Tavaly novemberben pár napra megnyitották, aztán gyorsan bezárták, és azóta sem használható a berettyóújfalui világ csodája. Minderre 499 millió forint uniós forrás jutott. Remekül hangzik, a lejtő hiányát úgy oldották meg, hogy a szánokat elektromos motor hajtja, így aztán tök sík terepen is működik. Érthetetlen, mit mulyáskodtak eddig az Alföldön, hogyan nem jutott még senkinek sem az eszébe a lejtő kiiktatása. A bobpálya építésére még 2012 decemberben nyert uniós támogatást a Mezei-Vill Kft. Az uniós projektek honlapjáról az derül ki, hogy a berettyóújfalui bobpálya építésénél a magyar irányító hatóság mindent rendben talált, a záró beszámolót elfogadta, a maguk részéről lezárta az egészet. Mindezt november 25-én, amikor az ideiglenes megnyitás után már be is zárt a pálya.
Köszönjük, Európa, hogy adtál félmilliárdot egy totálisan sík, alföldi bobpályára. Kár, hogy be van zárva
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Ezt keverd a muskátli vizéhez: egész nyáron ontja majd magából a szebbnél szebb virágokat
- Igazi wifigyilkos ez a tárgy, pedig minden háztartásban megtalálható: egy mozdulattal gyorsabbá teheted az int...
- Perdöntő részlet került elő a bőnyi késelés ugyében, ez új irányba viheti azt amit az ügyről eddig gondoltunk
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 7., 06:47
Végre színt vallott Szijjártó Péter – Ezt akarja a magyar EU-s elnökség
Itthon
- 2024. May 7., 06:16
Őrület, hogy ma sem fogjuk látni a napot
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csak aztán ha 2020-ban (vagy mikor) elfogy az a pénz, amit FELZÁRKÓZTATÁSRA kaptunk és mégis egyre csak lefelé csúsztunk, akkor majd nézünk mint Mari a moziban!
Most kell(ene) hasznos projektekre költeni, mert késöbb már nem lesz ilyen pénz!
Gratula fideSS az ujabb mutyihoz.
Logni fogtok.
Hogy mi hogyan akarjuk felzárkóztatni az országunkat (mondjuk) Ausztria szintjére, az a mi dolgunk! Ők ebbe nem szólnak bele.
A pénzek felhasználását ellenőrzi az OLAF, de azt nem, hogy ez az ország szempontjából hasznos, szükséges valami, vagy csak felesleges pénzszórás.
De az biztos: amit egyszer ilyen hülyeségre költünk el, vagy nemes egyszerűséggel ellopják nagyjaink, e helyett másik pénzt nem kapunk.
Ha elpocsékoljuk a pénzeket, az a mi problémánk. Főleg 2020 után!
De megnézik, csakhogy az OLAF nem nyomozóhatóság.
Először is kaptunk arra is pénzt, hogy mi magunk kiépítsük itt a felzárkóztatási pénzek szabályos felhasználását, de képzeld: azt is ellopták:
"A hvg.hu cikke szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálata alapján „korrupciós gyanú merült fel, éspedig a magyar pénzosztó apparátus csúcsaira vezető szálakkal. E szerint még a Brüsszel által a közbeszerzések ellenőrzésére adott pénzeket is megcsapolták.” Az uniós forrásokat menedzselő csúcsszervnek, az egykori Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek dolgozó tanácsadó konzorcium alvállalkozói körében az uniós hivatal fiktív számlákra, készpénzes kifizetésekre bukkant, írja a lap.
Az uniós hivatal helyszíni vizsgálatok alapján százszázalékos korrekciót javasol, ami azt jelenti, hogy a komplett, csaknem 2,4 milliárd forintos támogatási összeget vissza kellene fizetni. A hivatal azonban sem fellépni, sem nyomozást indítani nem tud, csak a helyi hatóságok figyelmét tudja felhívni az ügyre. A NAV ezalapján már vizsgálódik is, bár a hatóságot felügyelő Tállai András nem tudott erről. Költségvetési csalás miatt a Fővárosi Főügyészség is nyomoz, írta a hvg.hu."
mandiner.hu/cikk/20160124_ellophattak_azt_a_penzt_amit_a_korrupcio_elleni_harcra_adott_az_eu
Tehát ha bármilyen bűncselekmény vagy szabálytalanság gyanújára bukkan az OLAF, akkor egy dolgot tehet itt Magyarországon: bejelenti az ügyészségen vagy a NAV-nál, ahol rögtön elmaszatolják az ügyet.
Brüsszelben ellenben erre hivatkozva visszatartanak újabb pénzeket, amíg nincsenek itthon rendben a dolgok!:
"Csakhogy mint a 444.hu írta, a valóságban a pénz egy jelentős része különböző szabálytalanságok miatt nem érkezett meg Brüsszelből. Egy szakértőtől származó, nem hivatalos összesítésre hivatkozva azt is közlik, hogy Brüsszel 2,5 milliárd eurót, azaz 775 milliárd forintot, a teljes keret közel 10 százalékát tartja vissza. Tudomásuk szerint a hiányzó pénzt a magyar költségvetés hitelekből...
A legvége lemaradt:
"...Tudomásuk szerint a hiányzó pénzt a magyar költségvetés hitelekből finanszírozza."
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/17/unios-penzek-szazmilliardos-csusztatas-hogy-mindent-lehivtunk/
Valahogy így vagyunk ezekkel a felzárkóztatási lopott pénzekkel!
Új hozzászólás