Idén szeptember vége és december 10. közt már 45 ember életét követelte a hideg Magyarországon – írja a Magyar Nemzet a Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai alapján.

Idén már 45 ember fagyott halálra MagyarországonFotó: Felix Kästle / dpa / AFP

A legfiatalabb áldozat 35 éves volt, a legidősebb pedig 88. Az elhunytak közül 25-en férfiak voltak, 20-an pedig nők. A szabad ég alatt 18-an fagytak meg, fűtetlen lakásukban 15-en, kórházba szállításuk közben, illetve a kórházban 12-en.

Bár a legtöbben a hajléktalanság és a kilátástalan szegénység miatt jutnak ilyen sorsra, a tragédiákért nem minden esetben csak ez felelős. Az áldozatok nagyrészt idős, magányos, talajt és reményt vesztett emberek, akik mentális krízisen mentek át, amivel együtt jár az alkoholizmus és a szociális kirekesztettség.

Fél nap eszméletlenség elég a jégveremmé vált lakásban, s az egyébként is legyengült szervezet felmondja a szolgálatot.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Magyarországon még a fagyhalál is jobban teljesít.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@1magyar: Bunko! Ugy, hogy nem megy be a hajlektalanszallora! Mert van mindenütt, es hely is benne! A mi kisvarusunkban vett au önkormanyzat egy 6lakasos hazat neki. Azonkivül minden hajlektalan kap havonta több mint 300 eurot, valamint ingyen ruhat, cipöt, az orvosi ellatasa is ingyenes, zuhanyozhat, 2 euroert kap meleg etelt a közkonyhan! Igy nem kenyszerül ra az utcan aludni, vagy koldulni, csak ha ö akarja. Azonkivül a templomok is nyitva vannak nekik minuszok idejen, ha epp nem akar a szallora menni valami mondvacsinalt ok miatt. Na akkor hasonltsd ezt össze a magyar viszonyokkal, es megtudod, miert fagynak meg 10x többen! Reszben a sajat 4 faluk között, mert nincs penzük tüzelöre! A nemet szocialis törveny szerint egy munkanelkülinek JAR a lakas es a rezsi, az allam fizeti, plusz 400 euro zsebpenz. 1 szemelyre 50 m2, 2 szemelyre 60, stb. lakas ami JAR! Na akkor ezt is hasonlitsd össze a magyar viszonyokkal bunkokam! Es csak akkor böfögj valamit, ha fogalmad is van a dologrol...
Nessy
Majd megmagyarázzák, hogy azért fagytak meg, mert úri kedvük így tartotta! Egyébként is ennek az emútnyócév, Gyurcsány, Bajnai és Soros a felelőse. Csak eddig tartott, hogy sikeresen megfagyjanak a fene nagy gazdasági dúbörgésben!
1magyar
@teuton: Bunko!Nálunk is ugyanígy van. Éppen tegnap volt egy riport és a hajléktalan nem hajlandó bemenni a szállóra, mert nem akar alkalmazkodni.
Pedig még zárható szekrények is vannak nekik.
nyanya001
Lőtér 30 milliárdért !
Nagyon sokan a saját lakásukban fognak megfagyni mert
NEM TELIK TÜZELŐRE !!!
teuton
@1magyar: Valoban? Napi 3600 ft-ot ad a magyar allam a hajlektalanoknak, nem bünteti, ha a szabadban tartozkodik, ingyen orvosi ellatast, ruhat, cipöt, 500 ft-ert naponta meleg etelt kap, stb.??? Almodj, vagy inkabb hazudozz tovabb trollkent a penzedert! Aztan meselj azokrol a magyar szerencsetlenekröl is, akik a sajat lakasukban megfagynak, mert nem kapnak annyi nyugdijat/segelyt az allamtol, hogy enni es füteni tudjanak!
kukac50
Ennek fele nem kapott fűtésre rezsicsökkentést! Orbán csak a tehetősebbeknek ad fűtésre rezsicsökkentést, Nem minden embernek járna alanyi jogon ?
Fidesz kormány számlájára írandó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.