Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a magyarság megfélemlítése volt az egyértelmű célja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári irodája elleni támadásnak.

Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az eddigi információk alapján egy gyújtóbomba robbant a székház első emeletén. Úgy fogalmazott: a magyar nemzetpolitikában eddig nem ismerték a terrorizmus fogalmát, amely most megjelent.

Németh Zsolt szerint a magyarság megfélemlítése volt a célja a KMKSZ-székház elleni támadásnak

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kedd hajnali erőszakos cselekmény hátterében egyértelműen a magyarság megfélemlítésének politikai célja áll – közölte a kormánypárti politikus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy mindez akkor történik, amikor már hónapok óta jelentős politikai feszültség jellemzi a magyar-ukrán kapcsolatokat a szeptemberben elfogadott ukrán oktatási törvény miatt.

Németh Zsolt kiemelte: az elkövető egyelőre ismeretlen, de a helyzet kialakulása mögött egyértelműen az a több hónapja zajló, központilag irányított magyarellenes kampány áll, amelyben az ukrán, és azon belül az ukrán állami média is az élen járt.

Mint mondta, elítélik a magyarságot megfélemlítő erőszakot, és elvárják az ukrán hatóságoktól, hogy garantálják az Ukrajnában élő magyarok biztonságát, illetve azt, hogy a rendészeti és igazságügyi szervek hatékonyan lépjenek fel.

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy mindezidáig a magyarellenes atrocitások elkövetőire nem derült fény, vádat nem emeltek, eljárás nem indult.

A fideszes politikus szerint az is sajnálatos, hogy az unió, a nemzetközi közösség sokszor és látványosan szemet huny ezen események fölött. "Zavarba ejtő az a csend, ami ezt a jelenséget övezi" – fűzte hozzá.

Közölte: a Fidesz a maga részéről támogatja, hogy Magyarország felvállalja a KMKSZ székházának felújítását, kiáll a külhoni magyarok biztonsága, emberi jogainak biztosítása mellett, és kitart a KMKSZ és a kárpátaljai magyarok mellett. Fontosnak nevezte, hogy ne engedjenek a zsarolásnak, és továbbra is elvszerű, de határozott álláspontot képviseljenek Ukrajna vonatkozásában, mint amit az oktatási törvény és az euroatlanti integrációs törekvések esetében.

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős része kiégett. Egy hónapon belül ez volt a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Ez az eredménye, hogy állandóan keveritek a szart, nyomjátok az uszítást a szomszédoknál!
Piti patkányok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Klubtag
Megáll az józan ész. ennek a fogalommal van a legnagyobb baja.
Több, mint 150 éve folyamatosan szív ez a szerencsétlen magyarság a fidesz-kdnp által is képviselt un. "nemzetpolitika" miatt. De hát nem is csoda egy ilyen népnemzeti, árvalányhajas,
feudál-klerikális rendszert visszaálmodó kleptokrata bagázstól mi másra telme...
karma1
@nezelodo: Meglatjuk, hogy Mao.-rol csinaltak-e ezt a heccet, mert ha nem nagyon forszirozzak a tettesek felderiteset, akkor egeszen biztos, hogy orban agyabol pattant ki a szikra.

De latom, hogy az ukranoknak is megvan a maguk poltpetyaja, hiszen vizsgalatok nem indulnak, nyomozas nincs a magyarokkal szembeni tulkapasokban, szoval ugy latszik, a sajat szemeben a gerendat se, a maseban a szalkat is...
Klubtag
@karma1: Szvsz jó irányba gondolkpdsz, mert az biztos, hogy nem az előző este a kulturban megtartott szavalóverseny eredménye verte ki a biztosítékot, ahol a nézeteltérés oka az volt, hogy Petőfi Sándor, vagy Terasz Sevcsenko énekelte-e meg szebben a hazaszeretet.
Mindkét ország regnáló politikai ars poeticája bőven ad hátteret és gyújtózsinórt az ilyen eseményekhez.
karma1
@Klubtag: Szia! Jo ujra latni, hianyoztal...:o))))
Klubtag
@karma1: ...Szia! köszi, rengeteget dolgozom...
karma1
@Klubtag: Az jo,...:o))) Legalabb tudsz keresni penzt is...:o)))) Jo munkat, de azert nezz be gyakrabban...:o)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.