A Helsinki Bizottság mellett a Börtönrádiótól is megvált a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP).

Miután a Magyar Helsinki Bizottság bejelentette, hogy 18 éve együttműködés után a BVOP október elsejével kitiltotta a civil szervezetet a börtönökből, kiderült, hogy a börtönrádiók is elhallgattak. Mindhárom büntetés-végrehajtási intézet, amely korábban helyet adott neki, azonnali hatállyal felmondta a szerződést a rádiót működtető civilekkel. Az Adj Hangot 2014. szeptemberében írt alá megállapodást a Váci Fegyház és Börtön parancsnokával, majd 2015-ben a Győr-Moson-Sopron Megyei és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumának vezetői is úgy döntöttek, hogy a reintegrációt a Börtönrádió innovatív módszerével teszik még hatékonyabbá.

Mentorok segítségével a rabok saját műsort szerkesztettek társaiknak. Az együttműködés felbontásának indoka, hogy az Egyesület egy pályázatra szánt, titoktartás alatt álló hanganyagot nem a bíráló bizottságnak történő benyújtást megelőzően, hanem akkor engedélyeztetett, mielőtt azt a nagyközönséggel megosztotta volna.

Az Adj Hangot Egyesület szombati közleménye szerint a program 40 fogvatartottnak nyújtott egész napos értelmes, fejlesztő szellemi elfoglaltságot, és több száz fogvatartottnak sugároztak minden nap tartalmat, és a Börtönrádió révén nőtt a munkáltatásban résztvevő fogvatartottak száma is.

(Index)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CHEWBACCA
Rádió Paks!!! Adás helyett ma uránt és tóriumot sugárzunk...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Ótvaros pofád befogd, primitív, buta, nyálkás jószág, betegesen perverz, iskolázatlan büdösbogár, még mindig nem menni magyar nyelv - te húgyagyú idióta debil vegetáció?
Hogyan mersz te azzal az egy bites primó agykezdeményeddel embert megszólítani?

@durbincs: Neked kuss van, primitív büdösbogár, még mindig nem menni magyar nyelv - te román ótvar?
quadrocopter
@durbincs: A koszos szádba jól pakolták!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.