Le kell vonni azt a következtetést: a végrehajtó hatalom csúcsán, a kormányzati szinten nemzetbiztonsági kockázatot jelentő politikusok állnak. Még fel sem ocsúdtunk a Kósa miniszter által – közjegyző előtt – vagyonkezelésbe vett 1300 milliárdos kétes eredetű örökségről szóló hír élményéből, máris jöttek az állami korrupcióból származó elképesztő nagyságrendű pénzek extrém módszerekkel való külföldre juttatásáról szóló hírek, és most itt van az újabb botrányos ügy, ami a Rogán Antal (miniszter) nevéhez fűződő letelepedésikötvény-bizniszhez kapcsolódik. Kiderült, hogy olyan szír állampolgárságú embereknek sikerült letelepedést biztosítani, akik közül az egyik kötvényest azzal gyanúsítja az olasz bűnüldöző hatóság, hogy egy nemzetközi, pénzmosással foglalkozó bűnszervezet tagja; a másik szírt az Egyesült Államok illetékes hatósága a szíriai elnök egyik legfontosabb pénzembereként azonosította. Az előbb említett bűnözőt társaival együtt tavaly november végén elfogták a magyar...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ez már régen nem egyszerű kockázat,

ez már igencsak egyértelmű bizonyosság

Ahogy a manapság kicsit megváltozott mondás tarja: ezt már csak a narancsos szemellenzőtől megvakult Polt nem látja ? Mármint azt, hogy az a pénz amit Rogán Antal és cimborája, Habony Árpád zsebre tett az többek között „illegális migrációhoz kapcsolódó bűncselekményekből származó nagy összegű készpénz ”!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.