A hajmáskéri lelkész nevelte fel Orbán kutyájának, Nárcisznak a kölykét is. Nem kis botrányt kavart a Veszprém melletti falucska lelkésze szombati istentiszteletével. Bikádi László Károly a határvédőknek adott hálát áldozatos munkájukért, majd rátért a menekültekre. Arról beszélt, „jönnek, mint a sáskajárás”, olyanok, mint a hangyák és a rágcsálók, beköltöznek a házakba, „megszállnak minket”. Bikádi utóbb Facebook-oldalán utalt rá, úgy véli, félreértelmezték a szavait. Idén áprilisban még ő védte meg Orbán Gáspárt, akit azért támadtak, mert a gyülekezetébe toborzott híveket. – Már megint olyanok nyilatkoznak, akik nem ismerik Gáspárt. Kevés nála jólneveltebb fiatalemberrel találkoztam életemben. Miért baj, hogy hitből fakadó cselekedetei vannak? Nem iszik, nem drogozik, hanem Krisztust hirdeti. Ez tényleg üldözendő cselekedet? – fakadt ki Gáspár közösségi oldalán. A Veszprém melletti falucska papja volt már KDNP-s és fideszes képviselő is, régóta jó kapcsolatot ápol a miniszterelnök...

Forrás: borsonline.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Most minden elkötelezettet bevetnek. Ettől ugye milyen hiteles és őszinte lesz a kampány???
Azt nem értem, hogy ha ezek teljes erővel befolyásolják, zsarolják, ijesztgetik az embereket súlyos milliárdokért az kampány, ha pedig az ellenzék teszi ezt, akkor azt mondják, hogy diktatórikusan a pártok akarják megmondani az embereknek, hogy mi a véleményük.
Aki Én
Úgy látszik, kormánytól valóban független embereket már nem is tudnak maguk mellé állítani.
szép új világ
"A hajmáskéri lelkész nevelte fel Orbán kutyájának, Nárcisznak a kölykét" Ennyi! Többet nem is volna szabad rá bízni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.