Mint szombaton kiderült, a Külügyminisztérium végül nem hozta haza a hurrikán miatt bajba jutott magyar turistákat, hanem a különgép, amit kiküldtek, csak Curacoig vitte őket.

Az érintettek az RTL Klub riportjában beszéltek róla, hogy ott maguknak kellett fizetniük a szállást és ellátást, egyedüliként az összes bajbajutott között.

Vasárnap közleményben reagált Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke.

Menczer elmondta, "a sajtóban megjelent valótlan hírekkel és nyilatkozatokkal kapcsolatban" szeretné világossá tenni, hogy egy evakuációnál mi a magyar állam feladata és mi nem. Elmondása szerint a KKM a legnagyobb körültekintéssel jár el, ugyanakkor felelősséggel tartozik az adófizetők pénzéért.

Merczer szerint a hurrikán érkezése ismert volt, az előtt is lett volna lehetőség elhagyni a Szent Márton-szigetet. A tárca feladata életveszélyben lévő magyarok kimentése, amit meg is tett, mintegy 5 millió forintért bérelt repülőt, amely a magyarokat átvitte a biztonságosnak számító Curacao szigetre. Elintézték azt is, hogy az úti okmányokkal nem rendelkező kisgyermeket a holland hatóságok engedjék a Szent Márton-szigetről Curacaóra jutni.

Ezután megszervezték, hogy a kimentett magyarok egy tizenkét állam által fenntartott nemzetközi kötelék – a pápai Nehéz Légiszállító Ezred – szállító repülőgépén díjmentesen hazajuthassanak Magyarországra, azonban ez a repülő meghibásodott, javítani kell.

Menczer szerint a magyarok tudták, hogy a szállásuk és szükség esetén  repülőjegyeik költségét konzuli kölcsön formájában tudja finanszírozni az állam.

Vagyis nem igaz, hogy magukra hagytuk őket, nem igaz, hogy nem ajánlottunk fel segítséget a költségek finanszírozásával kapcsolatban, és nem igaz, hogy nem segítjük minden lehetséges módon a hazajutásukat

- tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Külügyminisztérium "soha nem viselkedhet utazási irodaként", erre a törvény sem adna lehetőséget.

Úgy fogalmazott:

furcsálljuk, de tudomásul vesszük", hogy a Szent Márton szigetéről kimentett magyarok most az őket kimentő magyar állam eljárását kifogásolják. Természetesen továbbra is segítik őket, ahogy eddig is.

(MTI)

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A szopottszar adta önmagát, itt verte a nyálát, kimentik, hazahozzák, oszt. ez lett a vége !!!
Bezzeg a terrorista faszkalapot a tóásó elődöt azt hazahozták, már állása is van a bocskorosnak!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Az adófizetők pénze most számít! Mikor értelmetlen, de a vezér számára fontos dolgokat ksll finanszírozni , akkor nem számítanak az adófizetők! Nem sorolom, mert ilyet mindenki tud.
cikicakk55
@Zeta: Nekem is pont ez jutott eszembe.5 millió forintért béreltek repülőt,hogy elvigyék onnan őket egy másik helyre. Rogán és Habony helikopterezése mennyibe került,Azt is az állampolgárok pénzéből fizetik.A sok felesleges stadiont, a fűtést a műfüves pályára,hogy el ne fagyjon a lábuk szegény botlábúaknak.Azt mondják,hogy tudniuk kellett volna,hogy jön a hurrikán. sajnos én legutoljára 16 éve voltam nyaralni,akkor is országon belül,egy ismerősnél,de azt az 5 napot nem újságolvasással,nem tv nézéssel töltöttük,hanem alföldön élő emberek lévén kihasználtuk,hogy végre úgy mond " hegyek közt" lehetünk és sátorral 3 napig jártuk az erdőket,völgyeket,kerestünk mókusokat,stb. Fogalmunk sem volt mi történt közben az országban.Az egyik családot hallottam mit mondtak.Egy faházat béreltek,egy aránylag nyugodt részén az óceánnak,ami azt jelentette,hogy semmilyen hír nem jutott el hozzájuk. 4.napra fogyott el az élelmiszerek egy része,ezért autóba ültek és bementek az első városba.Ott látták meg,hogy az üzletek be vannak zárva,benzint már nem lehetett kapni.Próbáltak minél messzebb kerülni,de az autópályák szó szerint be voltak dugulva.csak lépésben haladhattak. Még is hogy tudtak volna időben elmenekülni, Nem utazási iroda a külügy,de akiknek van pénzük oda elmenni nyaralni,azok egész biztos ki is fizették volna a segítséget ha haza érnek.Arról nem beszélve,hogy a drága biztosítást amit kötelező kötni,valamire csak jó ilyenkor is.
Nessy
Aztán Orbán mennyiért röpült anno Amerikába? Sőt, vissza is hozták!
papa.49
A szopottszar adta önmagát, itt verte a nyálát, kimentik, hazahozzák, oszt. ez lett a vége !!!
Bezzeg a terrorista faszkalapot a tóásó elődöt azt hazahozták, már állása is van a bocskorosnak!!!
Nessy
Ennél cinikusabb hozzáállást egy külügyértől még nem hallottam!
Regisztrálj, kérj segítséget a magyar konzulátustól, ha bajba kerülsz!?
Aztán kiderül. hogy a konzulátuson nem beszélik az adott ország nyelvét, nem tudják mit kellene csinálni, nincs rá keretük, hogy segítsenek, kell az imázs építésre!
dr. prédikátor
Zselés hazug geci! baszd teherbe a jó kurva anyádat!!!
Qqberci
Nem utazási iroda, ipari szintű pénzmosoda...
lusta
Most megtudtuk, kik is járnak nyaralni, üdülni. Csupa hazug, az ország pénzére sóvárgó ember.
lusta
Ítéletidő csapott le a Pécs City Karneválra. Ők sem tudtak semit sem? Magyarul sem értettek Magyarországon?
1magyar
@lusta: Igen, a karneválozók is megérdemlik ha azt várják,hogy az időjárás alkalmazkodjon hozzájuk!
1magyar
Így igaz! Az utazási irodát vagy a biztosítójukat kérjék számon, nehogy már a magyar államot!!!
Elmennek a pichába!
moareka
Üzenném, ha a mocskos zsebetekből kivennétek a milliárdokat, nem kéne egy repülőgép javítására várni, valamint, ha valamelyikőtök kölyke, vagy anyja maradt volna kint, szuperszónikust küldenétek értük...
Zeta
Nem utazási iroda!
Nem , nem az, de nem is automata. Mi van a Magyar kereskedő hazakkal? Mert ami pénzt eddig beleraktak, azt automatikusan elverte. Milliárdikról van szó! A 2012 es indulasa óta 9, kilenc, mrd forintot költöttekrá. Hozam 2.8 mrd forint. Ez 2016 os adat. Ebban van minden , meg alma is , ami a first ladyhez kapcsolódik. Múlt évben , meg 5 mrd t fektettek be a kereskedőházba, ami eddig csak veszteséget termelt. Van Törökországban is , havi 70 milláért.
Ja , ez is az adófizetők pénze , csak nem max 2 millió, hanem milliárdok.
Azaz van penz az "utazási irodánál", !!
Grafix69
Reklám volt az államnak , nem menekítés , csak azt kellett tudatosítani a birkáknak ,hogy Viktor kormánya mennyire szívén viseli a külhoni magyarokat , szívük szerint kitették volna őket egy lakatlan szigeten is , hiszen addigra már lement a reklám.
karma1
@1magyar: Megneznem, mit csinalsz egy idegen varos kozepen, egy termeszeti katasztrofa utan penz es nyelvtudas nelkul. Nagyon befizetnek a latvanyra!...:o)))))
MINDEN mas allam szo nelkul hazavitte, kimentette a sajat polgarait, kiveve a magyar.
Meg most se latod a problemat? A konzulatusokat MINDIG elsosorban EZERT hozzak letre, hogy az idegen orszagban az ott elo vagy odautazo emberek problemajat megoldja, lehetoleg a sajat nyelvukon.
Mondom, te meg a falud hataran kivul sem voltal Magyarorszagon belul, nemhogy orszaghataron tul.
Egyebkent pedig a magyar utazasi irodak egymas utan hagytak kulfoldon a magyar utasaikat, akik ELORE mar kifizettek a teljes utazast, a repulojeggyel egyutt oda-vissza. Pedig azoknak mas dolguk nem is volt, csak utaztatni azokat, akik ezt elore kifizettek nekik, es akiken sulyos penzeket keresett az utazasi iroda.
Ennel tobbet nem segithetek...
karma1
OK, Ha ezt kepes volt kijelenteni ez a gunarnyaku alulmuvelt nyomoronc, hogy "nem vagyunk utazasi iroda", akkor a magyar polgar majd szepen beballag a NAV-hoz adofizeteskor, es kozli az adoellenorokkel, hogy o viszont "nem egy fejostehen" - es maris kvittek lesznek...
szaboria1
@karma1: Az ötlet jó lenne ha a NAV azonnal nem ver a nyakába egy nagy összeget arra hivatkozva rossz volt valamelyik évi elszámolása. Most nem jut eszembe de valaki meg próbálta és láss csodát nagyon megbüntették.
eszegfu
@karma1: 00:19 Emberileg egyetértek! De azt tudni kell -- kormányzati honlapon lévő tájékoztató alapján -- a konzulátus javasolja a biztositás megkötését. Az igaz, hogy a feladata - többek között -- a külföldön bajba jutott magyarok védelme és a "bajba jutott elsősorban önerőből történő hazatérésének elősegitése". Ha nincs "önerő", vagyis pénzük, akkor kölcsönt adhatnak. Tehát a külföldre utazóknak ezeket tudniuk kellene. Mindezek ellenére, ha valaki "felelőtlenül", biztositás és pénz nélkül kintragad, szerintem segiteni kellene. Főleg ugy, hogy szerencsére nem sok magyar lesz részese egy hasonló katasztrófának, igy ennyit ki kellene birnia egy költségvetésnek. Pl. ha valaki ugy dolgozik, hogy a gépen a védőrácsot nem engedi le és "bekapja" az ujját, a kezét a gép, akkor sem marad ellátatlanul!
eszegfu
@szaboria1: @karma1: Ha "ingyen" hoznák haza a családot, akkor az után, mint "elengedett követelés" után SZJA fizetési kötelezettségük is keletkezne... de talán igy olcsóbban megusznák.
karma1
@eszegfu: Lajkoltalak, de most az egyszer nem 100 %-ig ugyanaz a velemenyunk,...:o))) Valoban, kell kotni utazasi biztositast, enelkul nem szabad elindulni. Nade... Az utasbiztositas legaljan - termeszetesen a leheto legkisebb betukkel - ott van az a kivetel felsorolas, hogy milyen esetekre NEM vonatkozik ez a biztositas. (Altalaban ezekben az van lefektetve, hogy a biztositott ne szamitson semmi jora, ha pl. ilyen termeszeti katasztrofa tortenik, ha haborus teruletre utazol, ha terroristaveszely altal sujtott teruletre utazol, ha kulonlegesen veszelyes termeszeti teruletre utazol, ahol geologiai vagy mas extrem korulmenyek allhatnak fenn, vagy ha extrem sportot akarsz uzni. Tehat ha Te vulkanologus vagy, akkor a Teged kikuldo ceg fog Rad kotni egy meregdraga kulonleges biztositast - ez biztos. De ha Te Kiss Julika vagy Nagytetenybol, aki fel akar maszni a Vezuvra, mert erdekli a tortenelem es Pompei romjai, meg a vulkanok, ugy altalaban, akkor - ha peched van es a Vezuv pont akkor fog kitorni, vagy csak beleszedulsz gazmergezestol, - erre nem fizet a biztosito.
A magyar gunarnyaku MAGATOL ajanlotta fel NYILVANOSAN azt, ami egyebkent teljesen csondben kutya kotelessege lenne - a baleset esetere kulonleges intrezkedes. Ha emlekszel ra, NEM a 9 ember kerte, hogy hozzak oket haza, hanem mar korulottuk mindenkit kimentettek (valoszinuleg erre szegyellte el a magyar kulugyminiszterium a pofajat ) hanem szijjaspetya ajanlotta fel, es azt is elmondta, hogy milyen geppel fogjak oket hazahozni, de semmi masban nem segitettek oket.
Ha szigoruan veszed az utazasi biztositast, akkor a biztositotarsasag SEM utazasi iroda, mivel ok csak KIFIZETIK az utas karat, amit szamlaval igazol azutan, hogy visszatert Magyarorszagra, tehat az utasnak kell, hogy a magyar konzulatus segitsen, mert ha a papirjaik, utleveluk, penzuk is elveszett, akkor hogyan eljek tul a nehez napokat egy katasztrofa sujtotta teruleten? Meg mindig nem tudjuk, kik voltak,
karma1
@eszegfu: Folyt. es azt sem tudjuk, hogy milyen nagy kar erhette oket. Nem hiszem, hogy ket kis gyerekkel, (az egyik csak egyeves volt, ) csak nyaralni lettek volna ott.
A konzulatus a hazautazas utan kiszamlazhatta volna a mentest a csaladoknak, akiknek a biztosito fedezte volna is a karukat a konzulatus fele, tehat ez tiszta sor lett volna.
Miert van az, hogyha egy amerikaival, vagy egy angollal tortenik hasonlo eset, akkor ok csak bemennek a konzulatusukra, es az elintez nekik mindent, gratisz es azonnal?
Miert is ilyen szarragok a szijjaspetyaek?
karma1
@eszegfu: Ezert imadlak, Kedves Baratnem...:o))) A 08.59-es hsz-re gondolok...o))) Te nagyon jo vagy a szakmadban, es mindig megprobalod megtalalni az egeszseges balanszot a problemak megoldasara...:o)))
Maradj mindig ilyen, jo lehet a kornyezetedben elni...:o))))
iluminati
@karma1: Szerintem a konzulátus intézhetett volna nekik sokkal olcsóbban járművet és átmeneti szállást... így az államnak több pénzébe került így nem jut plakátra és vállasztási köpködő reklámokra. Szerintem senki nem azt várta el hogy haza hozzák, úgy vélem ilyenkor a vissza út is fizetve van...Nem utolsó sorban rosszúl sült el egy választási reklám a fidesznek:
karma1
@iluminati: A gond az, hogy az ebihal emlekezetu fidesz seggnyalok csak arra fognak emlekezni szavazaskor, hogy az a szep magas fiatalember megigerte, hogy hazahozzak majd azt a 9 embert. Arra, hogy ugyanez a futsalos csampas masnap kijelentette, hogy miert hoznak oket haza, ok nem utazasi iroda?- na, arra mar senki sem fog emlekezni.
Aki meg tudja eleitol fogva, hogy mekkora g..cik, azok ugyse szavaznanak rajuk...:o)
volvós
Azt mondja ez a barom Tomika " sajtós " (szijj-ÁRTÓ csicska ), hogy adnak
konzuli kölcsönt...elfelejti hozzátenni, hogy itthon 77(!) %-os kamatra...
Nos ennyit a fideszes segítségről...
eszegfu
@karma1: Valóban azt kifelejtettem a hsz-mből, hogy semmit sem tudok a család körülményeiről...biztositás, turista, vagy családlátogatás, stb... pusztán a konzulátus "elvi" segitség adásának lehetőségét néztem meg. Abban igazad van, hogy biztositás betegségre, ellátásra, csomagra köthető és "különleges" biztositás vélhetően nem is köthető hurrikánra. Az viszont egyértelmü nekem is, hogy van egy baj, melynek esetleges előzményeit, valamint a körülményeit most nem vizsgálva, meg kell oldani! Főleg ugy, hogy Szijjártó bejelentette: "hazahozzuk a magyarokat". Mintha nem is felelős miniszter, hanem egy hebrencs tini lenne... előbb beszél, utána gondolkodik, ill. a konzulra tolja rá a "kivonulást"!:( Azt végképp nem bánom, hogy nem értünk egyet, hiszen ez nem egy "kötelező gyakorlat", csupán beszélgetünk, véleményt cserélünk és persze tanulunk a másiktól!
karma1
@eszegfu: Dehogynem ertunk egyet! Ugyanazt mondjuk, csak talan en azzal kiegeszitenem, hogy a magyar allam megint hozta a pitianer formajat: igergetni, igergetni oriasi dolgokat, MINTHA humanus lennel, - aztan masnap jon a hidegzuhany; 'nem vagyunk utazasi iroda". Nagy valoszinuseggel az amerikaiak, a franciak es a tobbi allam konzulatusa sem utazasi iroda, ok "csak" egyszeruen mentik az allampolgaraikat.
Ebbol csak az mutatkozik meg, hogy a kormanyt mennyire erdekli "A magyar allampolgar" ... Semennyire sem - hiszen ok nem utazasi iroda...:o(((
Cinikus, szarkasztikus, utalatos bagazs, empatia es szolidaritas-erzes nelkul... Es a kor elorehaladtaval ez csak fokozodni fog... (marmint orbannal es a sleppjenel, pont abban az utemben, ahogy orban vesziti el folyamatosan a kapcsolatat a kulvilaggal)
kokopelli
@karma1: 2004 szeptemberében én is elkaptam a lófütyit a WTC-tornyai miatt,de
az volt a mázlim,hogy Frankfurt (am Main) ban a repülőtéren! Semmit nem kellett
csinálni,mert egy "katasztrófa esetén" a bel-és külügyminisztériumnak a kötelessé-
ge elintézni a dolgokat,persze JOBB helyeken!Ők döntik el,hogy a helyzet megüti a
katasztrófa szintjét,vagy nem! Az utolsó fillérig visszakaptunk mindent,és minden "va-
lakinek" a számlájára ment,mivel az illetékes irodák "háttérbiztosítások"-kal rendel-
keznek! Ez sem kerülne a belügynek egy petákjába sem,ha nem mulasztották el a
biztosításokat! Kit érdekel,hogy ki fizet kinek! :--((
kokopelli
@kokopelli: bocs 2001-ben... elütés! .--(((((
papa.49
Sok mindent leírtatok már csak egyetlen okot találok ekézni a szopottszart és a minisztériumát amit már leírtan... Ott volt Bolíviában a az a magyar származású tóásó előd akit terror cselekménnyel gyanúsítottak a hatóságok tegyük hozzá szerintem teljes joggal, annak jogi segítséget nyújtottak, és ideszállították hozzánk a testvérével együtt, ez a pacák csak kettős állampolgi volt !!! Akikről meg szó van azok meg magyar állampolgik, tehát látható, hogy egy köcsög román többet ér mint egy hazai magyar !!!
NA EZ A BAJ EBBEN A KURVA ORSZÁGBAN !!!
kokopelli
@papa.49: ezt úgy hívják nyugatabbra röviden: "helyzetjelentés".!..
(...a szomorú valóság!) :--((
Lepényleső
"A külügyminisztérium közölte:nem utazási iroda." Ezt senki sem vitatta,de már nem is külügy-
minisztérium-elég rég óta? Esetleg a Duna menti Keszi város futsal válogatottja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.