónemeket, akkor tisztán látni, hogy időarányosan jobban növelték az adósságot, mint a szocik annak idején.Ma 24.847,4 milliárd forint az államadósság. Ez tény.
Miként tény az is, hogy 2010. január 1-én 19,4 md volt. Tehát 5.447,4 md-val kevesebb.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@Aki Én: Nekem azért jó itt, mert a sok hazudozásnak ellent mondhatok így felismerhető az igazság!
Aki Én
@Bringás: HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA és még egyszer HAHA!!!
De tudod mit? Igazad van. Tényleg felismerhető az igazság ha te megszólalsz. Érveid nincsenek, csak a vak hited. Ez itt kevés apám...
Bringás
@Aki Én: Meglepő ugye? A sok agyhalott csak fújja a liberális hazugságokat és nagynak képzeli magát. Végül megint kikapnak! A csótány sorsa a cipőtalp!
Aki Én
@Bringás: Nem meglepő! Megszokott érvtelenség. Ez a válasz olyan csótányos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.