Egy családi ház a központja, nyilvánosan elérhető telefonszáma pedig egyáltalán nincs annak a nyírségi kft.-nek, amelyet az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szerződtetett arra, hogy vegye át több százezer ügyfél díjfizetési ügyét. A megbízás szerint a Pepp and Cars Kft.-nek kell csinálnia valamit a kukaholding felhalmozódott szemétdíj-tartozásaival. A négyfős Pepp and Cars Kft. a Díjbeszedő Zrt.-vel közösen 7,6 milliárd forintos keretet nyert el az NHKV Zrt. 2017 végén kiírt közbeszerzésén. A kukaholding a maga 160 fős apparátusával és a Garancsi István üzlettársai által 700 millió forintért leszállított számlázási és nyilvántartási szoftverével képtelen volt úrrá lenni a helyzeten. Már fennállása első évében óriási kintlevőségeket halmozott fel. A díjbeszedés 2016-os központosítása miatt országszerte nagyot zuhant a fizetési hajlandóság. A számlázó szoftver sem működött igazán, ezért hónapokat, sőt volt, ahol több mint egy évet késett a csekk kiküldése
Miért bízták egy kis nyírségi kft.-re, hogy szedje be a szemétdíjat az egész országban?
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ki van ez talalva: ezt epitettek bele az alapkatyvaszba: ha egy kormanydontes hibasra sikeredik, akkor a kormany kivethet egyszeri adot, vagy bizonyos ideig kirohato adot, vagy veglegesen bevezetett adot, igy teljesen elharithat magarol MINDEN ugyben meghozott , a kormanynak nem kedvezo dontesert a felelosseget. Hat elmennek ezek a jo edesanyjukba, foleg ez a simlis sesztak, akinek sikerult ket csaladi hazba osszesen 700 vallalkozast bejegyezni, tulnyomoreszt ukranoknak.
Azt persze nem gondolom, hogy megértették a cikket és elbújtak szégyenükben.
Na persze akkor mikor festették volna ki a körmüket ???
Az egészben az a legundorítóbb amíg nem nyúltak a mocskos mancsukkal bele a szemét szállításba, addig JÖTTEK A CSEKKEK IDŐBEN, ÉS ELVITTÉK A SZEMET IS IDŐBEN !!!
Új hozzászólás