Az idei első negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly március végén – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyre több lakás épül

Budapesten másfélszeresére, 50,4 százalékkal nőtt az épített lakások száma. Pest megye lakásépítése továbbra is kiemelkedő, ám a megelőző évhez képest nem nőtt tovább. Az új lakások 54,2 százalékát Budapesten és Pest megyében vették használatba – jelentette a KSH.

A tavalyi évben Budapesten 40,3 százalékkal, Pest megyében 38,5 százalékkal több lakás épült mint az előző évben és számuk 3874-re, illetve 4764-re rúgott, míg az idei első negyedévben Budapesten 916, Pest megyében 1068 új lakásba költözhettek be a lakók.

Győr-Moson-Sopron megyében az épített lakások száma a 11,7 százalékos csökkenés ellenére 635 lakást adtak át az első negyedévben, ami sokszorosan felülmúlja a többi megyére jellemző értéket, minden ötödik új lakást ott vettek használatba. Komárom-Esztergom, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Tolna, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Békés megyében száz lakás sem épült az első negyedévben.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 44 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 2,4 százaléka lakóparkban épült. A lakások 56 százaléka értékesítésre, 42 százaléka saját használatra, 2 százaléka bérbeadásra épült.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete a tavalyi első negyedévhez képest 3,7 négyzetméterrel 96 négyzetméterre csökkent.

A természetes személyek által épített lakások aránya 50 százalékról 45 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 50 százalékról 54 százalékra emelkedett.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a községekben közel másfélszeresére emelkedett. Az építtetők az esetek 43 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével, de ez az arány Budapesten csak 5,7 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 90 százalékot – közölte a KSH.

Forrás: MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Az tény, hogy sok lakás épül. de az árak jobban nőnek. mint a falak! Olcsón lakást bérelni manapság csak a Várban lehet, kellő kapcsolat rendszerrel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Jó. Akkor nézzük meg a Központi Statisztikai Hivatal adatait. Ugyanis fideszék valahogy mindig olyan viszonyítási pontot keresnek a hülyeségeik alátámasztására, ami igazolja a hazugságaikat. Íme az adatok, jól látható, melyik évben hány új lakás épült. kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/02/lak%C3%A1s%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s.png
Hát erre nincs miért büszkének lenni. A válság kellős közepén is nagyobb volt a lakásépítési kedv, mint szeretett kormányunk áldásos működése során bármikor. A szisztéma a szokásos: fogtak valamit, szétverték, majd amikor egy pici javulás látható, akkor nagy büszkén bejelentik, hogy lám, javult. Aha. Ahhoz képest, hogy előtte mennyit romlott, tényleg javult. Végül itt egy friss adat, bár ezt még nem reklámozta a kormánypárt, pedig igazán beleférhetne két kerítésvédés közé: kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/02/minim%C3%A1l.jpg
Szorgos népünk győzni fog. Ha előtte éhen nem döglünk. A kalandvágyból nyugatra ment fiatalokkal mi a gond?,...kérdezte a csúti törpe és lemászott a keféről !
Nessy
Az tény, hogy sok lakás épül. de az árak jobban nőnek. mint a falak! Olcsón lakást bérelni manapság csak a Várban lehet, kellő kapcsolat rendszerrel.
tudode
Na jó!
.
Akkor a VILÁGHÁLÓ mit mesél az Orbán klán által birtokolt . k a s t é l y o k r ó l, akik egy ALFÉLLEL is képeSSek betölteni ki tudja hány, közlóvén felújított kastélyt, várat, hotelt, fotelt, árkot, földet, mindenféle vicket, vackot
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+csal%C3%A1d+kast%C3%A9lyai&oq=Orb%C3%A1n+csal%C3%A1d+kast%C3%A9lyai&aqs=chrome..69i57.9660j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Így .. l a k i k .. a KLEPTOKRÁCIA . krémje, alja!
verőce21
Csalóka ez a nagy "lakásépítési kedv".
Ennek is meg lesz a böjtje, ha elkezdenek felfelé menni a kamatok, de elég lesz csak belépni az euroövezetbe ~450 HUF/EUR árfolyamon.
Eladott Ország
@verőce21: Hiába pofázik Orbán, hogy ottan felé válság van, a kiút Közép-Európa. Neki lehet. Melyik közép? A csehek, a szlovákok, a szlovének? Ők már elhúztak mellőlünk. Az európai emberek többsége jól érzi magát. Persze nem minden tejfölös bödön, de legalább emberszámba veszik a melóst, így mondták a barátai, akik már Berlint, Oslót, Rómát építik. Melóznak, mint az állat, de van látszatja, gyarapodnak is. Orbán Viktor meg papol, menjenek a fiatalok külföldre, szerezzenek tapasztalatokat, aztán majd hazajönnek, és itthon sokkal jobban boldogulnak.Mondja, miközben kifelé áll a szekere rúdja, és amilyen marha, még a magyar embereket is belerángatná abba a pökhendi, nagyúri lapátolásába, amit évek óta játszik. Csakhogy ott nem lesz neki közpénzből Budai Vára, nem kap trónt, legfeljebb bilin ül. Bili karrier, minden belevalóval. Érthető, ugye? Ha Orbán temeti Európát, a magyar emberek bizonyára temetésre vándorolnak ki az országból. Élni. Orbán könnyen vigéckedik itthon. Rokonainak több milliós magánvagyona van. Az apja, a lánya, a veje úgy él közpénzből, mint egy úri család. Ők is elhúztak már a p*csába, csak ők a magyar emberektől. Olyan messze vannak már tőlük, mint az Ikarus csillag – a Földtől kilenc milliárd fényévnyire. Nem lehet a migránsok elleni gyűlöletre, sorosozásra alapozni Magyarország felemelését. Európa még most sincs messze, és ha mi is benne létezünk, nem szabad hagyni, hogy az őrültek bezárják a határainkat a demokrácia, a humánum, az egész világ előtt. Addig pedig marad a húzzatok el, és továbbra is százezrek szeretik majd a hazájukat Párizsban, a Szajna partján sétálva, a barcelonai Sagrada Família lépcsőjén üldögélve vagy a brüsszeli Atomium árnyékában. Ők az Orbán elől menekült magyar emberek. Orbán pedig ne Európát temesse, hanem magát ássa el szégyenében.
verőce21
@Eladott Ország: Orbán azt teszi, ami az ország érdeke. A sok szapulást elmondhattad volna a korábbi szoci kormányokról is, ez a szöveged egy jól használható sablon, minden időben. Mondanivalója nem sok.

Voltak már ilyen kivándorlások korábban is az országból, százezrével hagyták el az országot ilyen-olyan időkben, amikor még nem is volt olyan egyszerű sem utazni, sem szabadon mozogni kifelé. Most is, szelíden eltempóznak kifelé, felhagyva egy vágytalan életet...Az emberekben kitör valami szomjúság, élni akarnak, pénzt, pénzt, mert külföldön olyan sokat kapni a pénzért, többet és különbet, mint máshol, sok örömet, nagyszerű dolgokat, csillogóbb életet...aztán mi lesz velük? Végeredményben megélni külföldön csak a fizikai munkás tud, de legelőször is elmennek mosogatni valahová. Az elhelyezkedésnek, a megélhetésnek a kivándorló részére sémái vannak, amiket áttörni, megmásítani csak kevesen tudnak. Végeredményben megélni csak a fizikai munkás tud, csak őt keresik, azt is csak jórészben azért, mert idegen voltát jobban tudják kihasználni, nem a szép magyar szemeiért.
Az a magyar kivándorló, aki valamilyen szakmához ért, - valamilyen nyelvet is -, föltétlen talál munkát, a többiek 99 százalékban elkallódnak, lefutják a lábukat, nyomorognak és könyörögnek, elköltik a szüleik még disznóhízlalásból félretett pénzét...egy részük elzüllik, másik részük végül hazamegy. Húszból egy, érvényesül közülük valahogyan.

Párizsban - ha már ezt említed -, két dolog van, amire nincsen szükség: az egyik a szellemi munkás, másik az ajánlólevél.
Eladott Ország
@verőce21: Még szerencse, hogy ilyen nagy élettapasztalat gyűlt össze benned, mint a Bibói ifjúkommunistákban. Javaslom ezt a páratlan tudásodat az orbánjugenti szemináriumon hasznosítsad. Szarafidesz egy nagy görög (198 cm) gondolkodó volt, és már akkor megmondta, hogy ez így már nem sokáig mehet. Féknyúz ez, Szarafidész (i.e. 1942- ) csak 197,5 centi volt. A többi igaz.
verőce21
@Eladott Ország: Te olyan bölcs vagy, hogy valamilyen nagy koplalásba kellene kezdened, mint Gandhi, aki kikoplalta az angolokból a független Indiát.
csak úgy....
@verőce21: látom kínodban már csak erre fussa,te állítólagos tanult embör...
verőce21
@csak húgy...: És mindezt jászberényi tájszólással állapítottad meg?
Eladott Ország
@verőce21: tegnap, 16:27; Bizony a tények makacs dolgok. Nem mindegy hogy mennyi volt a bázis, hogy volt 100 dióm vagy 1 dióm és az nőtt 1 dióval.
1.bp.blogspot.com/-55_K_Y3WDfA/WPbBw5e6zII/AAAAAAAAKkE/HGD_J7kk4jk-OJSrOm3z-0qcwdkeh0fSwCLcB/s1600/balfasz1.jpg
csak úgy....
@verőce21: neked nem vót a jászberényi ákcentusom ,eléggé matyaros ?
doni, hazudós tutajos...
verőce21
@csak úgy...: Szegény, szerencsétlen Pötsh!
verőce21
Egyre több épül. Kettőre még több lesz...Működnek a lakástámogatási reformok! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.