Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában – olvasható a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Azt írták: a "hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként" tudomásuk szerint elsőként a "jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált".

Bankkártyával is lehet adakozni egy budapesti templomban

A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád jezsuita szerzetes AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

Hozzátették: a világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, július 27-en lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.

Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.

Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.

Hozzátette: "a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu", ugyanis a rendalapító, "Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon".

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Javaslom, hogy az adakozó képét, és az átutalt összeget az oltár felett nagyméretű kivetítőn közvetítsék, hogy itt is meglegyen a magamutogatós perselyes módi. Mert már korábban is égő volt, ha nem adakoztál, vagy az aprót adtál Isten szolgáinak a megsegítésére, amikor az orrod előtt csörgették a csengettyűs perselyt.
volvós
Pedofil persely a lábak körött, ugye csuhások ???
nezelodo
Most már könnyű dolga lenne a fiatal Jézusnak, megspórolhatná a korbácsot, amikor kihajtaná a kufárokat Isten házából, most csak ki kellene húznia a konnektorból a kütyüt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.