“Рукописи не горят” (Михаил Афанасьевич Булгаков: Мастер и Маргарита) (A Népszabadság október 4-i számában megjelent publicisztika kézirata, a szerkesztett cikk sajnos nem elérhető) „Lehetnének talán még emberek, hisz megvan bennük is, csak szendereg az emberséghez méltó értelem. Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.” (Radnóti Miklós: Majális) A liberális, rendszerváltó Fidesz fasiszta utódpártjának elnöke magasra tette a …lécet, és leverte. Leverte, de győztesnek hirdette ki, és a híveivel megtapsoltatta magát, eredményesnek és érvényesnek – vagyis közjogi jelentőségűnek – nyilvánította az érvénytelen és eredménytelen népszavazást, és kilátásba helyezte a korábban a Jobbik Magyarországért Mozgalom által javasolt Európa- és idegenellenes alkotmánymódosítás megvalósítását. Amelyhez egyébként nem lett volna szükség a tízmilliárdos nagyságrendű költségű gyűlölet- és hisztériakeltéssel járó kampány levezénylésére, de hát így nagyobb a felhajtás. Érdekes jelenség zajlik a „jobboldalinak”...

Forrás: 24per7.info
Feltöltő: emerencia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Sok sunyi, aljas dolog történt már, de ez nyílt támadás a szólásszabadság ellen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@Béla333: Próbált egyenelő távolságot tartani, de ahol sz*r van, ott azt is meg kell írni, mert a szag árulkodik!
magyarbakancs
Haladunk a diktatúra felé?
Vagy már az van?
quadrocopter
@magyarbakancs: Az van, könyveld el magadnak, az a tény, hogy még nem szedik össze a zembetreket, kizárólag annak tulajdonítható, hogy nem maradna adófizető a luxushorda eltartásához!
Béla333
@quadrocopter: 11.21
Tudod mit hiányoltam a Népszabadságban?
Hogy az országot igazán mélyen érintő ügyekről nem, vagy csak szemérmesen tájékoztattak.
(Az ország offshore cégeken keresztüli kirablása, az MSZP-Fidesz közös mutyizása a lopott adóforintjainkkal, Polt jelenlegi helyzete és az abban játszott politikusi felelősség, korrupciós ügyek néven nevezése, stb, stb)
quadrocopter
@Béla333: Próbált egyenlő távolságot tartani az egyensúly érdekében, de amikor már Büdöslöttyösön is arról beszélnek, hogy Rogán a budira is helikopterrel jár, meg Matol(vaj)csy évek óta kitartja a guminőjét, akkor a korrekt tájékoztatás megköveteli,l hogy foglalkozzanak a témával.
A féregrezsim től sokat kapott a pofájára, elég rövid időn belül, de ez nem a Népszabi balhéja, hanem a férgeké! Egy elbukott, nagy pofájú várakozásokkal teli népszavi után, a féreg-tolerancia szint a nulla alá esett!
magyarbakancs
@quadrocopter: Tudnák nekik meg lepetést okozni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.