karma1

Sofagate: Az Európai Tanács elnöke bocsánatot kért Ursula von der Leyentől

Az Európai Parlament (EP) elnökéből és frakcióvezetőkből álló, az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Értekezletének brüsszeli tanácskozásán Charles Michel, az Európai Tanács elnöke bocsánatot kért Ursula von...

Németország kilépése az Európai Unióból???

Az AfD retteg a választók menekülésétől, és ezért most egyre radikálisabb célkitűzésekkel próbálja megtartani legalább törzsszavazóit – írta a Die Zeit, kivételesen a jobboldali német sajtóval teljes összhangban – „Távol a...

Gyurcsányról, teljesíthetetlen ígéretekről és a magánéletéről is beszélt Fekete-Győr András (+videó)

Elmondta, hogy szerinte is hasonlít-e Orbán Viktorra.

Rékasi Károly megszólalt a tegnapi furcsa szerepléséről: „Nem tudom, ki mit érthetett félre”

A színész értetlenül áll az előtt, hogy mi volt a probléma a Reggeliben elhangzott szavaival.

Bergendy István két hete még aktív volt, gyorsan vitte el a betegség

A zenész lánya azt mondta, apja tüdőgyulladásban hunyt el.

Míg a világ egy része leállt, Új-Zéland egyik szigetére özönlenek a turisták

Hiába állt le a globális turizmus, az új-zélandi Chatham szigetekre sietnek az új-zélandi utazók – írja a CNN

Édesanyja megölésével gyanúsítanak egy mohácsi férfit

A rendőrség nagy erőkkel keresi.

Valaki már jövőre elkezdheti kitermelni a kőolajat Budapest alól

Kétmillió hordó kőolaj lehet Budapest déli része és Érd alatt. A hivatal szerint "egy város sem akadály", hogy kitermeljék.

Semmit nem mond a férfi, aki vonat elé lökött egy gyereket Frankfurtban

Pszichés gondjai voltak.

Így csókolta indiai férjét Demcsák Zsuzsa

Két és fél hónap után ismét találkozhatott a szerelmével a műsorvezető.

Berki Krisztián reagált az ATV-s kirohanásra

Berki Krisztián az Egyenes beszéd vendége volt, és mivel nem tetszett neki Rónai Egon hozzáállása, kirohant a stúdióból – erre reagált most.

Fidesz: Ujhelyi még nem bizonyította igazát

A szegedi Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy Ujhelyi István napok óta bujkál a botrányos házfelújításának ügyében - írja a Délmagyar.hu-nak eljuttatott közleményében a párt.

"Megölök mindenkit, aki mentőt mer hívni" – mondta, miután elrántotta a horgász nyakán a kést

Elítélték a horgászokra támadó részeget.

Te figyu apám! Mit uszítasz [email protected] meg! A főnököd tegnap aláírta a nemzetközi szerződést!

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tízezres nagyságrendben látja a közeledő migránsokat.

Éger István: Magyarországon még mindig jobb az egészségügy, mint Afganisztánban

Az orvosi kamara elnöke szerint 15 év alatt hiába tettek könyvtárnyi javaslatot, az egészségpolitika süket és értelmetlen, az illetékes minisztérium inkompetens, a kormány még a törvényeket is megsérti.

Sárosdi Lilla: Elkeserítőnek tartom, mennyire hatalomféltő, gyáva színházi vezetők vannak Magyarországon

A színésznő egyáltalán nincs meglepődve.

Több magyart toloncoltak ki Ausztriából, mint afgánt

Ausztria tavaly mintegy 4700 bevándorlót toloncolt ki.

Polt Péter: Tömegesen csaltak az ukránok a magyar kettős állampolgársági kérelmekkel

Tavaly a DK kampányolt azzal, hogy tömegesen, lakásonként akár több tucat ukrán állampolgárt jelentettek be Kelet-Magyarországon egyes ingatlanokba, hogy egy korábbi szovjet-magyar egyezményt kihasználva illegálisan jussanak magyar nyugdíjellátáshoz. A fiktív lakcímek ügyében Polt azt írta, „az érintettek által aláírt...

Kiszáradt a halálos mérgű kobra, a férfi műanyag palackból itatja

Marásával egy 6 tonnás elefántot is simán el tud tenni láb alól.

Pénz nincs, kitartást kért a rendőröktől az országos főkapitány

Elismerte, hogy az állományt foglalkoztatja a jövedelem.

Szinetár Dóra a gyerekek miatt ment Zéhez

Szinetár Dóráról mindenki tudja, hogy számára tényleg a gyerekek a legfontosabbak, éppen ezért nem meglepő, hogy igent mondott Zének.

Magyarországon a második legmagasabb a rövidlejáratú hitelek aránya az EU-ban

Két év alatt nyolc százalékot emelkedett az Európai Bizottság jelentése szerint.

Példátlan adósságcsökkentésre készül a kormány

De honnan lesz erre pénz?

Államtitkári Elismerő Oklevelet kapott Nyerges Attila, az Ismerős Arcok énekese

Kultúrateremtő tevékenysége elismeréseképpen kapta az oklevelet.

Elrabolhatták az Esterházy-hagyaték kezelőjének édesanyját

Az osztrák rendőrség nemzetközi körözést adott ki.

Elrabolták az Esterházy-hagyaték kezelőjének édesanyját

A 88 éves Magdolna Theresia Ottrubay épp ápolójával sétált Kismartonban, mikor fekete limuzinokkal érkező ismeretlenek rájuk törtek.

Kásler: Magyarország történelmében nem voltak még ekkora kulturális és egészségügyi fejlesztések

Már az eddig ismert 1100 éves történelmében.

Döbbenetes fordulatok a gyermekük megölésével vádolt oltásellenes házaspár perében

Az ügyben érintett Márki-Zay Péter és a felesége is, aki az intézményen kívüli szülést levezette.

Összekeverték Orbánt az amerikai külügyminiszterrel

A brazil kormány hivatalos Twitter-oldalán.

Kálmán Olga Czeglédy Csabával készített interjút (videó)

„A gonosz Orbán Viktor bácsi fogságba ejtette apát.” Videó.