A hallgatói érdekvédelem tisztségviselője reménykedik a rugalmasabb bánásmódban.

Technikai módosításnak tekinthető az a kormányrendelet, miszerint januártól a felmondott hiteleket a Diákhitelközpont először a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek (MKK) kell hogy átadja – írja a mno.hu.

Ezentúl csak második lépésben csap le a diákhitelesre az adóhatóság

Az eddig érvényben levő, 2012-ben hozott jogszabály alapján rögtön a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kerültek a problémás ügyfelek, az adóhatóságnak kellett behajtania a tartozást. – Az új szabályozás szerint később indul el az adóhivatali eljárás azoknak a – kis arányú – hitelszerződéseknek az esetében, amiket a kölcsön felvevői nem tudnak visszafizetni. Erről beszélt lapunknak Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökhelyettese.

Mint mondta, reméli, hogy a követeléskezelő rugalmasabb lesz a követelés behajtása során, a volt hallgatókkal egyedi megállapodásokat köthet, aminek során az adós élethelyzetéhez jobban igazodó megállapodás születhet.

(mno.hu)

Cikk- és címlapkép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Valóban könnyebb "fősulira" járni ugy, hogy van havonta egy biztos "jövedelem", nem kell a szülőkre támaszkodni. 4-5 év mulva, az iskola elvégzése után már törleszteni kell, viszont addigra nem biztos, hogy van állása, esetleg van, de már van 1-2 gyereke, tehát más az anyagi helyzetük. Közben a kormány "könnyitett" is a törlesztésben. Lehet, hogy én vagyok a főgonosz, de nem értek egyet azzal, hogy csak a "második körben" kerülnek a Nav-hoz végrehajtásra. U.is ennek a diákhitelnek jelentős hányadából nem a tanulását, hanem a megélhetését finanszirozza... Felvenni a kölcsönt igen "könnyü", de gondolni kell a visszafizetésére is...szerintem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.