Felvonulást szervez május 1-jére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) – jelentette be a szakszervezet elnöke csütörtökön a fővárosi Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón.

Május 1-jére haragos felvonulást szerveznek a közalkalmazottak
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Boros Péterné elmondta: országszerte 7500-an vesznek részt az önkormányzati köztisztviselők és a kormányzati igazgatás kormánytisztviselői körében meghirdetett csütörtöki sztrájkjukban. Közölte:

a legtöbben az önkormányzati dolgozók közül sztrájkolnak, kevesebben csatlakoztak a központi közigazgatásban dolgozók közül.

Mint mondta, az önkormányzati dolgozók hatodik alkalommal sztrájkolnak a megbecsülésért, méltóbb megélhetésért. Bár 11 év után a kormányzat most 17 ezer munkavállalónak biztosít átlagosan 20 százalékos béremelést, ebben az időszakban

a reálkereset-veszteség 50 százalékos volt, így a szakszervezet szeretné elérni, hogy a béremelés mértéke ezt a veszteséget egyenlítse ki

- fűzte hozzá.

Emlékeztetett: Európa legnehezebben teljesíthető sztrájktörvénye a magyar, mert csak ott lehet sztrájkot tartani, ahol van szakszervezet, és ahol előzetesen a munkavállalók fele csatlakozott a sztrájkhoz. Visszafogta a sztrájkvállalást a közelgő önkormányzati választás politikai súlya is – tette hozzá.

Kiszolgáltatott helyzetben

Boros Péterné szerint a kormányzati igazgatásban dolgozók vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Jelezte: a felsővezetők bére jelentősen nőtt, ezért követelik, hogy a megyei és járási kormánytisztviselőknél is folytatódjon a béremelés, mert

jelenleg a több munkáért kevesebb fizetés elve valósul meg, ami elfogadhatatlan.

Sérelmezte, hogy a Miniszterelnökség nem tárgyalt a szakszervezettel, a szakszervezet nem plakátolhatott a hivatalokban, az informatikai rendszerben letiltották a szakszervezete üzeneteit, ezért követelik a szakszervezeti jogok tiszteletben tartását.

A sztrájkkal a munkavállalók és a munkabeszüntetéssel szolidáris dolgozók kifejezték akaratukat, hogy támogatják a szakszervezet 12 pontos sztrájkkövetelését, a szakszervezetnek pedig ezek után az a dolga, hogy "a teljesítésig vigyék ezt az akaratot" – jelentette ki. Ezért felhívta a munkavállalókat,

mutassák meg május 1-jén, hogy ők az ország hajtóereje. Az MKKSZ "haragos felvonulást szervez május 1-jére", hogy kifejezzék elégedetlenségüket a dolgozók.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: a PDSZ volt az egyetlen szakszervezet, amely szolidaritási sztrájkot hirdetett csütörtökre. Mint mondta, 60 tankerületből négyben sikerült megkötni a megállapodást az elégséges szolgáltatásról, a munkáltató azonban reggel ellehetetlenítette a sztrájkot, ez pedig elfogadhatatlan jogsértés.

A versenyszféra szolidaritást vállal

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a versenyszféra munkavállalói nevében szolidaritásáról biztosította a közszolgálati dolgozókat, mint mondta, jelenleg a kormány a legrosszabb munkáltató. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy

négy tankerületben megakadályozták a pedagógusok szolidaritási sztrájkját, és úgy vélte, ez munkavállalói alapjogokat sért. A sztrájk joga nemzetközi egyezményben biztosított alapjog

- jegyezte meg.

Felszólalt a sajtótájékoztatón a 40 tagszervezetet összefogó Független Szakszervezetek Európai Szövetségének (CESI) főtitkára, Klaus Heeger is, aki az 5 millió munkavállalójuk nevében szolidaritásáról biztosította a sztrájkolókat. Mint mondta, a közszolgálati dolgozók az egész társadalom, a közjó érdekében dolgoznak. Jelezte: a testület jövő heti ülésén határozatot fogadnak el a magyarországi helyzet kapcsán, ebben támogatják az MKKSZ követeléseit.

Boros Péterné szólt arról is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárgyalt a Szociális Ágazatban Dolgozók (SZÁD) képviselőivel, és megállapodtak abban, hogy a tárca április végéig megteremti a szociális ágazati kollektív szerződés megkötésének feltételeit, és megállapodtak a bérfelzárkóztatási programban is, hogy az egészségüggyel szinkronban növelik a kereseteket a szociális ágazatban. A SZÁD ezért elállt a csütörtöki sztrájktól. Köves Ferenc, a SZÁD elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, a következő feladatuk, hogy tartalommal töltsék meg a kormányzat ígéreteit.

Az MKKSZ január elején hirdette meg sztrájkköveteléseit. Követelik az

azonnali béremelést, az elvett öt nap szabadság visszaadását, a rugalmas munkaidő visszaállítását, azt, hogy az ebédszünet legyen újra a munkaidő része.

Követelik továbbá a munkaévek és tapasztalat elismerését, a szakszervezeti jogok visszaadását, a korkedvezményes nyugdíjat, a munkáltatói önkény megszüntetését, azt, hogy ne vegyék el a munkát vállaló szakemberek nyugdíját, hogy legyen újra a közigazgatás napja július 1-je, valamint, hogy állítsanak fel egy nemzeti munkaügyi kerekasztalt.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Régi szép idők, amikor még gördülő sztrájkot is lehetett tartani, az egész ország rovására.
lusta
Kész röhej. Ki fog emlékezni a mostani időkre május elsején? Addigra ezer és egy más aktuális esemény lesz.
cikicakk55
" Mint mondta, a közszolgálati dolgozók az egész társadalom, a közjó érdekében dolgoznak. " Megértem és jogosnak is tartom a felháborodásukat,de ebben az országban minden szakma alul van fizetve,kivéve a politikusokét. Szerintem a tanárok,nővérek,ápolók,lakatosok,pékek,asztalosok,stb mind mind az egész társadalom és a közjó érdekében dolgozik. Nem csak nekik,mindenkinek piszok alacsony a munkabére. A közalkalmazottakból sem kellene ennyi,ha a bürokráciát visszább vennék. Én pont most kezdtem el intézni a férjem gyámság alá vételét,de olyan köteg papírt kell kitölteni és ez még csak az első állomás.Még vagy 4 helyre menni kell utána.
papa.49
Kedves közszolgák a haragosság jegyében PIROS LAPPAL A KEZETEKBEN VONULJATOK FEL május 1 az talán hatásos lesz !!!
Nudlik vagytok )))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.