A tavalyi drámai adatokat is alulmúlva további 48 százalékkal csökkent az idén rendészeti szakközépiskolába jelentkezők száma. Öt év alatt közel negyedére esett vissza az ország négy rendészeti szakközépiskolájába jelentkezők száma. Míg 2014-ben 3060-an, 2018-ban már csak 1715-en jelentkeztek, az idén pedig alig 880-an érezték vonzónak a rendészeti képzést – közölte lapunk érdeklődésére a Belügyminisztérium, amely az Alfahírt is tájékoztatta az adatokról. Ráadásul a jelentkezők száma 880, nem pedig a felvetteké. Tapasztalatok szerint sokan már meg sem jelennek a felvételi vizsgákon, akik pedig mégis, azok harminc százaléka az első körben kihullik a rostán az alkalmassági vizsgákon. Az egyik rendészeti középiskola tanára azt mondta lapunknak: nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen mértékben csökken a jelentkezők száma, a rendőri pálya nem vonzó, egy gyárban, betanított munkásként többet lehet keresni.
Gyorsan elfogynak a rendőrök, ha így folytatódik: egy év alatt felére olvadt az utánpótlás
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
- Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
- Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
- Megfogta a polip a búvár kezét, majd egy rejtett kincshez vezette
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás