A kisebb boltok a kisebb béremelést sem tudják kigazdálkodni.

Hétfőnként zárva tartják boltjaik egy részét, hogy kompenzálják a munkaerőhiányt – ezt nyilatkozta az RTL Klub Híradónak az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke a Portfolio.hu beszémolója szerint.

Jön a hétfői boltzár: vészjelzés a COOP-tól

A legnagyobb magyar üzletlánc sok boltja a 180 ezer forintra emelt garantált bérminimumot sem tudja kigazdálkodni, ezért engedményeket kérnek a kormánytól.

Zs. Szőke Zoltán, a cég vezére elmondta, hogy a kis települések kis üzletei beleroppannak a béremelésbe, ezért kedvezményekről tárgyalnak a kormánnyal. Nem tudják kigazdálkodni a minimumot sem. Azt szeretnék, hogy a kormány segítsen rajtuk.

A cég 30 ezer munkavállalót alkalmaz, még további 3 ezer kellene. Zs. Szőke hangsúlyozta, hogy több boltjuk már csak úgy tud reagálni a munkaerőhiányra, hogy hétfőnként zárva tartanak egyes boltok. Zs Szőke már tavaly arról beszélt, hogy kormányzati segítség nélkül bedőlhetnek egyes boltok.

Nem meglepő, hogy a magyar tulajdonú boltok ilyen helyzetbe kerültek, ugyanis a multinacionális kereskedelmi láncok tőkeerősebbek, hatékonyabbak, és könnyebben reagálnak a munkaerőhiányra. A kisebb boltok ezzel szemben még a legkisebb bér emelését sem tudják kigazdálkodni, miközben a multik 300 ezer forint körüli bruttót is ki tudnak fizetni.

(portfolio.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Nagy Lajos

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
A Lidl-hez és a Penny-hez képest szinte dupla áron kínálja termékeit a magyar tulajdonú COOP. Miért?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
@Eladott Ország: ez így "termeszetes"!
Ha netalán munkát kapna a közeli kisvárosban- összeszerelés- nincs annyi pénze, hogy megvegye a buszbérletet!
Arra már nem telik!
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: tegnap 06:08; És ha a közmunkás bevásárol a multinál, akkor a kisboltot üzemeltető tanácselnök vagy Döbrögi, legközelebb közmunkát sem ad neki és mehet a Jóistenhez vagy Erdő Péterhez panaszra.
kokopelli
@quadrocopter: (18:01)
...bizos vagy benne,hogy nem a coop.CH-hoz,vagy a COOP-Lebensmittel-hez,
vagy egy másik európai COOP-hoz tartozik.Annyi van belőlük,hogy.. :--(((
kokopelli
@quadrocopter: Csak azért kérdeztem,mert ezen a néven szerte Európában már
a 80-as években voltak coop-ok! Bocs csak nem figyeltem az országban ;-)
kukac50
Közmunkabérből kis nyugdíjból nem igen lehet vásárolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.