A Jobbik elnöke erről az ATV Húzós című műsorának felvételén beszélt. Egy nappal korábban párttársa még komolytalannak nevezte a zöldpártot, és kijelentette, hogy a választás előtt nem tárgyalnak. Dúró Dóra egy hétfői, oktatásról szóló sajtótájékoztatón értékelte a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást, ahol gratulált Márki-Zay Péternek. A képviselő a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy a Fidesz legyőzhető, ennek receptje pedig az, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek. Ugyanakkor közölte: semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták már nem képviselnek erőt, s mivel könnyen lehet, hogy ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok elvesznek. Az LMP-re vonatkozó felvetésre azt felelte: a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Értékelése szerint beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, úgy tűnik, a pártnak az is probléma,...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Itt kommunikációs zavar van! Az LMP eddig mindenkitől elzárkózott. Megérezték, hogy ez vesztes játszma, ráadásul nekik kell elvinniük a kudarcot is emiatt. Megjött a józan eszük (talán). Általában nem a farok csóválja a kutyát.
Az a 10 % szép óhaj ...
Peller Anikó
Ez új helyzet, látod Botka mit tettél?

Minden erő aki azt hangoztatja, hogy ezzel meg azzal nem, az bukásra van ítélve. Meg mi is.

Senki nem képes egyedül leváltani a fideszt, csak teljes összefogással, ami persze csak választási megegyezést jelent.

Köszönjük a jobbiknak a vásárhelyi zakót, amiért nem indítottak ellenjelöltet.
Peller Anikó
@Manhattan: "Dúró Dóra a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy a Fidesz legyőzhető, ennek receptje pedig az, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek."

Talán ha ezen a vonalon haladnak.

A politikában óvatosan kell hazudni, ez a pici fel sem tűnik: "a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak."

Ez magyarul azt jelenti, hogy semmilyen más párttal nem tárgyalnak csak azzal a néhánnyal akivel tárgyalnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.