Vasárnap kezdődik a házasság hete. Országszerte és a határon túl több mint háromszáz programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára.
A rendezvénysorozatot megnyitó istentiszteletet ma délelőtt tartják Veszprémben, a Kálvin János parki református templomban. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.
Fotó: pixabay.com CCO
A központi programok sorában hétfőn a budapesti Aranytíz Kultúrházban házassági kvízjátékot rendeznek, kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tartanak beszélgető estet.
Szerdán a Deák téri evangélikus templomban áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével, csütörtökön pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartanak konferenciát Család és karrier? címmel.
Pénteken Süveges Gergő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője vezetésével filmvetítéssel egybekötött beszélgetés lesz a házasság hete idei arcaival, Zámbori Soma színművésszel és feleségével, Fazekas Rita mediátorral.
A programsorozatot lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke mutatja be.
A több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.
(MTI)
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A több, mint húsz országhoz pedig csak annyit, hogy a melegházasságokat már jóval több, mint húsz országban ismerik el. Köztük legalább 11 olyan van, ahol ezt a Házasság Hete nevű pénzkidobást is megtartják.
ú a valentin valaha a jegyesek napja volt...csak nemrég lett a bérleteseké...
Mindössze összevontam két, családügyileg egymáshoz köthető hírt.
Az ember nem attól szabadelvű hogy a kutyát is megbaszhatja hanem attól hogy tiszteletben tart mindenkit és mindent, úgy, hogy a viselkedésével még véletlenül sem okoz botrányt senkinek.
Utolsó ismereteim szerint a melegség se nem betegség, se nem pszichikai allűr.
Egyébiránt, amikor az ún. hetero emberpár a nő hátsókapuját feszegeti, akkor az már normális? Az már orvosi és egyéb, liberális okokat leszámítva, természetes? Szóval a liberalizmus a beteg elme szüleménye? Megint tanultam valamit. Bár, voltunk jópáran ezügyben tévedésben, de már tisztul a mi tudatunk is.
Ha engem valami megbotránkoztat, akkor nem megyek oda. Én nem megyek el egy ilyen festre, bár nem botránkoznék, csak mindössze nem érdekel. Aki odamegy botránkozni, annak eleve e botránkozás a célja. Tehát, nem odatéved, hanem keresi a lehetőséget.
Új hozzászólás