Szeptembertől kellene bevezetni a nemzeti nevelési programot az óvodákban. Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondta az ATV Start műsorában, hogy július 25-én jelent meg a kormányrendelet, mely szerint módosították az óvodai nevelés országos programját, így alig másfél hónapjuk van a megvalósítására. Az elnök a problémát abban látja, hogy nincs átgondolva, mit, miért csinálnak, mi van a módosítás mögött. Elmondta, a nemzeti identitás értékrendje eddig is benne volt a működésben, vagyis a magyarság életét feldolgozó mesék, versek, népi hagyományok felelevenítése, rigmusok tanulása eddig is szerepelt a foglalkozásokon. Szabó Zsuzsanna szerint a nemzeti ünnepek lényegét is életkoruknak megfelelően elmagyarázták a gyerekeknek, ezért nem értik most, miért kell ezt szabályozni? Féltik az oktatás-nevelés színességét, mert előfordulhatnak túlkapások, magyarázta az elnök. Hozzátette: mivel nem egyeztettek velük, nem tudják, mit fog eredményezni a szabályozás.
Másfél hónapot kaptak az óvodák a nemzeti nevelési program bevezetésére
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 13:04
Gulyás Gergely egyenesen az Európai Unió felbomlásáról beszélt
Itthon
- 2024. May 6., 11:15
Gyárfás Tamás hét év fegyházat kapott, majd gyorsan felesége nevére íratta cégét
Itthon
- 2024. May 6., 12:11
Elárulta, mit tenne Magyar Péter Orbán Viktorral, ha hatalomra kerülne – a börtön is szóba került
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:01
Mi történt? Károly király olyat tett, amiért Vilmos nagyon nem rajong – Gyűlnek a bajok a királyi családban
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás