Orosvári Zsolt pár hónapja szembesült azzal, hogy sok állami kórházban a szülők a földön kénytelenek aludni, akiknek nem fizetős szobában gyógyul a gyerekük. Eldöntötte, hogy ezt nem hagyja annyiban. Felvette a kapcsolatot az Anyák az anyákért alapítvánnyal, online gyűjtésbe kezdtek, hogy a pénzből majd ágyakat vesznek, ahol tudnak kényelmesen aludni a gyerekük mellett a kórházban maradó szülők. Le is tárgyalta egy forgalmazó céggel, hogy tábori ágyakat szeretne vásárolni a pénzből, és mivel nagy tételben gondolkodik, némi engedménnyel. Február első hétvégéjéig 4,8 millió forint adomány gyűlt össze, ebből 4 millióért máris vettek ágyakat, jó sokat. 300 ágyat máris szétosztottak az ország kórházai között, de pár napon belül elérik a 350 ágyas szintet is. Na és mit csinált mindezen idő alatt az Orbán-kormány? Egyetlen egy ágyat sem szerzett be hasonló céllal. Sőt, az akció kezdetén még válaszolni sem volt hajlandó az önkéntesek megkereséseire.
Önkéntesek 300 kórházi ágyat szereztek be
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás