A rendőrök elfogták az 59 éves garázda férfit.

Verekedés lett a kutyasétáltatásból, aztán eldördült egy fegyver

A rendőrségre 2018. november 24-én 18 óra 30 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy két férfi összeverekedett Feketeerdőn. A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak egy 59 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy előzetes szóváltást követően gázriasztó fegyverével egy esetben lövést adott le.

A járőrök adatgyűjtés során megállapították, hogy a két férfi kutyasétáltatás közben szólalkozott össze, majd ezután történt a verekedés és a lövés. A lövöldözőt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

A gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy mielőtt sétáltatni vitte a kutyáját, magához vette gázriasztó fegyverét, hogy az esetleges idegen kutyatámadásoktól megvédje magát.

Az utcán lett figyelmes a külföldi sértettre, aki szintén két, pórázon tartott kutyájával sétált. A férfi úgy érezte, hogy a két kutya túl közel ment hozzá, ebből indult ki a veszekedés, majd a verekedés. Az eset során személyi sérülés nem történt.

(police.hu)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@Csizmás Kond: Ja, nálad a láncon tartás a normális,igaz? Vagy te kutyahúst is eszel?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
Sérülés esetén Brinkmann professzor - a Feketeerdei klinika profja - biztos a helyzet magaslatán lett volna... :)
Csizmás Kond
...ideje elmevizsgálatra küldeni a kutyasétáltatókat...
görbetükör
@Csizmás Kond: Ja, nálad a láncon tartás a normális,igaz? Vagy te kutyahúst is eszel?
Csizmás Kond
@görbetükör: Miért a műanyagzsinór mennyivel különb a láncnál, az esztétikán kívül ?...és miért kéne kutyahúst egyek , ez honnan jött ?
simmering73
Ebben a balkáni országban ennyi belefér, a békés együttélés kategóriájába.
papa.49
Kíváncsi vagyok ilyen esetben mikor kerül elő az éles fegyver ???
Gondolom nem sokat kell már arra se várni !!!
görbetükör
@Csizmás Kond: Póráz nincs mindig a kutyán. Azon kívül a pórázzal eljut bárhová. Kirándulni, sétálni. A láncon csak néhány négyzetméter az élete.
Tökéletesen biztos voltam benne, hogy fogalmad sincs, milyen kutyával élni. Ahhoz tudod szeretet, felelősségtudat és áldozatkészség kell.
Szóval te inkább hanyagold a témát, főleg velem!
picike1
kitalálta ki a kutyázást mindenütt meg a szarszedést is utánuk . hányinger az egész !@papa.49:
picike1
azért nincsen sétáló utca már a kutyák sétálnak és mi megyünk a francba
picike1
Tisztitsuk meg a kutyáktól a járdákat ott mi sétáljunk ugy ahogy eddig !!
Csizmás Kond
@görbetükör: Igaz, fogalmam sincs milyen kutyával élni...nekem van feleségen, vannak gyerekeim és van kutyám is de még azzal nem próbáltam élni és ha az Isten megtartja az eszemet nem is próbálok...de aki azt szereti hát mit lehet tenni.
Amúgy a kutyatartás és a kutyával együtélés két külön fogalom...és szégyen az emberre nézve, hogy kutyabarát megnevezés alatt egyfajta állatkínzást művel, majd kényszerből kutyaszart szedeget...
görbetükör
@Csizmás Kond: Szóval neked tulajdonod van, Feleség, gyerek, kutya.
Kb. ezt is néztem ki belőled. Szánalmas vagy, aminél csak a nevetségességed nagyobb.
görbetükör
@Csizmás Kond: Még valami. Ha a tulajdonodban van kutya és te nem szeded a kutyaszart, akkor fel kellene jelenteni állatkínzásért. Vajon milyen körülmények között élhet az az állat láncon, nyakig kutyaszarban?
Csizmás Kond
@görbetükör: ..aki nem érti az ragozza...de attól még nem változik semmi.
görbetükör
@Csizmás Kond: Persze, az is lehet, hogy a két másik tulajdonod, a feleség és a gyerek szedi össze, őket dolgoztatod, míg te itt a fórumon flangálsz és leszólsz másokat,akik dolgoznak és családtagjaikkal élnek együtt.
Csizmás Kond
@görbetükör: ..nem szedegetem, hanem összesöpröm és lapáttal a megfelelő helyre rakom...és csak nagyon ritkán van megkötve ugyanis falun élek ahol van udvar...ja és nem szarik összevissza mint a te pórázosod...
Csizmás Kond
@görbetükör: ...már mondtam...a spekulációban halvány vagy...
görbetükör
@Csizmás Kond: Szerencsétlen kutya, egész életét egy udvarban kell leélnie, mert a tulajdonosa lusta.
Feltételezem, vak komondorod is van...
Csizmás Kond
@görbetükör: ...szerencsésebb mint te...amúgy bármikor elmehetne de mégis marad...
görbetükör
@Csizmás Kond: Meglehet, valóban szerencsésebb. Szerintem kevesebb kontaktusa van veled, mint neked és nekem.
Egyébként az én kutyám sem menne el tőlünk, ezért megyünk ahova csak lehet együtt. Mi nem élünk vissza a hűségével.
Csizmás Kond
@görbetükör: ...kontaktus ???...nekünk mikor volt az... a kutyámmal sem volt...amúgy herélt...és kb 50 kilo... és tőlem tőlem percenként kontaktusolhatsz a kutyáddal de ha nem haragszol az ilyesmik engem nem érdekelnek...
szalai331
=-Itt találsz meztelen nők a városodban : Huit.Re/Nok
Lepényleső
Valamikor a kutyák verekedtek össze,de sikeres a kormánypropaganda;íme.
görbetükör
@Csizmás Kond: Ha esetleg a fejeddel is tudnál gondolkozni, nem csak lejjebb -- jobban megértenéd, mit mondanak mások!
Csizmás Kond
@görbetükör: A megértés mindig a kifejezéstől függ.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.