Az idei év hátralevő hónapjaiban és 2017-ben is technológiai fejlesztések várhatóak a Tescónál. Az áruházlánc országszerte több robotkasszát fog beüzemelni és további üzletekben is bevezetik az úgynevezett Scan&Shop technológiát – írja a Pénzcentrum.hu.
Hamarosan újabb Tesco-áruházakban (Győr, Budapest Fogarasi út, Szeged, Debrecen) is találkozhatnak majd a Scan&Shop megoldással a vevők – mondta Nusserné Molnár Judit, a lánc szakértője az Internet Hungary 2016 konferencián.
Az áruházlánc tavaly ősszel indította el Scan&Shop elnevezésű technológiáját Budaörsön. A vásárlók a bejáratnál elvehetnek egy kézi készüléket, ezzel az eszközzel be kell olvasni a kosárba tett termékek vonalkódját. A fizetés a kijelölt Scan&Go kasszáknál történik, ott le kell olvasni egy összesítő vonalkódot, majd fizetni.
Az új technológiai megoldás azzal is jár, hogy 4-6 munkavállalóval többet kell foglalkoztatniuk azokban az áruházakban, ahol működik. Az ő feladatuk, hogy megmutassák az eszköz használatát a vevőknek, a bolt több fontos pontján is.
Nusserné Molnár Judit szerint vannak olyan vásárlók, akik kimondottan azért járnak Budaörsre, mert ezzel az eszközzel szeretnek vásárolni, sőt más áruházak dolgozói is elmennek, hogy kipróbálják az új technológiát.
A Tesco további fejlesztéseket is tervez, többek között a mobiltelefonos fizetések felé is nyitnak.
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nálunk a tecsó-lidli-aldi triász alig száz méterre van a cserepes sori cigányteleptől.
De az új rendszernél hol látsz mérleget?
(amúgy a párizsi osanokban kiválóan működik a szisztéma)
az aggodalmadra gondoltak ám a fejlesztők is...
Nekem úgy tűnt csak egy telefonszerű eszközt (szkennert) kapsz a bejáratnál.
én a telefonos fizetést várom...azt a bizonyos NFC üzemmódot.Gyorsabb, mint az érintős bankkártya(jó, túloztam, mert ugyan az, csak nem kártya, hanem (fizetőképes)telefon..
az a kütyü csak a kosárbahelyezéskor kell, a többi a kasszánál kell hogy egyezzen..ha nem, akkor csúnya tekintetekre számíthat a versenyző..
az osan ezt a kocsi mágneses jelérzékelőjével oldja meg...ha beteszel valamit, azt hozzáadja a központi érzékelőhöz, ha vissza kiveszed, akkor levonja. a kasszánál már szumma lesz.
Azért remélem nem csak telefonnal lehet majd vásárolni menni.
Gratulálok.
Aztán egyszer arra ébred az emberiség, hogy már nincs is rájuk szükség, ugrott a melóhely, ugrott a biztos megélhetés, ...
Mert az ilyen "Hűdejóóó" újítások elvették a munkájukat.
A gépekre nem kell betegbiztosítást, nyugdíjat fizetni
0-24 órát dolgoznak.
Ha egy bekrepál, akkor pár fillérért kicserélik.
De mindegy.
Ö(Ő)rüljetek.
Én csak hangosan gondolkodok.
A Tesco?! Hát, nem tudom, de én azt hallottam, hogy az amerikai óriás üzletlánc, a Walmart veszi meg. Az elektronikai részleget pedig, a Media Markt. Vidéki Tesco üzletekbe, már nem jön új árú.
Annyi embernek lesz munkája akik a gépeket kezelik legfeljebb.
Máshová vinne ennek elmagyarázása.
És hosszú is lenne.
De sajna igaz.
Új hozzászólás