Ezért költenek hát ennyit a stadionokra.

"A kormány a vidékben látja Magyarország erejét" – átadták a hatmilliárdból megépített Kaposvár Arénát
Fotó: M Mérnöki Iroda

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai és parlamenti államtitkára a 6 milliárd forintból épült, akár 4 ezer ember befogadására is alkalmas létesítmény avatásakor hangsúlyozta:

a vidéket sorvadni hagyó korábbi szocialista-liberális kormányokkal szemben a mai magyar kormány a vidékben látja Magyarország erejét, ezt 2015-től a Modern városok program, 2019-tő a Magyar falu program is bizonyítja.

A Modern városok program 3800 milliárd forint fejlesztési forrást jelent több mint 260, köztük 11, a kaposváriak javát szolgáló projekt megvalósítására – tette hozzá.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere arról szólt, hogy Kaposvár évekkel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy európai mércével mérve is még élhetőbb településsé válik, de voltak, akik csak legyintettek, hogy a tervek az asztalfiókban maradnak, az álmok álmok maradnak.

Ezzel szemben a város néhai polgármesteréről elnevezett és a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló Németh István-programmal

az évszázad beruházásegyüttese kezdődött meg a városban, ennek első állomása a Kaposvár Aréna átadása

- közölte.

A politikus történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, amit azzal indokolt, hogy Magyarország átfogó megújításának éppen az aréna az egyik szimbóluma, amely a közösségnek, a sportnak, a kultúrának, a jövőnek, gyermekeinknek, unokáinknak épült.

Szita Károly az átadás előtt álló versenyuszodára, busztelephelyre, közlekedési központra és a Csiky Gergely Színház felújítására utalva megjegyezte:

a következő hónapokban "csodáknak lehetünk tanúi" Kaposváron.

A Kaposvár Aréna 2 év alatt készült el az Arany János utcai régi sportcsarnok melletti egykori téglagyári területen, modern körülményeket biztosítva a kosár- és a röplabdázók edzéseihez, mérkőzéseihez, valamint kulturális rendezvényekhez.

A kavics alakú, kívülről a "pusztakezes" rongálások ellen karcolásmentes lemezzel borított épület legnagyobb újdonsága a multifunkcionális kialakítás: a motorosan mozgatható mobillelátóknak köszönhetően akár a teljes, 2 ezer négyzetméteres küzdőtér is használható, amelyen így egyszerre több csapat edzhet.

Az új sportcsarnok építésére azért volt szükség, mert az 1983-ban emelt régi létesítmény elavult, egyre szűkösebbnek bizonyult sport- és kulturális rendezvények megtartásához.

Az aréna építésével párhuzamosan megújult a régi sportcsarnok, a város a rekonstrukcióra mintegy egymilliárd forintot költött. Az épület új homlokzati szigetelést kapott, kicserélték a nyílászáróit, az aulája igazi közösségi térré alakult, az ingatlan körüli közlekedést járdák teszik biztonságosabbá. A fejlesztésnek köszönhetően a körcsarnoknak is nevezett épületben 1000 helyett 1300-1500 ember is tartózkodhat.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
@durbincs: A te feleséged a rúzsos férfi, te pedig egy sörhasú, kitömni való barom vagy. Itt lógsz a Propelleren éjjel-nappal, kamu hírekkel bombázol bennünket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Vidéket a stadion soha nem bővíti, csak munkahely és szociális intézményekkel lehet fejleszteni.
Mindenki nem lakhat Bp-en.
desir62
"A kormány a vidékben látja Magyarország erejét" azért sz@rjátok le, csak a sok vidéki ostoba birka, ezt nem látja azért szavaz rátok.
nezelodo
Ne legyen igaza azoknak akiknek az akasztói, magánvagyonból épített stadion mostani képe sejlik föl az új stadion láttán, elképzelve a jövőt!
koszpeko
Az egy dolog, hogy 6 milliárd.De mennyi a fenntartási költsége havi szinten?
Levendula
Talán ezzel párhuzamosan meg kellene kérdezni a 'munkaügyi központ' munkatársait, hogy hány ELLÁTÁS NÉLKÜLI regisztrált munkanélküli van Kaposváron?
És hány regisztrált munkanélkülinek utasították el a havi 22.800.- Ft-os, az éhenhaláshoz sok, de az élethez kevés kis jövedelmét azért, mert a törvényben a családon belüli havi jövedelem elérte a nyugdíjminimum valahány százalékát???
nevemnick
Így Anyák napján nem bántom az édesanyákat, akik sajnos utolsó mocsok ,,rats" hoztak a világra.
Ideje lenne az irtást megkezdeni...
Levendula
@durbincs: A te feleséged a rúzsos férfi, te pedig egy sörhasú, kitömni való barom vagy. Itt lógsz a Propelleren éjjel-nappal, kamu hírekkel bombázol bennünket.
DURBINOS
@durbincs: neked is meleged van, szivi??
Nessy
Vadászeb legek, ha ezt értem! Tehát, ha épül egy méregdrága stadion, amit aztán nem tudnak fenntartani, mint Szombathely, ez adja Magyarország erejét a vidékben?Irtó maradi lélek vagyok, mert én pl,. az igazi agrárgazdálkodást, a kisebb települések elnéptelenedésének a megállítását, az infrastruktúra javítását tartanám annak az erőnek, ami valóban erősíti a vidéket, és azon keresztül az Országot,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.