Visszavonta azt a határozatot, aminek eltörlésére népszavazást kezdeményeztek, de a mobilgát nyomvonalát újra kijelölte.

A rendkívüli Közgyűlés visszavonta a mobilgát parti nyomvonaláról hozott áprilisi határozatát, a 229/2017 IV.5.-ös számút.

Ennek azért van jelentősége, mert a közben befogadott népszavazási kezdeményezés éppen ennek a határozatnak a visszavonására kérdezne rá:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?

A kisebbségben lévő ellenzéki képviselők sem ismerték a rendkívüli ülésen előterjeszteni szándékozott egyetlen napirendi pontot, amit csak az ülés előtt osztottak ki – írja a 444.hu.

Tarlós nagy dobása: trükkel akadályozza meg a Római-parti népszavazást

Fotó és nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A végül megszavazott határozati javaslat ugyanakkor nemcsak hogy visszavonja a népszavazásban is megjelölt áprilisi határozatot, hiszen ezzel tulajdonképpen segítene is a mobilgát ellenzőin, hanem egyszersmind újra kijelöli a parton a mobilgát nyomvonalát.

Így tehát, ha újra népszavazást akarnának kezdeményezni a kérdésben, új kérdés beadására volna szükség, hiszen a mostani határozatnak már más a száma.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
Ez nem a tarlós ötlete. Ezt a gennyes húzást a pártközpontban szülték meg. Mert a legfontosabb szempont továbbra is az, hogy a "kötélbarát" által épített ingatlanok ne veszítsenek az értékükből, mindenki és minden más pedig le van sz...!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@RonaGyuri: ..futó kamera előtt a buszon felajánlotta Orbánnak a
Balettintézetet,ha ír egy cetlit neki! Még jó,hogy a "széle-hossza-egy
gnóm" nem akart táncolni! Milyen egy ídióta ez a Tarlós a tarlóról?
Beképzelt városi paraszt,akit nem a földje,hanem a modora tette azzá!
staro2
A budapestiek választották és örültek, hogy nyert. Idézném Heves vármegye állítólagos üzenetét a segítséget kérő Dobó Istvánnak :
Ha megettétek a levest az mi finom volt, most nyeljétek le a békát az mi keserű.
Lepényleső
Ezt várta a szakvezetés? Mikor lesz már az utolsó?
solidedge
A Fidesz már rég elszakadt a tömegtől. A párt öncélúan, önmaga hatalmáért működik. Nagy segítségükre van ebben a tökélyre fejlesztett sunyiságuk, alattomosságuk, rosszindulatuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.