Hatvanhat év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott, közölte a cég a Klubrádióval.

Négyszáz embernek mondtak fel Szarvason

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, így több mint 400 embernek mondtak fel.

A termelés befejezést a cég január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
2017-ben közel 700 ezer vállalat működött az országban, ezeknek a 99 százaléka KKV volt (azaz olyan cég, amelynél nem dolgoznak többen 249 főnél). A KKV-kkel a nagypolitika is kiemelten foglalkozik, nincs olyan párt, amely ne azt kommunikálná, mennyire fontosak ezek a cégek a a magyar gazdaságnak. A befizetett adó mértéke pedig alapból nagyon magas: Magyarországon az átlagbérek 48 százalékát viszi el az adó. Ezzel a szemben az OECD-átlag csupán 36 százalék. Ráadásul szerinte a KKV-szektor azért is bajban van, mert egy hajszálvékony magyar középosztálynak kellene fenntartania. Nagyjából a felső egy-kétmillió embert lehetne a legtágabb értelemben középosztálynak nevezni, és ez iszonyatosan szűk. Ennek egy része pedig nem is működtet KKV-t.Folyamatosan zajlik egy egyre inkább náci ideológiára épített bolsevik gazdasági centralizáció, egy populista politika mentén felépített maffiaállam megteremtése, egy vegytiszta önkényuralmi rendszer kialakítása. Ez nem kedvez igazán a piaci viszonyoknak. A verseny lehetetlen, minden területen jellemző az állam benyomulása, és a mögötte pöffeszkedő alvilági oligarchák térnyerése. Egyes adók mérséklése, ad hoc és kampány jellegű, nyilván a választásokhoz igazított eseti támogatások (melyek zömét amúgy is saját maguk lopják el) nem elégségesek még a szinten tartáshoz sem. A privilegizált vállalkozások (vejek és barátok, pártfunkcik és vidéke) nemhogy nem elit gazdálkodók, hanem szinte kivétel nélkül kontraszelektált barmok, akik tényleges piaci helyzetben semmire se vinnék. A multik és az EU pénzcsap, és a viszonylag kedvező világpiaci trendek nélkül ez az ország már konkrétan csődben lenne. A stadionok, a térkövezések és LED-lámpák nem hozták meg a Kánaánt! HÁHOGY? MIBŰ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.