Siklik az ember a sívó homokon, vagyis az úton, amit arra építettek, az autóban eleinte szól a rádió, aztán csak a saját hangunkat halljuk. Ritkán találkozunk, és amikor igen, megbeszéljük, mi minden van (vagy nincs) az országban, most például szó esik a vizes vébétől kezdve a BKK-n át Tusványosig – modellezzük a médiát és közösségi oldalakat. A jogi végzettségű utas sorolja az észérveket, és az érvrendszerében semmi hiba nincs, minden felütés és lecsapás jogos. A tanító végzettségű utas bólogat, majd a pontos labdákat egyetlen jól irányzott ütéssel leküldi a földre azzal, hogy ez mind oké, de amíg a választók többsége gondolkodásra képtelen, fanatizálható, agresszív birka (ellentmondás!), addig itt semmi sem fog változni. A jogi végzettségű hallgat pár másodpercig, majd kiböki: “Akkor nekünk végünk”. A hátborzongató az, hogy mindezt pátosz, hatásvadászat és drámai felhang nélkül mondja. A Népszava mindeközben lehozza Újhelyi István közleményét, amelyben szerepel a címadó...
Akkor nekünk végünk, avagy a pesszimista verzió
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás