Járőrök fogták el a férfit, aki éjszaka próbálkozott. 

Egy éjszaka alatt két nőt is meg akart erőszakolni egy férfi MiskolconA Miskolci Rendőrkapitányság szexuális erőszak és annak kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 30 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2019. január 27-én 2 óra 45 perckor Miskolcon támadott meg egy nőt, majd 4 óra körül újra próbálkozott.

B. Pál a fiatal nőket hátulról megragadta, majd leteperte és a földön bántalmazásuk közben megpróbálta alsó ruházatukat letépni. Mindkét nő hevesen ellenállt, valamint segítségért kiabált, így a férfi végül mindkét helyszínről elmenekült.

A második megtámadott nőtől kapott személyleírás alapján a járőrök a helyszín közelében elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Egy éjszaka alatt két nőt is meg akart erőszakolni egy férfi Miskolcon

Az erőszakoskodó férfit kihallgatását követően a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették és előterjesztéssel élnek letartóztatásának indítványozására az ügyészségen.

(Police.hu)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@namihami: Van némi igazságod, de a nagy általánosságban ezek barna bőrű egyedek szoktak lenni.
cikicakk55
Mennnyire kell már kanosnak lenni ahhoz,hogy ekkora hóban is működjön a cerka? A nőket sajnálom,mert nem időjárás függő a megerőszakolásuk,de én eddig úgy tudtam,hogy még egy pohár hideg víz is lohasztóan hat( persze ha hide,vagy forró) Lehet,hogy ez az ember ennyire beteges,hogy már csak a 0 foktól képes az aktusra? Xar lehet neki tavasztól télig.
namihami
@kokopelli: @papa.49: Srácok, a fene se akarja a fehérnek vagy cigánynak AZT a rétegét védeni.
De én, személy szerint dolgoztam (dolgozott becsülettel) olyan majdfekete cigányemberrel, akinél kevesebb szorgalmas és becsületes emberrel talàlkoztam. Voltam a lakásában is. Higgyétek el, hogy a sárga padlóbeeresztővel kezelt hajópadlóról enni lehetett volna. Ahogy a ház körül is rend és tisztaság volt. A gyerekei mind (három) szakmát tanultak (igaz--szakmunkásképzőt, de iskolát) és dolgoztak.
Tény, hogy virágmintásruhájú babából üzletet nyithattak volna, de ez viszont a magánügyük.
cikicakk55
A fene sem tudja,hogy mennyi az igazság abban,hogy a megerőszakolás cigány szokás. Szerintem meg ha a cigány elé odateszel egy köteg 20.000ft-ost és mellé egy ördögien csinos szexi csajt,van rá fogadásom melyiket választja. ( előre szólni kell neki,hogy nem lehet mind a kettőt)
kokopelli
@namihami: Én egy olyan húszlakásos angyalföldi házban a Béke tér közelében nőttem
fel,amiben három cigánycsalád is lakott!Három olyan különböző életvitelű család,ami fimet
érdemelt volna!Mindhárom békésen éldegélt! Azért idéztem Hofi-t!Fiát egyedül nevelő anal-
fabéta cigányasszony,aki pénzt kölcsönzött azt "ismerőseinek",és a fia sajnos '57-ban lelé-
pett, mert röviddel az érettségi előtt fegyverrel sétálgatott az utcán mint "forradalmár"! A má-
sodik család két gyerekkel a papa bőgőjéből élt,amit hétvégén keresett!A harmadik egy fiatal
két picigyerekes dolgozó házaspár volt!Akkor tanultuk meg,hogy mindegy hogy mi a bőröd szi-
ne,mert az határoz meg téged, ahogy élsz! Ennyi az egész! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.