A kormány további béremelést és a kórházak 700 milliárdos fejlesztését ígéri a magyar egészségügy napján.

A kormány azon dolgozik, hogy folytatni tudja az egészségügyben dolgozók béremelését, a kórházakat pedig 700 milliárd forintból fejleszti a következő években – írta vasárnapi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.

700 milliárdos fejlesztés vár a magyar kórházakra

Fotó: pixabay.com CCO

A Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulójára kiadott közlemény július 1-jét a magyar egészségügy legnagyobb ünnepének nevezi és köszönetet mond a csaknem 170 ezer szakdolgozónak és orvosnak, valamint a gazdasági-műszaki területeken dolgozóknak a betegekért végzett munkájukért.

Közölték, hogy a hamarosan induló népegészségügyi cselekvési program az emberek egészségéről és a népbetegségekkel szembeni védelméről fog szólni, a kórházépületek felújítása és bővítése mellett folytatódnak a betegellátás színvonalát javító fejlesztések, a kórházak pedig új eszközöket és készülékeket kapnak. A kormány a béremelésekkel vonzóbbá kívánja tenni az egészségügyi pályát a fiatalok számára is, tanulmányaikat középiskolai és egyetemi szinten ösztöndíjakkal segíti – tették hozzá.

A közlemény felidézi, hogy elindult a főváros történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja, a kormány pedig 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket. Ennek megfelelően – mint írták – 2019-ben 647 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint 2010-ben. A kormány vállalásának megfelelően az egészségügyi szakdolgozók bére 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő – ebből a következő évre 8 százalékos béremelés esik –, a szakorvosok bére pedig 207 ezer forinttal nőtt az elmúlt 2 évben – olvasható a közleményben.

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A hangzatos melldöngetésekkel átadott kórházfelújítások, iskolaépítések és felújítások, útépítések, minden franc uniós pénzből valósult meg, csak a Fidesz ügyesen úgy kommunikálta, mintha a kormány dobta volna össze rá a pénzt. Közben meg nem. Ha belegondolunk, hogy szinte minden beruházásban benne van valamelyik ,vagy inkább több oligarcha, stróman, rokon, barát mancsa, ahonnan bőven hasíthatnak és ezek a beruházások megszűnnek, azt a dúskáláshoz szokott pereputty zokon fogja venni. Sikerpropaganda és háborús pszichózis. Ez a két csodafegyver. Az összes, egyébként uniós forrásból finanszírozott (és persze bőven túlárazott, a saját oligarcháknak leosztott) beruházást a kormány, de még inkább a fidesz saját sikereként kommunikálja. A fidesz-kormány felújított akárhány iskolát, kórházat. Aha, uniós pénzből. A beruházások elsöprő többsége uniós forrásból történik. Nem az ország gazdasági lehetőségei biztosítják rá a forrásokat. Nem a kormány sikere. Miközben néhány látványberuházást ünnepel a kormány, a kórházak többsége szakemberhiánnyal küzd, nincsenek felszerelések, penészednek a falak, akadozik a fűtés. Az iskolákkal is hasonló a helyzet és akkor még nem az oktatás színvonaláról beszéltünk, csupán a tárgyi feltételekről. Ha mégis kiderül, hogy patkány van a kórházban, vagy rüh, vagy éppen három éves várólista, akkor kiáll valaki és kiad egy sajtóközleményt, hogy nem is igaz. Ezzel le is van tudva.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Mar a cim is rosszul fogalmaz: Nem 700 milliardos fejlesztes VAR a korhazakra , hanem a korhazaknak 700 milliardos fejlesztesre van szukseguk.
Es mint tudjuk, ez egy allitas, a penz meg sehol.
Mikozben kasler meg a 10 parancsolat betartasat propagalja...:o((((
Eladott Ország
@karma1: 24.hu/belfold/2018/03/21/korhaz-adossag-egeszsegugy/
23 milliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága két hónap alatt. Ebből törlesztik az adóiságot is. Kérdés mennyi marad. Mennyi? 30! Mi harminc? Mi mennyi?
Nessy
Építenek kórházat a város szélén! Ügyes! Akinek nincs autója, az ne látogassa a hozzátartozóját, ne menjen vizsgálatra.
Bocsánat, nem a modern kórház ellen beszélek, de a megközelíthetőség egy fontos dolog. A másik nagy probléma, hogy honnan veszik el a személyzetet? Mert ha a valamelyik öreg, pavilonos rendszert váltanák ki, jól megközelíthető helyen, annak lenne értelme.
A többi ötlet is jól hangzik, csak ne hallaná az ember minden új minisztertől, meg álomtitkártól! Aztán jó esetben marad minden a régibe, rosszabb esetben tovább romlik. Egy összefüggő ellátási rendszer esetén nem megoldás, hogy ma itt barkácsolnak valamit, holnap ott. Remek ötlet a prevenció! Lesz hozzá szakellátás, diagnosztika? Meg lehet mérni egy kitelepült programmal a paciens vérnyomását, vércukrát. De ha erről nem értesül a háziorvosa, a delikvens meg nem foglalkozik vele, akkor halottnak napszemüveg.
A politika által egy téma kipipálva.
cikicakk55
Hódmezővásárhelyen hétfőn és szerdán van traumatológiai járóbeteg rendelés. Amennyiben valaki nem ezen a két napon rendelési időben töri el a kezét,lábát,akár melyik testrészét amit gipszbe kell tenni,akkor a tőlünk 25-km-re lévő szegedi traumatológiai osztályra,vagy ha est( éjszaka van) akkor a sürgősségire kell átjutnia.Ez lábtörésnél kb 12 órát jelent,mert mire a betegszállító átviszi Szegedre, és onnan vissza,addigra örülhet ha nem hal szomjan,és még ha fiatal is,nem pipili össze magát a tolókocsiban,amiben ki kell várnia,hogy érte menjenek,h ( ha csak nincs autós családtag. Én ugyan így jártam a kezemmel. Pánik betegséggel a vállamon utaztam be Szegedre busszal,ahol fogadni sem akartak,küldözgettek össze vissza,de legalább járni tudtam. Igaz,mikor haza értem,totál ki voltam készülve. Van olyan részleg is,ami nincs is és már eleve,Szentes,vagy Szeged az orvosi segítséghez. Akiket a budira is luxus autó hord,honnan is tudhatnák mit jelent 1800ft/ alkalom bejutni szegedre,betegen busszal.
cikicakk55
@Eladott Ország: ma 07:25
Köszönöm a linket. Látod,és remélem azok is látják, akik nyalják a Fidesz seggét,hogy Orbán mennyit emelt az egészségügyi dolgozók fizetését,miközben még ki is hangsúlyozta,hogy Ő emelte. Nem a közpénzből lett finanszírozva,hanem Ő maga emelte fel. Novemberben is napi szinten elmondta és Januárban is és itt az ábra,hogy mennyi lett az emelés. Szerintem a fiam sem fog annyit kapni,mint amit mondtak neki,mert Ő is ebben a kategóriában van,csak Ő intenzív szakápoló,de a műtős segéd is annak számít az én gyerekem meg kezdő szakápoló lesz. A másik mocskosságuk, a hiányszakma pótlás.Egy évig adták a második évben már nem,de aztán áprilisban meggondolták magukat,csak éppen vissza kell fizetni és fél évig nem mehet külföldre dolgozni az aki elfogadta.Áprilisban visszamenőleg fizették ki az elmarad,annak idején szintén mell döngetve meghirdetett hiányszakma támogatást. Természetesen sunyi módon nem közölték előre,hogy ez csak egy kölcsön és egy megszorítás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.