A Mészáros Alapítvány kuratóriuma szombaton első alkalommal osztotta ki felsőoktatási ösztöndíjait azoknak a Vál-völgyi fiataloknak, akik valamely főiskolán vagy egyetemen első-, másod-, vagy harmaddiplomás képzésre járnak- írja az MTI szinte rögtön a Rigai csúcsról és Orbán Viktorról beszámoló hír után. Engedelmükkel a továbbiakban is hagyatkoznánk a távirati iroda megfogalmazására: Mészáros Lőrinc alapító elmondta, hogy az alapítvány célja a Vál-völgyében és annak peremén élő fiatalok sikerességének biztosítása. Reményét fejezte ki, hogy a hallgatók egyetemi-főiskolai éveik után a környéken helyezkednek el, mert erre minden lehetőség adott. Megjegyezte, hogy ez nem volt a jelentkezés feltétele, mint ahogy a tanulmányi eredmény sem, mindössze a Kajászón, Válon, Tabajdon, Alcsútdobozon, Felcsúton vagy Vértesacsán bejegyzett lakcím számított. Mészáros Lőrinc közölte: 128, harmincadik életévét be nem töltött diák jelentkezett. Jelezte, hogy a kör a jövőben bővülhet, így öt éven...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Tehát a hordaszokás szerint, nincs semmiféle minőségi elvárás, csak környékbeli lakos legyen, vagy előny a Fidelitasz-tagság!
RonaGyuri
A derék samesz mégis milyen ösztönöket díjaz

A derék MTI egyik vezető híre a tegnapi kínálatból

„A Mészáros Alapítvány kuratóriuma szombaton első alkalommal osztotta ki felsőoktatási ösztöndíjait azoknak a Vál-völgyi fiataloknak, akik valamely főiskolán vagy egyetemen első-, másod-, vagy harmaddiplomás képzésre járnak” – hangzik a hír. Amihez idézik az alapító névadót: „az alapítvány célja a Vál-völgyében és annak peremén élő fiatalok sikerességének biztosítása. Reményét fejezte ki, hogy a hallgatók egyetemi-főiskolai éveik után a környéken helyezkednek el, mert erre minden lehetőség adott. Megjegyezte, hogy ez nem volt a jelentkezés feltétele, mint ahogy a tanulmányi eredmény sem, mindössze a Kajászón, Válon, Tabajdon, Alcsútdobozon, Felcsúton vagy Vértesacsán bejegyzett lakcím számított.”.
Biztos bennem van a hiba, hogy ezzel kapcsolatban bennem számos kérdés merült fel, ahogy a hírnek azon része kapcsán is, hogy: „128, harmincadik életévét be nem töltött diák jelentkezet … 126 ösztöndíjas havonta 50 ezer forintot kap tanulmányai befejezéséig,”.
Igen a fenti magas követelmények után mit követhetett el a kettő! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.