Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint körülbelül kétezer embert küldene vissza Magyarországra Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia, amelyek ennek eléréséért eljárást is kezdeményeztek Magyarország ellen.

A szakértő az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, Svédország esetében mintegy ezer emberről van szó, míg a többi országban néhány százról.

Tóth Norbert arról beszélt, hogy Svédországban nagyon erős a baloldal, amely azt képviseli, hogy szolidárisnak kell lenni minden nehéz sorsú emberrel.

Svédország szerint az Európai Unió évente egymillió embert tudna befogadni, most mégis vissza akarnak küldeni ezer bevándorlót Magyarországra – tette hozzá a szakértő.

Tóth Norbert kitért arra is, hogy a skandináv országok által kezdeményezett eljárás is a kötelezettségszegési eljárás egy viszonylag ritka, atipikus változata, amit egyik állam indít a másik ellen. Magyarország eddig egyszer indított ilyen eljárást, mégpedig 2009-ben Szlovákia ellen, amikor nem engedték át Sólyom László köztársasági elnököt a határon.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
2 lehetőség van:

1. vigyázunk rájuk (rendesen, mint pl recseken)
2. nem vigyázunk rájuk (ez esetben egy hetet sem adok hogy köddé váljanak, vagy füstté)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
Már megint csak a bizniszt látják benne.
Mert ugye logosztika, elszállásolás, ügyvédi, hivatali munkák, etetés-itatás...
Aztán innen persze megint tovább a görögökhöz, ...
Ott újra a biznisz oldaláról közelítve mindent, hatalmas kasza egyes csoportoknak.

Miért nem azonnal a beléptető országba küldenék?!?!?!
Görögország, ...

Magyarország Európa közepén van. Vagy a miűgráncsok átugrották a közbenső országokat?!?!?!

Vagy a skandinávok megbuktak földrajzból?!?!
Ami hatalmas szégyen, mert a vikingek még ismerték egész Európát, Amerikába jártak borozgatni, ...
wpym
Hozzajuk, hogy erkeztek meg? Nem tudtak, hogy mik ezek? Miert most akarjak elhajtani a kormosokat?
sokanvagyunk
A felsoroltak közül egyik országgal sem vagyunk szomszédok - sőt, azokkal sem, ahonnan elindultak.
verőce21
Számomra az nem kerek ebben a skandináv sóhajban, honnan tudják, hogy Magyarországon regisztráltak a fekák? Amikor azok minden papírjukat eldobálnak, mert csak abban az országban akarnak "menekültek" lenni, amelyikben ők akarnak.
Peller Anikó
2 lehetőség van:

1. vigyázunk rájuk (rendesen, mint pl recseken)
2. nem vigyázunk rájuk (ez esetben egy hetet sem adok hogy köddé váljanak, vagy füstté)
Szókrakész
@sokanvagyunk: Sőt!

A svédek miért nem Dániába, a dánok Németországba akarják visszadobni a selejt, fel nem használható, nem integrálható migráncsokat?!?!?!
sokanvagyunk
@Szókrakész: Megadtad a választ: "Vagy a skandinávok megbuktak földrajzból?!?!"
wagabund
..."Jogász: kétezer embert akarnak visszaküldeni Magyarországra a skandináv országok"...

ez az a kétezer ember, aki gyújtogatással, verekedéssel adott hangot akaratának, hogy ők mindenáron Magyarországon szeretnének élni?...mert akkor minket szeretnek!...(érthetetlen)
Ha mégsem azért gyújtogatnak, hogy ide jönnének, akkormeg? miértis?
wpym
Ha befogadtak ezeket, annak ellenere, hogy tudtak honnan, hogyan kerultek eszakra, akkor patyolgassak az ingyeneloket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.