Újra él a sorok közötti rádHogy győzhettek? Ez a legfontosabb, hogy az ellenfél legyőzhető, ezzel bebizonyították. Az összes ellenfél igazából legyőzhető, még egy ilyen műsorban is, mint a Dal, legyőzhető az ellenfél. Azért is fontos ez a győzelem, mert a rockerek így elhihetik, hogy a régi mérkőzésen játszanak, ahol nincs esélyük győzni, hanem egy olyan új meccs kezdődik, ahol okos taktikával lépve a pályára nem reménytelen a helyzet. Erről beszélgettek ma az Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió 1 műsorvezetői Sebestyén Balázs reggeli műsorában. A szöveg egyébként Török Gábor politológus elemzéséből van, igaz, ő nem eurovíziós elődöntőt, hanem a Fidesz hódmezővásárhelyi leégést elemezte. A műsorban később Bayer Zsolt publicisztikájának legfontosabb pontjait is felmondják, csak Hódmezővásárhely helyett az Eurovízióra vonatkoztatva. Ezt most le kell nyelnie Király Viktornak - mondja az eredményre utalva a műsorban Balázs.iózás 2018-ban Magyarországon.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Mézike
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
na ez marha jó! :-)
A nemzet hörcsöge Majkát már megfenyegette a neje miatt, most kiváncsi vagyok Balázsék mit kapnak...
Peller Anikó
A fenyegetést most ők kapták, és most jött a hír, hogy 2 újabb An2-es szállítórepülőgépet rendeltek extrasürgős kézbesítéssel a másik kettő mellé a menekültek szállításához.

Most erre van szüksége Magyarországnak. Sürgősen, még a választások előtt.
JAJMÁR
@Shikari: Ez jogos retorzió a demokratikus jogállamban, ha burkoltan, de valós hìreket juttatnak a nėphez? A közpėnzes műsorban?
mert neked az... Hàt, öreg kapj a fejedhez!
Peller Anikó
@Peller Anikó: pontosítok ha valaki nem értené: a menekülők szállításához.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.