A Fidesz népszavazási buzgalmából több ellenzéki párt is azt szűri le, hogy előre hozott választás jöhet – írja a Népszabadság.

Orbán Viktor az október 2-i népszavazás után így akarja visszaszerezni kétharmados parlamenti fölényét – legalábbis ezt vallja Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor is. Gyurcsány pénteki újpesti lakossági fórumán állt elő ezzel a feltevéssel, Vona pedig a Népszabadság értesülése szerint már nyáron beszélt erről szűk körben.

Az elméletet valamelyest alátámasztja a miniszterelnök pénteki beszéde: a Kossuth rádiónak adott interjúban arra a kérdésre, mi lesz a következménye egy sikeres népszavazásnak, azt válaszolta,

már látja, milyen irányba lehet továbblépni, de erről nem akar beszélni.

A lap által megkérdezett fideszes képviselők felemásan reagáltak. Volt olyan, aki kizártnak tartotta, hogy előrehozott választás jönne, mert nehéz lenne még egy ekkora mozgósítást levezényelni pár hónapon belül. Más kormánypárti képviselők szerint viszont van benne ráció, és nem lenne ésszerűtlen húzás.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ha érvénytelen lesz a szavazósdi akkor is ÚJ VÁLASZTÁST KELL KIÍRNI!!!
Hellcat
Persze ez csak egy állapotfelmérés...felmérik mennyi embert tudnak mozgósítani...megérné e szövetkezni a jobbikkal "libsiveszélyre" hivatkozva stb stb...Nem szabad elmenni szavazni.
silber13
Egy nagy görcsös akarás a csúti zseb-Wallenstein, eg nagy lihegés a hatalomért, amiért mindent feláldoz,és mindenre képes a csúti zseb-Wallenstein.
szaboria1
Pedig lehet, hogy lenne meg lepi az előrehozott választással mert mér két táborra van a Fidesznek.
Perwool
@Horizont: 2016 írunk, az EU-s pénzek 2020-ig jönnek. 2020 után nem lesz eklézsia, nem lesz értelme a maffiának tovább az országban maradni.Fogja a pereputtyát elindul a haldokló nyugatra. A meghalt Magyarországot a giga hitel fejébe átpasszolja a ruszkiknak.
A migráns szavazással nem csak a nyáját tudja az akolba csalogatni. Egy esetleges előrehozott választással 4 évig (amíg az EU tejel)gazdagodhatnak. Most a migránsal való ijesztgetéssel, a félelem keltéssel sok hülyét be tud terelni az akolba.
Perwool
@Horizont: "Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…"
(Ady Endre, 1899.)
Perwool
@Horizont: + 3 év 1902!
Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna."
(Ady Endre, 1902.)
papa.49
@Perwool: Jól összefoglaltad a lényeget, pontosan!!!
namihami
@papa.49: És a nemzet tragédiája, hogy a jelek szerint az uralkodó, """vezető""" (marhára és rengeteg idézőjelben) rétegünk az elmúlt 100 évben se nem tanult, se nem tapasztalt. Vagyunk, akik voltunk. Aki pedig lépne valamicskét előre, azt még fejbe is verik.
Desischado
@Perwool: Nálad a pont! Szörnyű, hogy Ady sorai ennyi idő után is aktuálisak.
orbánnak valóban ez a terve, ahogy összefoglaltad. 2020 után elapad a pénzcsap, onnantól őket már nem érdekli mi lesz. Csak mi tudnánk megállítani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.