Eddig csak találgatni lehetett, vajon hány százmillióval kedveskedett az állami MVM a Bayer Zsolttal, Stefka Istvánnal, Kerényi Imrével és más hibbantakkal békemenetelő CÖF-nek, most azonban van egy rész-megfejtés. Valamivel több, mint 500 millióval. De ez csak a 2016-os adat. A számot az Átlátszó rángatta ki az energiacégből, közadatigénylés keretében, miután, mint megírtuk, a HVG hiába faggatta őket. A hivatalos válasz így szól: (…) “az MVM Zrt. 2016-ban támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt. Társaságunk 508 millió Ft támogatást adott az Alapítványnak, amely felhasználásának határideje: 2017. november 20. Megjegyzendő, hogy a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közhasznú tevékenységet lát el. Így az Alapítványt támogató cégek a támogatást adóalap-csökkentésre használhatják fel.” Az Átlátszó, ugyancsak közadatigényléssel szeretné kiszedni CÖF-ből azt is, vajon az állami energiacégen kívül még milyen csatornákon került közpénz hozzájuk. Azt...
Kiderült: Félmilliárd (!) forintot kaptak a CÖF-ös futóbolondok az államtól
Forrás:
nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rosszul lett egy kislány egy borsodi buszmegállóban: a mellette álló férfi megpróbálta kirabolni
- Megállítottak egy motorost a Balatonnál, olyan beszélgetés jött, amitől a rendőrök is elképedtek - fotók
- Magyar Péter: A választások után száz ügyvéddel fogjuk feljelenteni az összes propagandistát
- Sokan elszámolják a nyugdíjazásnál: ennyit számít a fizetés az utolsó években
Itthon
- 2024. May 21., 12:16
Kiderült Magyar Péter titka, ezért nem fog rajta a „politikai átok”
Itthon
- 2024. May 21., 13:49
Az oroszok jól átverték egész Európát, és ez most nagyon sokba kerül nekünk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
Új hozzászólás