Az LMP szerint “a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban hagyta”, hogy a szombathelyi szocialista Czeglédy Csaba folytathassa zavaros ügyeit. A szóvivő feltette a kérdést: a kormányzat miért hagyta, hogy Czeglédy folytathassa ezen ügyeit? Szerinte sem a Fideszt, sem az MSZP-t nem érdekli, hogy adócsaló vállalkozások működnek-e az országban. Úgy ítélte meg: most a választási kampány közeledtével indult csupán egy leszámolás. Az LMP ezrét felszólítja a kormányt, hogy rendkívüli intézkedés keretében nyissa meg a bérgarancia-alapot a diákok számára. Az ellenzéki párt arra is választ vár Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől, és az adóhatóságot felügyelő Tállai András államtitkártól: vizsgálták-e az elmúlt években Czeglédy Csaba cégeit, és milyen eredményre jutottak? Kanász-Nagy Máté úgy ítélte meg: a vállalkozó a kormányzati hatóságok hallgatólagos asszisztenciája mellett folytatta ügyeit. Azon ellenzékiek akik nem MSZP-sek azok is pontosan átlának a szitán és látják, hogy ez...
Az LMP mostanyi nyilatkozatával örökre kiírta magát a demokratikus oldal soraiból
Forrás:
pestibulvar.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Ferencváros: közülük kerülhet ki Sztankovics utódja
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az LMP valamelyik vezetője és Botka már koalícióra lépett, vagy még versenyeznek az "őfelsége ellenzéke" címért?
Szerintem nem kell védeni őket, hiszen ez amolyan vasárnap délutáni szuttyogás csak!
Felszólalt az LMP, hogy a Fidesz éveken keresztül hagyta valamiért, hogy az MSZP és a DK vezető ügyvédje folytassa a (jelek szerint) gyanús üzelmeit, majd közeledvén a választás, most rántották elő az egészet a kalapból!
Az elmúlt években nem látták ugyanezt?
Felesleges erőlködés az LMP-re dobálni a sarat, itt sem ők voltak akik a disznóságot elkövették, hanem (talán) a Czeglédy Csaba!
Érdekes, hogy ide írogatók erről egy szót sem ejtenek?!
Szerinted valóban van ilyen?? :))) Te is a Szíriuszon élsz a patakival?? :)) Neröhgtessél mán... :)))))))
Azt írtam, hogy a jelek szerint! Mit lehet mást gondolni, amikor a cikket, a tudósítások szerint állítólag elsikkasztotta a diákmunkások pénzeit?!
Te honnan tudod, hogy nem történt semmi? Megérzés?
A kérdés éppen az, hogy ha látták korábban, akkor miért nem léptek korábban a Fideszesek?
Ezt kérdezte az LMP!
Egyébként te tudsz valamit a Simon Gábor rejtélyes százmillióinak az eredetéről?
Neked is szokott a számládon hébe-hóba néhány tíz- vagy százmillió csak úgy megjelenni?
Na az ilyen, a mai napig le nem zárt ügyek, valamint az elmúlt évtizedekben tapasztalt lopkodások miatt lehet igazság az ügyben!
Majd 5-10 év múlva kiderül!
24.hu/belfold/2013/09/26/kokainozott-a-fideszes-varosatya-itt-a-video/
Czeglédy ügyéről természetesen nem tudok többet, mint mondjuk te, de Simon Gábor 4 éve húzódó ügyében nehéz megmagyarázni, hogy honnan került az osztrák számláira az a sokszáz millió Forintnyi valuta?! Vagy neked mi a véleményed? Tényleg a saját megtakarítása amit az osztrák és a svájci számláin forgatott?
Szerinted az elmúlt évtizedekben létezett hogy csak korrupciós ügyek és lopkodások voltak, eltűnt az államadósság többszöröse, de elkövető az egy szál sem?
www.frisss.hu/hirek/fidesz-gyurcsany-ferenc-tisztazza-szerepet-ugyvedje-buntetougyeben-
Aztat kifeledte a sajtótájbó!
Majd hónap bepótújja!
Most Mo-n arra készülnek, h a szemétdíjat vagy a gázszámlát se lehessen a postán a szomszédnak befizetni. A szomszédnak, aki éppen külföldön vagy kórházban van (közkórházat nem kívánok senkinek, még az ellenségeimnek sem).
Ha Simon úr kapott egy felkérést, h arra jártában fizessen be vkinek biztos helyre pár Ft-ot, abban mi a balhé?
Érthetetlen számomra (vagyis nagyon is érthető?!), hogy miért akarod elbagatellizálni rejtélyes, a mai napig nem tisztázott százmillióinak a történetét. Itt nem aprópénz szívességből való mozgatása történt, hanem keményen pénzmosodának tűnik az ügy, az MSZP alelnöke szervezésében:
"A politikus, aki korábban a szocialisták országos választmányát vezette, 2008 januárjában döntött úgy, hogy Ausztriában számozott értékpapírszámlát – két klíring és két time deposit számlát – nyit. 2008. január 28-án és 2009. április 10-én ezekre a számlákra 575 000 eurót és 162 954 dollárt helyezett el. Simon Gábor az összegeket később határozott idejű bankbetétekbe, majd értékpapírokba fektette. A betétszámla egyenlege 2013. október 16-án 770 000 eurót – tegnapi árfolyamon 240 240 000, azaz kétszáznegyvenmillió-kétszáznegyvenezer forintot – mutatott. A szocialista országgyűlési képviselő az osztrák pénzintézetnek úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég, valamint egy budapesti ingatlan eladásából származott."
mno.hu/belfold/simon-gabor-szazmillioi-1209015
"Aha" mi?
Új hozzászólás